Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Miért nincsenek barátaim?

Miért nincsenek barátaim?

Figyelt kérdés

Elég sokszor éreztem már azt hogy kihasználnak. Mindig megfogadtam, hogy soha többé nem segítek senkinek, de aztán mindig megváltoztatom a véleményem, hiszen akkor hogyan várjam, hogy legyenek barátaim?

Idén az egyetem miatt feltöredezett az év, a különböző gyakorlatokat más-más városokban töltjük (aki akarja). Az egyik "barátnőm" 2 hónapra jött volna abba a városba ahol én lakok egy albérletben, megkért, hadd töltse nálam ezt az időt (ami lássuk be, nem kevés). Ingyen lakott nálam, csak a rezsibe fizetett valamicskét. Egy szoba van a lakásban, így nem volt túl kényelmes nekem sem, de tényleg szívesen segítettem. Egyik hétvégén elutaztam a családomhoz, és utólag hallottam vissza véletlenül egy teljesen ismeretlen embertől, hogy házibuli volt az én albérletemben, ott aludtak ismeretlenek az én ágyneműmben, stb. Utána jártam a dolognak, és kiderült, hogy valóban így történt. Rettenetesen rosszul esett az egész.

Van egy másik "barátnőm", tavaly őt kellett elég gyakran vendégül látnom, mert nagyon rossz helyzetben volt. 2 hetente töltött nálam 2 napot, nem is kértem tőle semmit soha, őt nagyon kedveltem, azt hittem igaz barátok vagyunk. Most nekem kellene tőle a segítség, egészen pontosan egy hét lakhatás az ő városában, de sajnos más lehetőséget kell keresnem, mert neki ez egyik héten sem volna aktuális.

Egyéb emberek is vannak körülöttem, akikről már rájöttem hogy csak akkor keresnek ha pénz kell nekik kölcsön, vagy bármiféle segítség.

Nem vagyok egy béna, csúnya, buta ember, mégis azt érzem hogy folyton kihasználnak, és senki nem engem szeret, hanem a nagylelkűségem. Mit tegyek? Szokjak le arról, hogy az állítólagos barátaimnak segítek? Akkor nem leszek egy önző, szerethetetlen ember?


2013. máj. 20. 09:14
 1/4 anonim válasza:

anyám.. mintha engem írtál volna le.

ha kell valami jó vagyok,sokszor segítek,stb de ha nekem kell valami..... szarnak rám...

talán azért mert a jó szívűség..... mert jajj legalább segítek. meg tanultam valamit... NEM SEGÍTEK HA Ő NEM SEGÍT! csak 1x vágjon át valaki,onnantól kezdve nem ismerem..

volt egy jó "barátnőm". mindig mindenbe segítettem,de ha nekem kellett volna,sz*rt rám. meg még sok ilyen "barát,barátnő". ha segítség kellene,jajj így jajj úgy meg a kifogás,de ha tőlem kell,akkor én vagyok a szemét disznó............. nem kell segíteni,had legyen szemét disznó,aki csak magára gondol... :) neked is ezt javaslom.

2013. máj. 20. 09:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:

Aohhw! tudom velem is csinálták már! :(

azt hiszen a megoldás az hogy,barátokat nem jószivüséggel, hanem mondjuk közös érdeklődés alapján kell keresni! és akkor nem a folytonos segítségnyújtás lesz a kapcsolatotok alapja.

2013. máj. 20. 10:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:

Csak annak segíts, aki megérdemli.


Egyszer átvágnak, mint az aki bulit csinált a kajásodban, hajtsd el jó messzire. És azért azt lehet érezni, hogy ki az a ki viszonozni fogja a segítséget, ha majs szükség lesz rá, és kiaz aki csak saját magára gondol.


Nem mindig, de azért többnyire rálehet jönni.

2013. máj. 20. 10:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
Én is jártam így, volt egy rakat barátnőm, akik koloncok voltak. De ők nem pénzt kunyerálni jöttek át, mivel sose volt sok pénzem, hanem lelki szemetesládának használtak. De ha nekem volt valami problémám, akkor megnézhettem magam, mert arra se vették a fáradtságot, hogy legalább meghallgassanak. Én azért voltam velük, mert rajtuk kívül senkim nem volt, nem nagyon sikerült beilleszkednem soha sehová, csak közéjük, de közéjük is csak azért, mert tudták kire pakolni a terheiket. De egyszer ezt megelégeltem és minddel megszakítottam a kapcsolatot. Azóta voltam én minden, mert a hátam mögött mindennek elmondtak és mindenféle hazugságokat kitaláltak. Azóta se beszéltem velük. És nem segítek senkinek, nem hallgatok meg senkit és nem adok pénzt, sőt, még egy szál cigit se soha senkinek, csak akkor, ha tudom, hogy az egy megbízható barát. Ilyen pedig kevés van. Javaslom ezt neked is. De készülj fel, hogy ki fog derülni, hogy ki az igazi barát és keményen arcon vághat a valóság, ha végül egyedül maradsz.
2013. máj. 21. 15:03
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!