Aki nem nyert a génlottón (magyarán ronda), annak az élete lényegében értelmetlen?

A versenyelmélet szerint azért figyelik az emberek a külső értékeket is a párválasztáskor, mert ösztönösen a lehető legjobb géneket szeretnék átadni az utódaiknak. Azaz még a kevésbé jó géneket örökölt emberek is többnyire csak azok mellett tudnak igazán kiteljesedni, akiknek a lehető legkevesebb hibájuk van.

Hallottam már jópár olyan esetről, amikor valaki - ösztönösen - azért utasított el valakit, mert nagy volt az orra, elálltak a fülei, alacsony növésű volt, rövidlátó és fogszabályzós. Tudom, hogy a magasságon kívül az összes felsorolt dolog korrigálható műtéti beavatkozással, de egyrészt sajnos a múltat nem lehet (vagy nagyon nehéz) letagadni, másrészt meg sokaknál az átlag alatti magasság már önmagában is kizáró ok.

"Nem szeretnék olyan gyerekeket, akiknek hozzád hasonlóan ilyen ronda orruk, fülük, fogaik lesznek!" - csak egy példamondat.

Az ember pedig egyrészt társas lénynek teremtetett, másrészt meg az élet értelme mégiscsak az utódnemzés és -nevelés, ami társ nélkül aligha kivitelezhető.