Csak én reagálom túl?

Önreflexió.

Panaszkodsz vagy problémafókuszú vagy?

Voltak energiavámpírok az életemben, akik sokat panaszkodtak, de ott nem a panaszkodáson volt a hangsúly.

Személyes véleményem szerint az embertől természetes, hogy panaszkodjon és a barátságnak ez is egy része. A gond ott kezdődik, ha

- a másik fél feszélyezve érzi magát, mert a problémánk miatt paranoiások leszünk és annyira belekötünk minden mondatába, hogy ő már hozzánk se mer szólni.

- a másik fél haszontalannak érzi magát vagy csak unja a társalgást, mert csak ismétli ugyanazt a szöveget, mert bármit mond, azt ignoráljuk huszadszorra is, hiszen nem változtatni akarunk, csak panaszkodni ugyanamiatt hónapokig, akár évekig.

- a másik fél ignorálva érzi magát, úgy érzi, hogy mi nem is figyelünk rá igazán. Meghallgatjuk, de például a fontosabb pillanatai alól kibújunk, sokszor pont akkor nem érünk rá, amikor ő igényelné, sokszor előfordul, hogy kipanaszkodjuk magunkat, aztán rá idő sem jut, sokszor meghallgatjuk és elmondjuk, hogy a problémája nem is gond.

- ha a másik fél hosszútávon semmi pozitívat nem nyer, minden találkozás arról szól, hogy a sírás határán megy haza.

Az, hogy te panaszkodj önmagában nem ok a barátság végének, elvégre egy barátság nem csak arról szól, hogy folyton vihog két ember.

De azon el kell gondolkodni, hogy a másik fél a fent említett pontok valamelyike miatt akar-e kimenekülni.

Nekem is volt ilyen barátnőm, őszintén tedd fel te is magadnak a kérdést, hogy igaz barát vagy-e, foglalkozol-e eleget a barátnőddel, vagy csak lelki szemetesnek használod? Mert ha x ideje másról sem tudsz beszélni, csak hogy milyen szr neked, de ha segít is csak panaszkodni jársz hozzá, akkor igen, megunja.

Én egy komplett barátságot zártam le egy ilyen helyzetben, ahol én voltam a barátnőd. Mindig mindenre az volt a reakció, hogy neki milyen rossz, ha meg is kérdezte, hogy vagyok én, vagy mizu, le se tojta a választ. Személyesen végighallgatott, de amint befejeztem egy mondatot, akkor folytatta ott, hogy neki miért szr. Írásban meg (Y) jeleket küldött... Úgyhogy én is megmondtam neki, hogy nekem ebből elég volt. Párszor még írt, hogy éppen miért szenved a pasija miatt, de vissza (Y) jeleztem és hagytam a francba. Ez nem barátság.

Nekem volt olyan barátom, aki folyton csak panaszkodott, az esetek 95%-ában. Na az borzalmas

Egyébként ha nem csak panaszkodás van, akkor nem gond. Minden barát panaszkodik valamennyit. Viszont ha csak erről szól mindig a találkozó éveken keresztül, az számomra egy mérgező kapcsolat, lehúzza a hangulatom stb.

Te meghallgatod őt?

A beszélgetéseitek hány százal3ka volt a panaszkodásod az elmúlt egy évben?

Mikor hallgattál utoljára a tanácsára?

Változik a probléma, haladsz vele valamerre? Pl jársz pszichológushoz?

Lelki szemetesnek lenni sz.r érzés. Kihasználás, nem barátság. Te ezt teszed?

Volt ilyen barátnőm. VOLT, méghozzá okkal.

Értem én, hogy a rosszban is legyünk együtt, álljak mellette, stb, de amikor minden második találkozónk arról szólt, hogy neki milyen fs a kapcsolata, az egy idő után sok.

Panaszáradat ugyanarról heteken-hónapokon át, változtatni persze nem akart, és igen, mikor már 20x-ra hallgattam meg ugyanazt a problémát én is kifejtettem a véleményemet.

Persze ott is Ő sértődött meg, mert én milyen szmét vagyok.

Hát, persze.

TE mit teszel, hogy kilépj a kapcsolatodból? Ja, semmit, csak ventillálsz folyton-folyvást. Még szép, hogy unja és fárasztja.