A barátnőim csak kihasználnak, hagynom kellene őket?

Előre is bocsi a regény miatt! :/

Szóval, az a helyzet, hogy már elég régóta bennem van az érzés, hogy a barátnőim csak kihasználnak és nagyon kezd elegem lenni belőlük. Egyáltalán nincs sok barátom, ezért sem lenne jó, ha kiderülne, hogy az a 2 ember, akiket barátnőmnek tartok mindvégig csak kihasznált. Legbelül mindig is éreztem, hogy nem olyan a barátságunk, mint amilyennek lennie kéne. Gondoltam, hogy most úgyis nyár van, nincs suli, nem találkozunk, mert messze laknak, így hát át tudom gondolni a dolgokat velük kapcsolatban és ha kiderül, hogy nem igazi barátok, akkor ha megkezdődik a suli inkább hagyom őket és megpróbálok másokkal barátkozni. Szóval, egyre jobban feltűnt, hogy velem alig foglalkoznak, inkább egymással beszélgetnek mintha én ott sem lennék. Sokszor csak állok/ülök velük csendben, de ha nem szólalok meg magamtól, akkor figyelembe se vesznek. Vagy ha kicsengettek óráról, ők hamarabb kimentek a teremből és volt olyan, hogy meg sem vártak és mikor később kérdeztem, hogy miért csak annyit mondtak, hogy elfelejtették. Most komolyan? Bezzeg amikor kell nekik valami, pl. egy szívesség vagy legyen csak egy toll kölcsönbe (amit általában nem kapok vissza, csak ha már 100x mondom el, hogy nekem is kellene, persze ekkor jön a durci, hogy jól van már, nem lopják el) akkor persze egyből én vagyok a reflektorfényben. Vagy amikor csoportban kell dolgozni, ők nem csinálnak semmit, azzal az ürüggyel, hogy "Nem tudják" és elvárják, hogy én csináljak meg mindent. Vagy ha házidolgozatot kell készíteni, sohasem csinálják meg, mert szintén "Nem tudják mit kell csinálni". Miért, ők talán nem ülnek bent órán ugyanúgy, mint én vagy mások, akik meg tudják csinálni, amit a tanár kér? Nem nagy meglepetés, hogy ki segít nekik megcsinálni? Hát persze, hogy én. Vagy ott van a tipikus "Csomag rágó/Chips" dolog. Akárhányszor van nálam valami ilyesmi, mintha nem is magamnak vettem volna, mert csodával határos módon mindig elpárolog 2 perc alatt és alig látok belőle valamit, mert egyik barátnőm Máltai Szeretetszolgálatnak néz és elveszi tőlem. Nem is az van, hogy megkínálom, hogy nyugodtan vegyen belőle vagy megkérdezi, hogy vehet-e, hanem fogja és elveszi tőlem, aztán eszi nyugodtan, nekem szinte nem is ad lehetőséget, hogy egyek. Ez most hogy van? Mikor pedig ő vesz valamit, én nem pofátlankodok az arcába, hogy igenis adjon már belőle. Ja és ha egyszer nemet próbálok mondani, egyből jön hátulról, hogy megharagszik és ne legyek már ilyen önző. Na rám aztán mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy önző lennék. Ahogy én tudom, mindig is ott voltam mellettük, ha szükségük volt rám, a vállamon kisírhatták magukat és órákon át hallgattam a problémáikat, próbáltam segíteni rajtuk, tanácsot adni nekik, volt, hogy éjszaka nem is aludtam, mert aggódtam értük, hogy minden rendben van-e. Viszont amikor rossz napom volt, vagy gondjaim voltak és szükségem lett volna egy emberre, akinek elmondhatom mi a baj, akkor egyből elterelték a témát vagy jöttek a sablonszövegekkel, hogy "Ne foglalkozzak ilyenekkel, majd úgyis jobb lesz" stb. Sőt, egész nyáron egyszer sem érdeklődtek felőlem, hogy egyáltalán élek-e még, fel sem hívtak és még csak egy üzenetet sem küldtek :( Én ha írtam is nekik, ilyen 2 szavas válaszokat kaptam vissza mindig és utána azt, hogy nem érnek rá vagy egyáltalán nem is válaszoltak :/ Vannak jó pillanatok azért, amikor jól érezzük magunkat, nevetgélünk meg ilyesmi, de ez már egyre ritkábban fordult elő az utóbbi időben.. Közös programokról meg álmodni sem merek :/

18/L