Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Családalapítás? De mibe?

Családalapítás? De mibe?

Figyelt kérdés

Már eléggé benne vagyunk a korban, én 32F vagyok, a párom 30N. Szeretnénk mindketten gyerekeket, de egyelőre nincs sajnos hova. Úgy néz ki, olyen 2-3 éven belül talán meg tudnánk valósítani, de lehet addig nem tart ki a párom mellettem. Kellene legalább egy lakás, egy nagyobb városban ahol van munka is (most anyósnál élünk vidéken).

Namost, a párom már nagyon nyaggat hogy kéne egy gyerek de ebbe a helyzetbe nagy hibának tartanám. Ő úgy van vele hogy majd megoldjuk valahogy, majd lesz valahogy. De más példájából tudom hogy csak szenvedés lenne belőle. Amíg nincs saját lakásunk addig nem szeretném. Ráadásul más azt mondja neki hogy annak idején ők is csak bevállalták és így vagy úgy de mindent megoldottak. Igen, testközelből láttam ahogy végig szenvedve neveltek 3 gyereket; kb 5 vagy 6 helyen laktak.

Na szóval én is szeretném hogy gyerekünk legyen, de csak 2-3 év múlva. Ezt lehet nem várja meg a párom.

Hogyan mérlegelnétek? Be vállalnátok így vagy várnátok?


2021. jan. 29. 18:46
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
89%
Felesleges gyereket vállalni úgy, hogy bizonytalan a helyzet. Ha ezt nem érti meg és nem tud várni, akkor én elengedném, ha menni akar...
2021. jan. 29. 18:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 anonim ***** válasza:
27%
Konkrétan a gyerekkel akarnád megfogni? Érzel valamit, amit a lakás hiányra vezetsz le. De valójában lehet van vaalaki más a képben
2021. jan. 29. 18:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/19 anonim ***** válasza:
84%

Hát én nem vállalnám be. Egyrészt nem egy kutyáról van szó, akit probléma esetén menhelyre le tudsz adni. Másrészt ha nincs hova, akkor nincs hova, szülők nyakára nem szülünk. És a harmadik a dolog a legfontosabb. "de lehet addig nem tart ki a párom mellettem"

Akkor miről is beszélünk? Mi a garancia, hogy veled marad, ha gyereketek lesz? Mi az, hogy neki a gyerek téma fontosabb, mint a saját párja? Jól gondold át ezt a kapcsolatot, hogy miért is vagytok együtt és van-e értelme..

2021. jan. 29. 18:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 anonim ***** válasza:
8%

Én bevallalnam, ha szeretnék családot és csak azon a pár év halasztason mulik. Főleg azért, mert nem írsz valami meggyőződéssel arról, hogy 2-3 év múlva már a tutiban ultok.

Lehet hogy túl magas igenyeitek vannak a lehetosegeitekhez képest.

De egyébként a helyzet részletes ismerete nélkül azért nehéz ezt megmondani.

2021. jan. 29. 19:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 anonim ***** válasza:
67%

Hát, sztem te látod jól a dolgokat. Még azért sztem nem vagytok elkésve semmiről sem. Azért a barátnőd sincs meg abban a korban, hogy kicsúszna az időből.

Persze, mi nem látunk bele az egész történetetekbe, de ha a párod emiatt a pár év miatt elhagyna, akkor az nem volna fair tőle.

Te mennyire szeretnél gyereket? De úgy igazán őszintén?

Mert ha csak azért vállalnád be, higy ne hagyjon el a párod, akkor ez is meggondolandó.

Szerintem egy családdá váláshoz az egyik legfontosabb, hogy mindkét fél akarja pl a gyereket, vagy ne akarja a gyereket.

2021. jan. 29. 19:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/19 anonim ***** válasza:
0%

"Oda megyünk lakni, ahol tejet kapni."

Tessék keresni egy állást, ahol megfizethető az albérlet.

Jöhet a baba. Ha megfelelő kereset megvan, fel lehet venni a babaváró hitelt. Ha 3 gyereket terveztek, nem kell visszafizetni. Van 10 millió alaptőke. Ezt be lehet tenni rögtön MÁP-ba, vagy ami éppen aktuálisan megéri. 2-3 év múlva lehet venni egy lakást hitelre, CSOK-al. 3 gyerekre egy minimális kialakítású kérót. Én 2 testvéremmel 19 négyzetméteren nőttem fel. Gallériás megoldás nagyon hasznos tud lenni gyerekeknek. 7-8 éves korukig nem igazán kell nekik külön szoba, akkor kezdődik a nemi identitás kibontakozása, vagy később, akkor elég egy nagyobb kecóba kötlözni.


Mivel az első magzat megvan, A babaváró törlesztője kedvezménnyel 0 forint, így alaptőke már felhasználható és egy másik, kedvezményes 3%os fix kamatos hitel felvehető, amit 20-40 év alatt ki tudtok majd csengetni. Mire jön a második gyerek 3 milliót elengednek a babaváróból, a harmadik gyereknél a teljes 10 misit elengedik. A lakáshitelből is kapsz kedvezményt (jelenleg), és miután megjön a 3. gyerek olyan támogatásod lesz, amiből pont kijön egy ház. Amit vételt követően 10. évben meg tudsz válni és egy másikba költözni és olyan helyre menni, ahol van normális iskola és tudsz dolgozni is. Addig meg alsós a gyerek még és nem igazán van szüksége magas fokú iskolára. Mondjuk Tisza mentén vannak retek iskolák, ahol másodikban is az ABC-t tanulják még, máshol meg már rég folyékonyan olvasnak a gyerekek... Dehát nem kell cigánytelepülésre költözni.


Nem könnyű. Sőt! mocskosul utána kell járni és számolni kell amellett, hogy dolgoztok és gyereket próbáltok nevelni.


De akinek nagyobb a lába, mint a takarója, az ki fog lógni alóla, amikor nyújtózik. 2 generáció alatt ki tudtok majd törni ebből a szegénységből.


Vagy, ha tudsz nyelveket, irány külföld, Németország és ott nem kell garasoskodni. Már az alapélelmiszerek olcsóbbak, mint itthon és a jövedelem magasabb. Lakhatás drágább, de a szociális háló erősebb.

2021. jan. 29. 19:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 anonim ***** válasza:
51%

A vicc, hogy a fő kérdést kérdezik azok is, akik átlagnál 2x annyit keresnek fejenként.


Nem magyarnak való a lakhatás ma Magyarországon!

2021. jan. 29. 19:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/19 anonim ***** válasza:
75%

Ezt a babavárós kommentet úgy imádom. Azért a rongyos 10 millióért szül a magyar?

Az a mindent megváltó összeg? :'D

Konkrétan kivásárolják belőled a gyereket darabonként 3 milláért. Gratula

2021. jan. 29. 19:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 anonim ***** válasza:
90%
"Majd lesz valahogy" na ennél a kijelentésnél felsír az agyam. Nem, bizonytalanba nem vállalnék gyereket. A kedves párod "nem szeret annyira" hogy várjon? Nem is értem..ilyen emberrel biztos nem vállalnék, de még egy hörcsögöt sem.
2021. jan. 29. 19:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/19 anonim ***** válasza:
0%

#8: Kislány lesz, Millának fogjuk hívni :) !! A fiút meg Misinek. A harmadik meg természetesen Viktor vagy Viktoria, hiszen Őfelsége adta meg a lehetőséget ehhez :)


Amúgy nem 3 milláért hozzák ki fejenként (és nem darabonként, azért ha viccelsz, a kultúrát ne dobd ki a "314csába"), hanem 10 Milla BV, 2.6 Misi CSOK és 15 milkó a 3 Viktor % kedvezményes hitel + teljes diákhitel eltörlésért.


Tudod, nem az a szánalmas, hogy a gyerek csak pénzért jön, hanem az, hogy enélkül nem jön, mert nyomorba nem akartam megszülni az eddigit sem. És a kormány ezt hívja sikernek, hogy enélkül nem menne.


2012-ben kezdtünk el babázni. Volt egy missed ab-om, a sok idegességtől, amit a munka jelentett. Ami után megtörtem. 2014ben volt eg AB-om, mert akkor kerültem utcára, a cégünk új vezetést kapott és kirúgott minden introvertált embert a fejlesztő részlegről. Ekkor még csak 2 hetes terhes voltam, ezért nem védett a törvény, hiszen nincs élő magzat a méhemben, amíg nincs szívhang. Férjem elveszettet a munkahelyét leépítés miatt. Vidéken örülsz, ha találsz egy melót, és ragaszkodsz hozzá, mint fuldokló a mentőövhöz! Ez is a FIDESZ "vidék fejlesztési" eredménye, hogy egyre kevesebb a munkahely. 6 hónapig nem volt hol laknunk, egy haver garázsában csöveztünk, még jó, hogy tél volt és nem volt fűtés. Biztos elvetéltem volna alapból, felesleges volt 40 ezeret költeni abortuszra. Nagyvárosban van meló, de ott olyan a lakhatási helyzet, hogy 2 felsőfokú végzettségű ember sem képes kifizetni az albérletet köszönhetően a Kormánynak, hogy tudatosan engedte külföldi és befektetői kézbe az ingatlanokat és örült, hogy AirBNB működik, miközben a hasonló elven működő UBER-t betiltotta. Csakhogy az AirBNB elveszi a lehetőséget a magyaroktól, az UBER meg a taxis maffiától a polgárok kezébe adta volna. Na mindegy, nem kell ide a Sztálinista népforradalom! Nem kellett sok, elfogyott a félre rakott pénz és már nem volt elég a bab és a rizs, ezért elindultunk. Irány a nagyváros és vidéki 40 négyzetméteres garzon hulladékban laktunk, ahol a 4-el felettünk lakó lehúzta a vécét, hangosabb volt, mint amikor én véletlenül leejtettem a fém tepsit. És persze a 2vel felettünk lakó nappal dolgozott éjjel háborút játszott és húzogatta a görgős kerekű székét, ami gyakorlatilag felért egy szekrény tologatással. (na annak a gémer csávónak 50 évesen egy barántője sincs, de van 2 mercije és 2 tévéje, pedig egyedül él.) De ha szólok, hogy engedjen minket aludni, akkor a rámförmet, hogy mert "alsóbbrendű albérlő" vagyok, ami nem igaz, mert nincs is igazi albérleti rendszer, csak bérleti rendszer és bérlő voltam, teljes joggal ott laktam. De a szocializmusban felnőtt közös képviselő bármikor ki tudott minket dobni. Ki is dobott, amikor beszóltam, hogy most már elég legyen abból, hogy hajnali 2 és 4 között állandóan háború van, mert megy a COD és hangos a szomszéd.


Pontosan, ahogy írod: Mindent Megváltó Összeg! :)

Milyen szánalmas, hogy 2 BSC és egy MSC diploma után sincs olyan állás, amiből a párom mérnöki fizetése mellett be tudnánk vállalni a gyereket, mert minden hónapban mínuszba jövünk ki úgy, hogy 75 km-ert ingázok, nem költünk nyalásra, nem eszünk étteremben, magunknak főzünk, a fűtésen, de még a fürdő vízen is spórolunk.. így is örülünk, mert itt olcsóbb a lakhatás vidéken, mint városban?


:) Ha adsz százezret én még szopok - nyalok - gombot varrok! Nincs bennem már szégyen, lehullott rólam régen! Az erkölcs és az elvek olyan luxus, amit a magamfajta, nyomorból felkapaszkodott új-értelmiségi nem engedhet meg magának!

Semmit nem ér a mai fiatalok élete, esély nincs azoknak elindulni és családot alapítani, akik nem kapnak segíííjt. :)

De ezt mondja az is, akinek a szülei is már felsőfokú sulit végeztek, nem csak középsulit.


Ez keser-édes leszarom érzés és a reménytelen, jövőkép nélküli élet részem egésze lett.

De már állapotos vagyok, úgyhogy leálltam a szorongás csökkentőkről, Szívhang már megvolt, úgyhogy állapotoson (mert ez nem terhesség, a terhesség az, hogy megszenvedjem idáig az életet, az volt - szóval) állapotosan nem rúghatnak ki, csak fegyelmivel és inkább covid-ra hivatkozva elmegyek veszélyeztetettségi terhesnek, hogy legalább az idegrendszerem rendben legyen és ne legyen egy degeneratív gyerekem a sok stressz miatt, amit a kilátástalanság ad.



Akinek apuci és anyuci, nem tolta a feneke alá a kérót, vagy olyan hülye volt, mint én, hogy nem ment ki külföldre dolgozni, az bizony RATKÓ KORSZAKBAN él újra! :)


Erre büszke a kormányunk, hogy szükség van a 10 millióra, hogy valakinek



Ha tetszik a történetem és sok ilyet szeretnél még, akkor szavazz te is a FIDESZre. Ők elérték azt, hogy a nyomorból segííjel lehet kimozdulni...

DE CSAK AZOKNAK!!!! akik tehetősek!

Mert bizony a babaváró és a CSOK is hitel és alaptőkéhez és hitel képességhez kötött segíííje. Tehát egy csórónak nem adják!


Nekem is 8 évet kellett spórolni, mire megkaptuk azt a lehetőséget, hogy végre lakhassunk egy hitelre vett, házban, ami omladozik és nincs is bevezetve a fűtés minden szobába, tehát van 2 szoba fűtött és 3 x 7.5 négyzetméteres "háló", ami kötelező a CSOK miatt és abban nincs fűtés, mert a cigány, aki átvert minket és lenyúlta a 1.5 milliót, amit kért a korszerűsítésért, nem végezte el még a csövek behúzását sem. Így majd jövőre a támogatásból tudunk majd fűteni. Addig meg egy fűtetlen szobában alszom a magzatommal, akinek Milla lesz a neve, mert a humorom nem ment tönkre, csak az idegrendszerem és az életkedvem.


De van széles sávú Internet! és péntek este legjobb szórakozásom, hogy kigyakorizom magamat :)


Hát akkor Isten éltesse a Millákat és a Misiket! :)


Ez a gyerek és a hormonok egész boldoggá tették az eddig aggódással teli életet. Úgyhogy csak ajánlani tudom azoknak, akik "tökösek" ahhoz, hogy belevágjanak a nyomor mellett, vagy a lehetőségeikhez mérten biztonságban. Utóbbi egészségesebb! :)


Mindenesetre már találtam gyerek ruhákat is 150 forintért darabját. Majd még biztos lehet ismerősöktől is lejmolni, de az még odébb van, inkább most egy kis szünet és utána gondolkodom, mi legyen később :) Most örülök, hogy nincs már meló és lesz időm magammal törődni végre! :)


De még annyi a jó hír, hogy nincs háziorvosi ellátásunk, merthát tudjuk: Magyarország jobban teljesíti, csak nincs minden körzetben már háziorvos.

2021. jan. 29. 19:59
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!