Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Ti mit tennétek, ha a barátnőt...

Ti mit tennétek, ha a barátnőtökben így megbíznátok, és ezek derülnének ki róla?

Figyelt kérdés

Az egyetlen, és a legjobb barátnőmről van szó. Mindig mindent elmondok neki, és eddig meg is bíztam benne tökéletesen, de most kiderült, hogy mit csinált.

Tetszik neki egy sárc már egy ideje, és velem beszéli meg ő is a dolgait, tanácsot kér meg stb...

Aztán történt egy ,,közös" élmény, azaz ahol mindketten ott voltunk, de szerettem volna, hogyha nem meséli el másnak, mert eléggé magánügy.

A sráccal mostanában én is beszélek, és így mindkettőjük véleményét hallom a másikról.

Na most mondta el a fiú, hogy a lány elmesélte neki azt a dolgot, nem csak a saját részét, hanem az én sztorimat is. Nem magával azzal van a baj, hogy a srác tudja ezt a dolgot, hanem azzal, hogy a bnőm attól fél, hogy a pasinak megtetszek, és úgy állított be engem előtte, hogy semmiképpen ne történjen ez meg. Ez a srác véleménye is. Persze megígértette velem, hogy nem mondom vissza bnőmnek ezt...

Szóval nekem ez nagyon rosszul esett, hogy én mindig segítettem neki mindenben, és mindig ha van valami, akkor tőlem kér segítséget, és erre a hátam mögött meg mondja, amit meg megígért, hogy nem mondja el senkinek, és a szemembe meg nem képes...

Ráadásul én meg miatta hazudtam egy pasinak, falaztam neki szépen szólva, mert ott akarta hagyni azért az előzőért, és fél éven keresztül hülyítette. Én írtam meg ennek a pasinak is, mert bnőm nem tudta szépen leírni, és én meg pont hogy úgy állítottam be őt előtte, hogy ne gondoljon róla rosszakat, miközben vigasztaltam a srácot.

Szóval nagyon bánt, hogy ezt tette.

Elnézést, ha egy picit bonyolultra sikeredett.

A kérdésem az lenne, hogy ti mit tennétek ebben az esetben?



2014. júl. 16. 14:36
 1/4 A kérdező kommentje:
Egyébként 19 évesek vagyunk.
2014. júl. 16. 14:37
 2/4 anonim ***** válasza:

Ha 19 évesen ért az első ilyen csalódás barátban/barátnőben,az nagyon durva,de közben úgy gondolom,hogy rettentő szerencséd volt.Egyébként mikor még olvastam a sztorit,akkor azt gondoltam,hogy lehettek ilyen 14-16 évesek,sőt még gondoltam 13-ra is,mert elképesztően gyerekesen viselkedtek mindannyian.Ezt nem piszkálódásból mondom,hanem,mert ez az igazság!

Egyébként nem tudsz mit tenni,ez a barátnő nem barátnő,főleg,ha te segítettél neki többet,főleg,hogy fél éven keresztül miatta hazudtál egy embernek.Na,nem,ezt nem kellett volna azért megcsinálnod,mert ez már túl nagy segítség a kedves "barátnőnek".

Ne segíts a "barátnőnek" többet,sőt jobb is lenne,ha hanyagolnád,és keresnél valaki mást.Át kellene gondolnod az életet is,meg azt is,hogy fel kellene nőni végre az élethez.Ez így nem elég 19 évesen!Ezek a sztorik általában a legtöbb lánnyal 13-14 évesen történnek,és még 16 évesen sem szégyen,ha ez van.19 évesen viszont már nem ez az élet.

2014. júl. 16. 14:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:

Köszi a választ.

A probléma ott kezdődik, hogy a barátnőm úgy gondolkodik, mint egy 14 éves. Úgy alakult az élete, hogy sok mindenről lemaradt, és ebben is szerettem volna segíteni, hogy nyitottabb legyen, és nőjön már fel.

Az a bizonyos falazás úgy történt, hogy én is beszéltem azzal a fiúval, és közben meg is ismertem, ezért sajnáltam, mikor barátnőm hazudott neki. Az igazság az, hogy be akarta magát ,,biztosítani", és tudta, hogy annyira szerette ez a srác, hogy nem hagynta volna ott semmiért. Másrészt nem akart megbántani azzal, hogy azt mondja, nem szereti, mert abban reménykedett, hogy mikor találkoznak (ja igen, mert fél évig neten beszéltek csak), akkor majd beleszeret... csak hát nem így történt, mert azzal a fiúval, akit 1 éve ismert és szeretett, újra elkezdtek beszélni, és egészen addig, míg nem találkozott vele, addig mondta a másiknak, hogy majd találkoznak, milyen jó lesz, stb... és mikor előbb találkozott a régivel (ez már kész dráma :D), akkor se akarta elmondani neki az igazat, ezért felajánlottam neki, hogy majd szépen megfogalmazom az igazat, mert megérdemli az a szegény gyerek, hogy tudja, hogy mi is történt valójában, mert tényleg nagyon imádta a barátnőmet...

Az a srác, meg akit régebb óta ismert, ő átlátott rajta, és ezért sem akar most se vele lenni, és ezért is mondta el, hogy milyen a barátnőm, mert én meg ugye csak jót mondtam róla a a srácnak, hiszen reméltem, hogy majd összejön nekik... de hát nem így történt.

2014. júl. 16. 14:56
 4/4 anonim ***** válasza:
Tehát a lány egy ribi, hazudós, éretlen és simán befeketít téged a hátad mögött. Barátnő..?
2014. júl. 16. 15:44
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!