Miért érzem azt, hogy amikor kimegyek szórakozni baráti körrel akkor úgy kezelnek engem, mintha nem érnék annyit mint ők?

1

Nem csak a beszólogatás, az épphogy elég ritkán fordul elő, mert nem mernek. Hanem maga az, hogy ha meg akarok szólalni akkor elmegy a fülük mellett amit mondok és folytatják a beszélgetést egymás között mintha ott sem lennék. Vagy nem kérdeznek semmit, nem kíváncsiak rám. Ha megszólalok és épp hagyják, hogy mondjak valamit, akkor kétkedve néznek rám, és ritkán reagálnak arra amit mondok. Ilyen durvább beszólogatások nincsenek, inkább ugratások, gúnyos, lekezelő odaszólások.

2

Ja én is gondoltam erre, hogy talán az van. De amikor próbálok magabiztosan, határozottan kommunikálni, viselkedni, akkor is ugyanúgy viszonyulnak hozzám.

Én nem futok utánuk. Ők szoktak elhívni. Azért több évi ismeretség után az ember már elhiszi, hogy barátok azok.

Nincs megfelelési kényszer, de na érted, ha nem tartanak egyenrangúnak az azért bántó tud lenni. Te sem élveznéd!

Újakat keresni könnyű mondani, de nem annyira könnyű megvalósítani! Nem nyüzsögnek a nagyvilágban a jó emberek. Általában bujkálnak, akkor hogyan találnék rájuk?

8

Akkor ezek szerint valóban jobb a magány...lehet, hogy igazad van. Eddig én úgy álltam hozzá mindig, hogy adok neki esélyt. Egy esély annak, hogy normális, megbecsülő, társaságba kerülök egy nap.