Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Mit kezdhetnék vele?

Mit kezdhetnék vele?

Figyelt kérdés

Van egy barátnőm, aki az egész életéről hazudozik. Önbizalomhiányos, kicsit visszamaradt érzelmileg. Alapjáraton nem rossz ember, csak van néhány hülyesége.

Felnőtt ember egyébként, másnak az ő korában már gyereke van, férje stb. na már most ő ott tart, hogy mèg mindig hazudozik a külvilágnak (főként a közösségi médián keresztül) magáról.

A sokadik egyetemen tanul (ki is posztolja), pedig nem is felvételizett, fel sem vennék a problémái miatt. Mivel nincs is képbe olyan hülyeségeket is tud kamuzni, hogy fáj. Legutóbb valami magánegyetemet hazudott (ez a 3. suli, amit “elvégzett”.

Aztán a társkeresőkön is hazudik, az életkoráról rendszeresen, ott is a személyiségéről, életéről, munkájáról. Ha esetleg éleshelyzetbe kerül, akkor simán letiltja a pasit. Egyszer úgy indított valaki nála, hogy “jaj te is bge? melyik szak?” és egyből tiltotta.

Ezeket mind elmesélte, onnan tudom őket.

Van, hogy csak lement egy képet internetről és kiposztolja, hogy az az ő kutyája, most éppen nyaral stb. Ilyen teljesen kretén dolgok.

Értem én, hogy szeretne többet elérni, de közben meg nem akar tenni érte. Nem veszi a fáradtságot, hogy neki álljon és véghez vigye. Évek alatt, amióta hazudozik magáról már réges rég szerezhetett volna egy diplomát, ha annyira akarja. Ugyanez igaz a nyelvvizsgára, bármire igazából amiket kamuzgat magáról.

Mit lehet egy ilyen emberrel kezdeni?

Már annyiszor elmondtam neki, hogy ne csinálja ezt, de semmi. “Tudom, tudom” de ugyanúgy folytatja.

Ràm nèzve is ègő ez, amiket elértem azokért én tényleg megdolgoztam. Neki fogalma sincs róla milyen az éjszakát áttanulni, hogy meglegyen a vizsga, a stressz, a nyomás, a végén az öröm, amikor a kezedbe veszed a papírt. Nem akarom, hogy egy lapra vegyenek vele, de közben meg annyira nem akarom megbàntani. Amúgy felnőtt létére teljesen az anyja felügyeli, ezt sem értem igazán. A pénzügyeit, orvosi dolgait mindent az anyja intézi neki, mintha egy gyerek lenne. Gondolom meg van az oka neki is, de így sosem fogja megtanulni a dolgokat. Az anyja sem fog örökké élni. Ha belegondolok, hogy egyszer gyereke is lehet lesz… fúú.

Nem tudom miért ilyen önállótlan és szerencsètlen. Az öltözködése is siralmas. Olyan testalkata van, amihez nem a szokásos kis tini divat illik (felnőtt telt nő), amúgy sem tini màr. Mégis felveszi a neki legelőnytelenebbül álló ruhadarabokat, mert ő szeret ilyen “tinilányosan” öltözködni, ahogy mondja. Közben meg mindenki megszólja a háta mögött és nevet rajta. Felájanlottam már neki korábban, hogy elmehetünk vásárolni együtt, segítek neki nézni hozzá illő cuccokat, kicsit felnőtt nőies stílusban, ami előnyös. Persze nem akarta.

Néha màr úgy érzem nem akarok vele barátkozni, mert gáz a csaj. Belegondoltam abba is, ha másoknak ennyit hazudik, lehet nekem is sok mindenről hazudik ugyanúgy. Nem tudom mi a gebasz vele, de most már kezdem úgy érezni, hogy nem normális.



2023. jún. 9. 07:00
 1/5 anonim ***** válasza:
48%

Érdemes lenne neki folyamatosan, finoman mondani, hogy pszichológusra van szüksége.

Amiket mond dolgokat, azokat valahogy bizonyítsa is: hozzon papírt a végzettségeiről, azza is büszkélkedjen.

2023. jún. 9. 08:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
26%
Végigolvasva egy kérdés jár a fejemben: neked ehhez mi közöd van, mit csinál? Hadd csinálja. Te is éld a saját életedet.
2023. jún. 9. 09:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:

Nekem ebből az jött le, hogy nem akar felnőni, hanem gyerek/tini maradni, nem akar felelősséget vállalni.. bármiért is. Temérdek ok lehet e mögött, pl. önbizalomhiány, félelem a jövőtől, a nagybetűs élettől, csak közben szerintem érezheti, hogy valami nem kerek és (túl)kompenzál, hazugsággal megbolondítva, azt mutatja a külvilág felé, hogy minden szuper, remek élete van.

Csak azt nem értem, a szülők, vagyis az anyja biztosan, miért asszisztál ezekhez ennyire? Ennél csak rosszabb lesz az egész, ahogy egyre inkább elharapódznak a dolgok, már pedig ennek nagyon nem pozitív végkimenetele lesz így..


El kéne érni, hogy ténylegesen felfogja a dolgok súlyát; vagy leülni vele és úgy elmondani, hogy megértse az egészet, vagy óvatosan pedzegetni neki a pszichológust. Legrosszabb esetben (ha közvetlenebb hangon beszélsz az anyjával), az anyjával is, megint csak óvatosan, érdemes lenne beszélni.

Deee közben azért mérlegelni kell, mert ez valóban az ő élete, az ő döntései, amik egy ponton visszaütnek. Ezek pedig nagy volumenű hazugságok, és jogosan felmerült a kérdés, hogy neked vajon mit adhat be? Illetve, hogy szükséged van-e ilyen szintű drámára?

2023. jún. 9. 14:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:

Barátnak biztos nem jo, de ha havernek elmegy akkor nincsen gáz.

Attól fugg mire van szukseged.

Felnőtt ember, megvaltoztatni te nem fogod.....

2023. jún. 10. 00:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:

Lehetséges, hogy van valamilyen mentális zavara, amiről nem beszél sem ő, sem az anyja, es épp azért intézi anyu az ügyeit.

Nagyon sajnálom szegényt, mert ez így nagyon vesztes pozíció.

Mégis, azt mondom, ne barátkozz vele.

Az már, hogy barátja vagy, vagy sem, elnézést kérek tőled tényleg, de neki nem fogja sokban javítani az életminőségét. Bocsi az egyenes fogalmazásért.

Viszont neked igenis galibát okozhat a hazudozással. Belekeveredhetsz olyasmibe, ami nem a te felelősséged, árthat véletlenül is neked, mittudomén... Kegyetlen vagyok tudom, de én kerülném. Tipikus bajhozó.

2023. jún. 11. 05:31
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!