Hagytál már magad mögött félreértett helyzetet?

Évekkel ezelőtt, mikor kiderült, hogy a férjem vesebeteg, akkor behívtak egy szobába, körbeültek okos doktorok és hosszasan felvázolták a jövő. Mik a kilátások, mik a lehetőségek és tudni akarták, hogy állok én a dologhoz, hiszen különösképpen a vesebetegség hosszasan elhúzodó dolog, amikoris a család segítő támogatása a beteg részére nélkülözhetetlen. Akarták tudni, hogy támogatom e a férjemet a jövőben.

Közben egy fiatal ficsúr orvos nevetgélve jópofizott, hogy mennyivel jobban jártunk, hogy a veséje beteg, mintha a tüdeje lenne az, mert hát ugye a vesetranszplantáció felszálló ágban van, a tüdő meg még gyerekcipőben sem.

No, itt nekem betelt a pohár. Azt találtam mondani, hogy ezt nem akarom hallani.

Szépen felálltak és kitessékeltek. Ettől a pillanattól úgy lettem elkönyvelve, mint aki cserbenhagyja az élete párját, és megvonja a segítő közreműködését a bajban.

Holott csak egy macskajancsinak a hülye szövegétutasítottam el magamtól.

Nagyon bántott a dolog, és hosszú kitartó, gondoskodó magatartásommal tudtam csak a szemükbe visszatornázni magamat a "jófeleség" kategóriába.

Nem volt módom tisztázni.

Már nem érdekel. Már az orvosok küzöl is sokan szétszéledtek, egy-kettő lezüllött, többen maghaltak.