Kinek van igaza ebben a dologban?

Van egy baráti társaságom, mind 20 év körüliek vagyunk, annyi a különbség köztünk, hogy én vagyok úgymond a "csóró vidéki", ők meg a "flancos pestiek". Mondjuk Budán élnek, de ez mellékes. A Jablonka úton, mindhárman egy több száz milliós villában élnek, ők úgymond gyerekkori barátok az utcából, én később csatlakoztam hozzájuk, mert egyikükkel összebarátkoztam, és ő mutatott be a többieknek. Ez kb 2 éve lehetett, azóta sűrűn összejárunk, de egyszerűen kiütközik a társadalmi különbség köztünk. Ők úgymond mind gazdag gyerekek voltak, mindent megkaptak a szüleiktől, (a mai napig is mindent megkapnak), kvázi, számukra nem létezik a pénz fogalma. Ők nem képesek feldolgozni azt, hogy ami nekik végtelen, az másoknak a napi élet-halál harc eszköze. Én kb a fogamhoz verem a garast, mindig spórolok, és ötször meggondolom mit vegyek. Az ő életfelfogásuk szerint egymáshoz átjárni olyan, mintha a saját házukba mennének. Simán benyúlnak egymás hűtőjébe, ki esznek-isznak mindent, mert úgy fogják fel, hogy nekik az ingyen van. Múltkor én is meghívtam őket magunkhoz, és, te jóságos ég... Mindenféle kérdezés nélkül felbontottak olyan piákat, amiket ők lehet, hogy a WC-jüket is azzal fertőtlenítenék, mert nekik nem számít a pénz, én meg kb különleges alkalmakra tartalékoltam. Felbontottak mindenféle bonbonokat, amiket a szüleimnek vettem születésnapjukra, sőt, annyira otthon érezték magukat, hogy csak úgy poénból a kertben elkezdték egymást locsolgatni a kontaktlencse folyadékommal. Ki is ürítettek egy 3.000 forintos nagy tégelyt. De számukra ez teljesen természetes. Az ő életfelfogásuk szerint barátok közt MINDEN közös. Nem csak velem ilyenek, hanem egymással is. És ebből a szempontból következetesek, ha én náluk poénból a WC-be önteném a méregdrága aloés samponjukat, maximum azon bosszankodnának, hogy majd valamikor megint kell menniük a boltba. Mikor közösen veszünk valamit, például piát, vagy ételnek valót esti sütögetésekhez, természetesen mindenből a legdrágábbat akarják venni. De ilyen brutális árakon, különleges boltokba. 4.000 forint volt csak a mascarpone, mikor tiramisut csináltunk. Hiába mondom, hogy vegyünk olcsóbbat, lehurrognak. Múltkor szóvá tettem nekik elég dühösen (mikor kilocsolták a kontaktlencse folyadékomat), hogy ti pazarolhattok egymás közt, de az én cuccaimhoz többé ne merészeljenek nyúlni, akkor eléggé megsértődtek. Azt mondák, hogy kicsinyes vagyok. Mikor húzom a számat, hogy nem akarom kifizetni a 27.000 forintos Whisky negyedét, inkább vegyünk ötöd annyiért piát, akkor is lehordanak, hogy mekkora csóróskodó vagyok... Náluk a Jack Daniels "proli pia". De nem gondolnám, hogy gonoszok lennének, egyszerűen csak, számukra valahogy nem alakult ki a pénz fogalma. Legutóbb már veszekedtem velük, hogy én nem fogom a minimális fizetésemet ilyen luxus hülyeségekre költeni, mint ők, meg hogy ne nyúljanak a hűtőmbe, azóta ezen lovagolnak. Azt mondják, spúr vagyok, és hogy barátok közt nincs helye a spúrkodásnak.

Egyébként más dologban teljesen rendben van a barátságunk. Mind elmés, kreatív emberek vagyunk, és nagyon jókat tudunk beszélgetni, bulizni. Rokonlelkek is vagyunk, tehát ez azért mélyebb dolog annál, minthogy rámondja bárki, hogy "szakítsátok meg egymással a kapcsolatot". Egyedül ebben a pénzbeli dologban nem tudunk soha dűlőre jutni.

Én amellett vagyok, hogy "mindenki magának vásárol, és nincs egymás hűtőjébe turkálás", ők meg a "minden közös" elvet követik. Ha nem közösködsz velük, akkor valahogy kívülálló leszel. Ti kinek adnátok igazat ebben a vitában?