Szerintetek kinek van igaza ebben a történetben?

Az egyik barátnőm most szakított a párjával, mert a srác elég csúnya dolgokat leművelt, ezeket most nem szeretném részletezni. A barátnőm maga alatt van, mert még ezeknek a dolgoknak az ellenére teljesen meg van halva a fiúért.

Én és a másik barátnőnk már a kezdetektől fogva mondtuk neki, hogy ennek nem lesz jó vége, bármikor új életet lehet kezdeni, nem dől össze a világ, ha otthagyja azt a se**fejt.

Elöljáróban erről a barátnőmről annyit tudni kell, hogy vele soha nem lehetett semmilyen problémáról beszélni, mert az ő gondjai természetesen mindenkiénél fontosabbak voltak, ő csak elintézett egy egyszerű "aha" szócskával, és megint a pasijáról meg magáról kezdett beszélni.

Tegnap kimentem picit az unokatesómmal, mert már régen találkoztunk, elég sokat sétáltunk, és eléggé megfájdult a lábam, egy régebbi baleset miatt. Pár perccel azután, hogy hazaértem, írt ez a barátnőm, hogy nem-e megyek ki vele, írtam neki, hogy ebben a percben jöttem haza, nagyon fáj a lábam, ráadásul nálam volt az unokatesóm is, nem küldhettem el.

Na és akkor ma kirobbant a háború, hogy rám soha nem lehet számítani, stb. Nekem itt betelt a pohár, és kiosztottam őt rendesen, hogy magának köszönheti ezt a helyzetet, mert rengeteg lehetősége lett volna arra, hogy kidobja a francba ezt a srácot, meg amikor nekem lett volna szükségem rá, ő nem volt sehol, de természetesen én vagyok a hóhér.

Még ha tinik lennénk, akkor megérteném a helyzetet, de felnőtt emberek vagyunk.

Mit gondoltok erről?