Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Munkahelyen ha összebarátkozto...

Munkahelyen ha összebarátkoztok kollégával, mennyire szokott a barátság megmaradni munkahelyváltás után?

Figyelt kérdés
Én kb 2 éve jöttem el az előző munkahelyemről, 3 évet dolgoztam ott. Nagyon jó barátom lett a közvetlen kollégám, csomó közös programot szerveztünk (a párjainkkal közösen is), nagyon sok magánéleti dolgot is megosztottunk egymással, kb bármit meg tudtunk beszélni. Ezután én eljöttem onnan, mert adódott egy jobb lehetőség. Miután eljöttem pár hónapig beszélgettünk, találkoztunk, aztán egyre több kifogással jött, hogy miért nem ér rá stb, végül úgy voltam vele, hogy mindig én keresem, mindig én akarok találkozni, de neki sose jó, és nem kerestem többet. Na azóta sem beszéltünk. Pár napja a telefonomra jött értesítés, hogy emlékezzek vissza egy napra, és akkor egy csomó kép volt egy közös kirándulásról. Jó érzéssel töltött el, ahogy visszanéztem a képeket, és ráírtam újra, hogy milyen rég beszéltünk, remélem jól vannak, meg hogy jó lenne összefutni valamikor. Hát azóta eltelt az a pár nap, és még csak meg sem nézte az üzenetemet. Őszintén ez most kicsit feltépte a korábbi sebemet, és elég rosszul esik, hogy még csak nem is válaszol. Nyilván most nem ezt az adott szituációt szeretném megoldani ezzel a kérdéssel, mert nem lehet, csak kíváncsi vagyok, hogy nektek ha összebarátkoztok kollégával, mennyire szokott tartós barátság lenni? Mi lehet az oka annak, hogy valaki így ghostingol (szerintem) minden ok nélkül?

2023. júl. 28. 12:05
 1/4 anonim ***** válasza:
83%

Én eddig 1 munkahelyen voltam huzamosabb ideig ahol hozzám hasonló korúak voltak a kollégák (20-30). Ez egy kis csapat volt 5 fő. Volt egy kolléganő akivel nagyon jóban lettem már a kezdetektől. Pár hónapra rá a párjával is összehaverkodtam mert sűrűn hozta vitte a munkahelyre ezt a kolléganőt. Mi is volt, hogy szerveztünk közös programokat a párjainkkal és segítettünk a másiknak munkán kívűl, ha kellett valamiben. Ez ment is így egy pár évig.

A felmondásom előtt 1-2 hónappal már kezdett tönkremenni ez a barátság köztünk mert lett egy új ismerős aki több mindenben tudott segíteni nekik mint én. Felmondásom után már csak annyi volt a beszélgetés köztünk, hogy “-Boldog xy-t, mi a helyzet? -Köszi, Semmi” Azóta már töröltek az ismerőseik közül is a közösségi oldalakon.

Eddig az összes régi barátommal vagy az ilyen kollégából lett barátokkal így jártam, hogy addig jó vagyok amíg tudok segíteni (bent a munkahelyen és munkán kívűl is) amint van jobb és nincs már hasznuk belőlem akkor pedig már le vagyok tojva. Ezért inkább nem is barátkozok már senkivel, jobb így nekem.

2023. júl. 28. 13:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
100%

Két olyan barátnőm van, akivel együtt dolgoztunk, de már nem. Az egyikük a legjobb barátnőm, 2 évig dolgoztunk egy helyen, azóta már 4 éve nem dolgozunk együtt, de majdnem minden nap beszélünk, havonta egyszer kétszer találkozunk, de van, hogy többször is, szoktunk együtt nyaralni is.

A másik volt kolléganőm szerintem azért maradt közeli barát, mert azóta én csinálom a körmeit, mióta pályát módosítottam 😀 Szóval havi egy találkozó az fix, de azért ezen kívül is néha csinálunk közös programot.

2023. júl. 28. 13:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
100%
Nem sűrűn, alapból megvan a baráti köröm munkahelyen kívül, így ott inkább csak kollegák maradnak, vagy max. haverok. Én se forszíroztam, hogy több legyen, ők sem, bőven elég volt velük a napi 8 óra. Amint eljöttem, megszakadt minden. Egy komoly nő barátom lett viszont onnan férfiként, vele ez megmaradt, azóta is írkálunk/beszélünk néha. Semmi közös programunk nincs már, de nem is kell ahhoz, hogy érdeklődjünk a másik felől.
2023. júl. 28. 18:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
100%

Nekem a legjobb barátnőm egy volt kollégámból lett. Pedig csak pár hetet dolgoztunk együtt, mert neki nem jött be az a munkahely. Ennek már 16 éve és azóta is tart a barátság.

Van még néhány volt munkatársam, akikkel olykor-olykor beszélek telefonon vagy írunk egymásnak, egyikükkel még talizunk is időnként. De ez persze inkább csak közeli ismeretség, azért a barátság komolyabb dolog.

2023. júl. 28. 20:43
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!