Milyen emberekre jellemző az, hogy valakivel nagyon barátkozni akarnak és nem adják fel a próbálkozást több visszautasítás ellenére sem?

Na, a szomszédom pont ilyen, szerencsétlen, valószínű egész életében csak visszautasították, és egy merő elkeseredés az egész ember.

Semmi önérzete, önbecsülése már, valószínű.

Van pár hasonló ismerősöm, mind így működik.

Nem rossz emberek ők, csak nagyon: lehúz/fárasztó/megterhelő/kéreget kölcsön/egész életében csak másra támaszkodva élt.

"És a kommunikáció alatt azt értem, hogy húzzuk meg a saját határainkat, és ha valaki átlépi, akkor mondjuk meg neki. Sok félreértés elkerülhető lenne."

Nem tudom, mit értesz ez alatt, de szerintem sokkal kíméletesebb időnként nem egyenesen kommunikálni. És ilyenkor igenis az a hibás, aki nem veszi a lapot.

Hogy a Kérdező példájánál maradjak: Ha valakivel szeretnék barátkozni, de velem ő nem, akkor sokkal jobban örülök annak, ha annyit mond, hogy "Majd meglátjuk", vagy "Mostanában sok a dolgom." Értek belőle, kicsit bánt is, de nem tragikus. Ha viszont azt felelné, hogy "Ne haragudj, nem vagy szimpatikus, nem akarok barátkozni veled.", az nagyon rosszul esne. Pedig ugyanaz az üzenet mindkét esetben, csak az egyik tapintatosabb, és nem gázol bele feleslegesen lelkembe.

Normális embereknek igenis érteniük kell a tapintatos közlésből. Ezt legkésőbb kamaszkorban meg kell tanulni. Akinek nem megy, annak a hiba a saját készülékében van.