Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Ti mit tennétek? Most akkor...

Ti mit tennétek? Most akkor mi legyen? Úgyérzem elvesztettem a legjobb barátomat.

Figyelt kérdés

Még másfél éve, hatodik osztályban lett egy legjobb barátnőm. Amikor ezt egy lány, (aki enem utál, fogalmam sincsen miért, de már elsőtől kezdve), észrevette, hogy van kivel barátkoznom és már akkor megpróbált közénk állni. De én erőt vettem magamon és nem hagytam.


Aztán, mivel folyton velünk volt, "beilleszkedett" közénk.


Mst kb három hete a legjobb barátnőm folyton vele volt. Én is ott voltam meg minden, de olyan kellemetlenül éreztem magam. Aztán ezen a héten, meg a múlthéten is akármi volt, a barátnőm mindig vele volt:sorakozó, tesi, meg úgy alap.

És ami a legrosszabb, a suli minden évbe rendez tábort. Ottalvósat. A barátnőm megígértette velem, még tavaj a tábor végén, hogy a buszon idén is együtt ülünk, mert az tök jó volt meg minden. Én tök szívesen bele mentem, mert nekem is jó volt, hogy együtt hülyéskedtünk. Erre ma kiderül, hogy azzal aásik lánnyal fog ülni, mert ahogy mondták: "terveik vannak" :((((((((((((( Így aztán egésznap nem is nagyon kerestem a társaságukat.

Aztán délután mondta a barátnőm, hogy beszélni akar velem. Reméltem, hogy erről, mert akkor elmondhatom a véleményemet. Télleg ez volt a téma, de nem úgy, ahogy gondoltam. Mondta, hogy nem akar megbántani, meg bla bla bla, és végül az jött ki, hogy szálljak róla le. Hogy barátok vagyunk, meg minden, de nem csk velem akar lenni, mert így a többiekkel sosem leszünk jóba stb.......

Csak eddig én tök szívesen odamentem volna másokhoz is, csk Ő NEM AKART. Én meg gondoltam nem hagyom egyedül.

Aztán csak később esettt le, hogy igázából én ma egésznap másokkal voltam ő meg azzal a kis bunkó csajjal. Aztán már mikor az lány nem volt ottt, akkor persze én is jó voltam.


Úgy gondolom én nem vagyok féltékeny,mert én valahogy már tavaj is éreztem, hogy nem lessz ennek a "fogadjuk be a bunkó lányt is" - nak jó vége, de nem szóltam.


Az a baj, hogy csak ezzel a lánnyal volt közös témánk. A többiek vagy azon sírnak, hogy kibe szerelmesek és az beléjük miért nem és ortghzwozho

Vagy a másik lánycsapat éppen idegesít valakit és azzal szórakoznak. Mennek mások után és pl énekelnek neki valami idegesítő dalt, vagy valait kiszemelnek és figyelik, ha meg a kiszemelt hülyeségeket csinál, akkor jót röhögnek.

Inkább az utóbbiakzhoz csatlakozom, de nem nagyon érzem velü magamat jól. Néha néha ok, de hosszú távon nem fog menni :(


Most mit tegyek???????????????????????????????????????????



Bocsi a hibákért de a legtöbbször a könnyeimtől nem sokat láttam.


:((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((

13/l



2014. jún. 5. 16:38
 1/10 Zoé970 ***** válasza:
100%

Velem is hasonló történt.A legjobb barátnőm és közém befurakodott az új lány és a barátnőm rögtön azt mondja hogy:Jó lenne másokkal is lenni. Addig amíg nem volt ott a lány tök jól elvoltunk.Nem akarlak elszomorítani,de én semmilyen megoldást nem találtam csak azt hogy megvártam míg valahogy valahova beilleszkedek.Én őket nem tudtam szétszedni.Esetleg megpróbálhatsz olyant kiszemelni aki látszólag csak megy a "csorda" után és barátkozz azzal.

Sajnálom ha nem tudtam segíteni! :(

2014. jún. 5. 17:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:
Segíteni télleg nem tudtál, de nagyon köszönöm, hogy válaszoltál. Talán csak ki bírom ezt az egy évet. 6 és felet kibírtam legjobb barát, 4-et barátok nélkül :(
2014. jún. 5. 17:53
 3/10 anonim ***** válasza:
100%
Sajnálom, de meg kell, hogy erősítselek. Igen, elvesztetted. A legnagyobb hiba, amit ilyenkor elkövethetsz, az az, hogy megpróbálod visszasírni magad. Ezeket a dolgokat én is átéltem általánosban, sőt még középiskolában is folytatódott. Akkor sajnos még nem tudtam átlátni a helyzetet. A legtöbb amit tehetsz, az, hogy hagyod a francba őket. Tudom, hogy ez nehéz, meg nem akarsz egyedül lenni, de ha nem szeretnéd, hogy még jobban kikészítsenek, vagy kihasználjanak, akkor ezt kell tenned. Ha most megpróbálnád megbeszélni velük ezt az egészet, akkor se lenne semmi eredménye. Oké, benne maradnál a "bandában", de mindenből te maradnál ki, te lennél a pótlék. Ha választani lehet, akkor inkább legyél egyedül, és akkor látják rajtad, hogy nem vagy másoknak a szemetesládája. Mert ha velük lennél, akkor bizony úgy kezelnének. Ezeket a dolgokat a saját tapasztalataimból írtam le, velem is, meg szerintem nagyon sok más lány között is lejátszódott iskolában ez a "legjobb barátnősdi". Ha szeretnéd, akkor leírom privátban, hogy velem mi történt, hátha abból is leszűrsz egy-két dolgot.
2014. jún. 5. 18:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
100%
Inkább legyél egyedül , mint olyannal utál/carik rád.
2014. jún. 5. 18:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 A kérdező kommentje:

Nagyon köszönöm a válszokat! :)

Olyan kedvesek vagytok

2014. jún. 5. 19:08
 6/10 Kései Sirató ***** válasza:
100%
A legfurább az, hogy miért gondolkodik úgy a barátnőd, hogy csak két lány tud barátkozni. Barátkozhatnátok h árman is, a buszon ülhetnétek hátra, ahol egy sor ülés van, 5 hely.. De ha ő így viselkedik, akkor ne is javasold te se, hogy 3-an legyetek, legyenek csak ők együtt és szerintem is keress valakit, aki értékel és örül a barátságodnak. Biztos vagyok benne, hogy van ilyen lány és egymásra találtok és tuti lesz a kirándulás is.
2014. jún. 6. 09:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 A kérdező kommentje:
Köszi mindenkinek! Megy a felfele nyíl ! :)
2014. jún. 6. 14:45
 8/10 anonim válasza:
100%
velem is ugyan ez a dolog történt: de hagytam a barátnőmet, hadd legyen vele, ha ezt akarja. aztán egy 3 hét után, bunkó volt vele az a lány, a barátnőm rájött hogy milyen is valójában. engem is kizártak, de meg is bánta mind a 2. persze most már jó lennék neki... én barátkoztam másokkal, és mindig néztek engem hogy odamegyek másokhoz is. nem foglalkoztam velük, legalábbis nem láthatóan, és most összevesztek, most bezzeg már jó lennék a volt barátnőmnek...
2014. jún. 7. 12:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
100%

sajnállak :( szerintem ne foglalkozz velük, valahogy bírd ki azt az 1 évet, az új osztályban pedig biztos lesznek barátnőid :)

16/l

2014. jún. 14. 22:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 A kérdező kommentje:
Nektek is köszi!
2014. jún. 15. 11:50

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!