Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Barátnak lehet nevezni azt az...

Barátnak lehet nevezni azt az embert, aki belemondja az arcotokba, hogy "ő és ő és ő fontosabb barátaim, mint te" - létezik ilyen "rangsorolás"?

Figyelt kérdés

Én úgy gondolom, hogy valaki vagy a barátom, vagy nem.

Ha valaki a barátom, nem sértem meg azzal, hogy azt mondom neki, hogy "te nem vagy nekem annyira fontos, mint ő, ő fontosabb, és mindig ő az első nálam".


Ezt a napokban kaptam egy olyan lánytól, akiről azt hittem 3 évig, hogy a barátnőm. Amikor bajban voltam a 3.év végén, nem volt ott mellettem, mert valami kolleginával elkezdett legjobb barátnőset játszani. Épp egy krízis után voltam de neki fontosabb volt, hogy az "új legjobb barátnővel" töltse az idejét.


Megharagudtam rá, töröltem. Ő nemrég elkezdett emailezgetni, hogy neki így-úgy fontos a barátságunk, és nem szeretné elveszíteni.


Én erre leírtam, amit akkor kellett volna már, hogy mennyire rosszul esett, hogy amikor baj volt, nem állt mellém, és hogy milyen dolog ez, hogy 32 évesen ott tart, hogy olyat játszik, hogy "most ő legjobb barátnőm".


Előttem egyébként volt neki majd 20 évig egy másik "legjobb barátnője" akivel, amikor konfliktusuk volt, hagyta a 20 évet veszendőbe menni, mert "neki ez kényelmetlen". No konfliktusrendezés.


Nagyon csalódott vagyok. Ilyeneket mondott most az őszinteségemre, nem értette, amit mondok, hogy "bocs, de imádok vele lenni, és nekem ő már egy ideje az első, akivel naponta többszöri kapcsolatban vagyok, én ilyen vagyok, kell mindig 1 db legjobb barátnő, veled nem találkoztunk olyan rendszeresen, ezért nem lett az" - de igen egyébként, de ezt nagyon elfelejtette.


"Fontos vagy, de ha találkozunk, jó, ha nem, úgyis jó, nekem ő a legfontosabb".


Csak nekem furcsa és gonosz ez az egész?



2017. febr. 2. 00:53
1 2 3
 11/25 A kérdező kommentje:

Ha valaki nem fontos, akkor nem kell olyanokat mondogatni, hogy "fontos a barátságunk és nem akarom elveszíteni".

És pont.

Van amikor az ilyen őszinteség inkább csak érzelmi analfabétizmusra vall, ez nem őszinteség, ez lélektelen játszogatás másokkal. Cserélhető bábok a bábjátékban.

2017. febr. 2. 01:59
 12/25 anonim ***** válasza:
81%

Igaza van a kérdezőnek, egy barátunkat nem bánthatjuk annyira, hogy akár csak éreztetjük vele, hogy mások előnyt élveznek vele szemben.

Ez az óvodában még elmegy, később pszichés zavarokra utal.

A "barátnődnek" magának kellene pszichológus, nem hogy még ez segít másoknak, képzelem!

Az ilyen szukákról írják a horrorfilmek vérengző őrült pszichósait, akik "segítenek a betegeknek".

Lefogadom, hogy a vendégeit "betegeknek" nevezte, nem?

Örülj, hogy megszabadultál tőle.

Bizonyára pszichós eszközökkel nélkülözhetetlenné tette magát, hogy irányíthasson, csak ez nem jött be neki.

Micsoda gáz emberek vannak!

Még annak a barátomnak sen mondok ilyet, hogy vannak akik fontosabbak nála, akivel egy évben egyszer találkozok.

Sanszos, hogy előbbutóbb ez az új sztárolt pi#csa is elunt figurává válik, kivéve, ha nem neki kellett valamire a barátnőd, akkor majd ő fog röpülni pofával lefelé, és megérdemli. Az ilyen barmokra cédulát raknék, hogy közveszélyes. Ne hibáztasd magad, mindenki belefut néha idegbetegekbe, inkább örülj, hogy ennyivel megúsztad a történést. Továbblépni!

2017. febr. 2. 04:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/25 anonim ***** válasza:
100%

Abban tényleg nincs semmi kivetni való, ha az embernek van legjobb barátja. Extrém ritka, ha valaki minden barátjához pontosan ugyanolyan közel áll.

De!

Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy akkor most a többi barátot félre lehet tenni, cserben lehet hagyni, és csak akkor kell foglalkozni vele, ha a "legjobb" épp nincs kéznél.

Ha egy barát bajban van, akkor is a segítségére rohanok, ha nem ő a "legjobb". Elvégre pont attól barátság, hogy számíthatunk egymásra.

"Ő nemrég elkezdett emailezgetni, hogy neki így-úgy fontos a barátságunk, és nem szeretné elveszíteni."

Pedig már elveszítette. Azzal, hogy magadra hagyott, amikor szükséged lett volna rá, csak mert neki kellemesebb volt inkább az "új legjobbnak" nyalizni, azzal pont ő maga ásta meg a barátságotok sírját. Szóval hiába hisztizik, magának köszönheti.

Továbbá: az, hogy van egy legjobb barátunk, nem azt jelenti, hogy akkor a másikban nyomatékosítani kell, hogy na, te csak második (vagy többedik) vagy, te nem vagy olyan fontos. Mert ez így nettó bunkóság.


#4: Itt pont, hogy nem járt el korrekten azzal, hogy cserben hagyta, és azzal sem, amilyen faragatlan, megalázó módon közölte.


Ahogy írták, ennek a volt "barátnődnek" az érzelmi intelligenciája a nullához konvergál. A viselkedése pedig éretlen és dedós.

Nekem is volt hasonló barátom... és nem hiába beszélek múlt időben. Számomra az ilyen viselkedés összeegyeztethetetlen a barátság fogalmával.


#10 "Ez tényleg olyan ovis."

Részben tényleg az. Az, hogy valaki kimondva is rangsorolja a barátait, és az egyikre nem hajlandó időt szakítani, mert "nem ő a legjobb", na, ez tényleg dedós dolog. Tényleg kb. középső csoportban csinál ilyet az ember.

Az viszont, hogy rosszul esik, ha egy állítólagos barát cserben hagy, hidegen hagyja, ha a másiknak épp segítségre lenne szüksége, az egyáltalán nem dedós dolog. Pont, hogy érettség kérdése, hogy egy emberi kapcsolatban mennyire törődünk a másikkal. Az, hogy valakinek rosszul esik, ha cserben hagyják, dehogy dedós dolog...


Kérdező: a leírtak alapján ez az egyén már többször bizonyította, hogy érzelmileg és szociálisan egy nulla. Az, hogy a saját testvérének sem segít, mert nincs rá energiája, az sokat elmond a jelleméről.

De szerintem a legjobb, ha hagyod a fenébe. Jogosan dühít a dolog, tényleg szemétség, ahogy viselkedett, de ő egyszerűen nem érdemes rá, hogy miatta legyél rosszul. És természetesen ezek után én nem kérnék ebből a kihasználás határait feszegető érdekbarátságból. Na, az ilyenre tényleg felesleges energiát pazarolni. Főleg, hogy annál többre tartom magam, mint hogy olyannal jópofizzak, aki egyszer már hátba szúrt.

2017. febr. 2. 08:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/25 anonim ***** válasza:
26%

Az vagyok, aki a legjobb barátságról írt. A barátod megfogalmazása valóban lehetett durva, de azt szerintem igenis mondhatja valaki, hogy van legjobb barátja vagy barátai. Ezt erre reagáltam:


"Soha egy barátomnak se mondanék olyat, hogy bocs, de ő vagy ő fontosabb nálad. Ez kíméletlen, érdektelen, a másikat semmibe vevő, valahol kegyetlenkedés. "



De szerintem eleve kellene, hogy egyértelmű legyen. Rég rossz, ha valaki legjobb barátnak tart, a másik meg nem. Kérdező, viszont akkor minden kötözködés nélkül, őszintén érdekel a véleményed: te hogy reagáltál volna abban az esetben, amit én leírta, hogy abba kerültem? Ha valaki jobb barátjának tart, mint te őt, akár annak ellenér,e hogy már említetted a saját legjobb barátaidat, és szerinted nem is illetek össze, nem is igazán érted, miért tart nagyon jó barátnak, mikor oké, hogy sokat lógtok együtt valamiért (pl. kolléga vagy évfolyamtárs), de nem tud rólad sokat szerinted, és azt is látod, hogy véleménye van egyes dolgaidról? Vagy ha azt látod, hogy szegénynek nincs sok barátja, ami nagyon sajnálatos, de csak azért sem lehet barátkozni valakivel. Velem is volt ilyen, hogy valaki nagyon szimpatikus volt, de olyan barátai voltak, akik 3 éves kora óta a barátai, és ha fejre állok se leszek soha olyan szoros barátja.


Szóval te itt mit csinálnál? Nem mondanád meg, hogy nem legjobb barátod?

2017. febr. 2. 12:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/25 anonim ***** válasza:
26%
De arra azért megkérlek, hogy ne pontozz le mindenkit, aki nemért egyet.
2017. febr. 2. 12:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/25 anonim ***** válasza:
100%

"Tizensok éves barátságokkal nem is akar versenyezni az ember, ebben igazad van. Épp arról van szó, hogy amikor ott probléma volt, az is hirtelen nemkívánatos lett. "



Azt hangsúlyoznám, hogy ebben a kérdezővel értek egyet azért.

2017. febr. 2. 12:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/25 anonim ***** válasza:
59%
Igen, legalább őszinte. :)
2017. febr. 2. 14:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/25 A kérdező kommentje:
#13. Köszönöm ezt a hosszú, értelmes, intelligens választ :) hálás vagyok érte, és nagyszerű ember lehetsz. :) Legyen szép a napod! :)
2017. febr. 2. 23:18
 19/25 A kérdező kommentje:

Szia "a legjobb barátságról író" :)


Semmi probléma, a lepontozást viszont nem én tettem, mindig minden válaszolónak (hacsak nem otromba, durva bunkó) zöld kezet adok, neked is azt adtam, viszont mások is pontoznak, nem értem ebben az oldalban, hogy miért nem lehet kizárólag a kérdezőnek értékelni, de mindegy, off.


Érdekes, hogy említed, és hasznos, akartam is erre írni, amit kérdeztél.


Szerintem is eleve egyértelmű kellene legyen, ki hol áll egy "listán" - sok barátom van, és nagyjából mindig átlátható, pl: akivel, mint volt évfolyamtársak, lettünk jóban, de otthagyta az egyetemet, és meglátogatjuk egymást párszor évente, jó barátok vagyunk, számíthatunk egymásra, de eszembe nem jutna, megkérdőjelezni, hogy nálam szorosabb barátságai is vannak, és ezzel tényleg nincs probléma.

A probléma ott van, hogy ha valakivel sok évig (a 3 évet tegnap azért írtam, mert az volt a legintenzívebb, de összesen itt is beszélhetünk most már 7 vagy 8 évről) a legjobb barátság jegyeit mutatva együtt vagy, és akkor jön ez a pofáraejtés.


"Ha valaki jobb barátjának tart, mint te őt, akár annak ellenér,e hogy már említetted a saját legjobb barátaidat, és szerinted nem is illetek össze, nem is igazán érted, miért tart nagyon jó barátnak, mikor oké, hogy sokat lógtok együtt valamiért (pl. kolléga vagy évfolyamtárs), de nem tud rólad sokat szerinted, és azt is látod, hogy véleménye van egyes dolgaidról?"


Először megpróbálnám kideríteni, mit tettem, amiért azt gondolja, hogy a legjobb barátja vagyok. Ez megtörtént?

Vannak akik - nem mondom, hogy Te ilyen vagy, hiszen nem ismerjük egymást - sajnos eléggé felelőtlenül nem törődnek az önmaguk által keltett hatásokkal. Megvizsgálnám, mit lehet tenni, hogy mindenki a legkevésbé sérüljön.

De azt biztos nem mondanám, hogy bocsi, de töksokan jobbak nálad. Ez ugyanis csak arról szól, hogy a másik személyt leuraljuk. Arrogáns, és nem fejezi ki a lényeget.

Másrészt, én az a típus vagyok, aki tudja, hogy minél többet ad, annál többet kap vissza, energiából, pozitív emberekből, általában nem szoktam sajnálni senkitől, aki megérdemli a figyelmet. Más kérdés, ha valaki visszaél ezzel. Azt mondja, hogy "aahhh te vagy a legjobb barátom, oldd meg ezt és ezt, adjál kölcsön pénzt, intézd el" - mindezt viszonzatlanul...nem tudom, milyen eset volt a tiétek.


"Vagy ha azt látod, hogy szegénynek nincs sok barátja, ami nagyon sajnálatos, de csak azért sem lehet barátkozni valakivel."


Ez ugyanaz, vagy másik? Amikor valakinek nincs sok barátja, én azzal szoktam barátkozni, sok értékes, remek embert ismertem már így, de sajnos olyanokat is, akiknél nyilvánvaló, hogy miért nem barátkoznak velük, jellemhibák miatt ugye - a sima lúzer, aki jószándékú, azzal nincs probléma, az egy win-win szituáció, ha valaki elég szociális, és a lúzer is képes fejlődni.


"Velem is volt ilyen, hogy valaki nagyon szimpatikus volt, de olyan barátai voltak, akik 3 éves kora óta a barátai, és ha fejre állok se leszek soha olyan szoros barátja."


Ez is más, ezzel nem is szükséges versenyezni.


Nálunk egyébként épp arról van szó, hogy az idő-hierarchia, amit írsz, nem volt tiszteletben tartva.

Mert ilyen is van, nem ugyanaz egy 2 éves barátság, mint valaki, akivel általános/gimi óta ismeritek egymást. Régebbi az energia, alapokon áll, többet tudtok, mélyebbről épül fel, ez nem olyan, mint az új ismeretség.


A kérdésedre válaszolva, ha mondjuk állandóan tapadt volna rám valaki, aki egy idő után több energiát von el, mint amennyit az adokkapok balansz, akkor azt mondanám neki, hogy nem vagy a legjobb barátom, ezért, ezért és ezért. De ilyet soha senkinek nem mondanék, ami a kérdésben a téma.

Az ilyen túl mélyre megy, és nagyon méregként hat a személyek önbecsülésére, ilyet nem érdemel senki, plána, ha előtte több évig minden örömötbajt megosztottunk.

2017. febr. 2. 23:40
 20/25 A kérdező kommentje:

#12. Köszönöm Neked is :) nagy igazságokat írtál, és hú, honnan tudtad, tényleg. És tényleg. A hozzá járó egyébként normális emberekről állandóan úgy beszél, hogy "a betegeim". Nem full kettyósokról van szó, hanem mondjuk házassági,családi,iskolai problémákkal küszködő, de egyébként egészséges emberekről. Közben kiderült, hogy aki 20 évig a legjobb barát szerepét töltötte be nála, akkor esett ki a "kegyeiből" amikor lett egy kapcsolata. Szinte tombolt a "barátnőm" hogy milyen hülye ő, és hogy léphet kapcsolatba "azzal" és egyébként is, nem erre van szüksége, pedig ő csak jót akar neki...a pár azóta is szépen megvan, ő viszont már nem is beszél vele.


Barát, aki nem tud örülni a másik sikereinek, csak a rosszban van ott.

2017. febr. 2. 23:51
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!