Miért nincsenek barátaim?

Mikor fiatalabb voltam,úgy 11-12 éves,voltak barátaim.Legalább is,azt hiszem.Majd mikor az első bizalmasabb barátomat szimplán elvesztettem,olyan depresszióba kerültem amin sajnos nem tudtam segíteni.Pszichológustól viszont nagyon féltem.Nem szerettem beszélni senkinek a gondjaimról.Inkább esténként kisírtam magamból,másnap pedig újra mosolyogva léptem utcára.Mikor már 8.ik osztályos voltam,minden újra mélybe zuhant.Kezdtem feladni hogy valaha lesznek barátaim,sírtam és magamat okoltam mindenért.Egy komolyabb orvosi vizsgálat után arra az elhatározásra jutott anyukám,hogy váltsak iskolát és talán jobb lesz a közérzetem,a kedvem,mindenem.

Többnyire így is lett.Szerettem suliba járni,és volt pár ember akiket a “barátaimnak” nevezhettem.Aztán évvégén rákellett jönnöm,hogy ez se volt több iskola kapuig tartó barátságnál.Viszont egyáltalán nem voltam elkeseredve,mert úgy gondoltam hogy Középiskolában végre megtalálom a helyem,hisz itt fonódnak majd a barátságok és a szerelmek.Tévedtem.9.ik osztályos vagyok és teljesen el vagyok újra keseredve.Rosszul érzem magam,magányos vagyok,és azt is megtapasztaltam már hogy az iskolai szüneteket csak a családtagjaimmal töltöm.

Az összes osztálytársam mind közkedvelt az általuk választott iskolájukba,míg én itt szenvedek.Nem tudom mi baj van velem.

Kedves vagyok,nyitott,rohadtul nem vagyok egoista,ott segítek ahol tudok,táadásul csinosan is öltözöm.Mégis van egy két ember,akik előttem beszélnek ki,és szemmel láthatólag gyűlölnek,úgy,hogy két szónál többet nem is beszélgettünk.Gondoltam rá,hogy talán a fővárosban(Budapesten)kéne próbálkoznom,hétvégén diák munkáznom,hogy közösségbe legyek,és talán ott találok valakit.2015 óta a nyaraimat,a szobámba töltöm és unatkozok.Ezen változatnom kéne,de nem tudom hogyan.