Gonosz lennék emiatt, vagy más is érez így?

Nem hét pecsétes titok, de világéletemben a legtöbb emberről egyáltalán nem vagyok/voltam jó véleménnyel.

Sőt ha jobban belegondolok a többségtől, épphogy fel nem fordult a gyomrom. Nyilván nem mindenkire értem, de akiről így vélekedek nyomós okot adott erre.

Sokszor eszembe jut, hogy lehet jól be kellett volna mosnom egyet nekik, mert igen nagy arcuk volt és irtó pökhendiek voltak. De úgy voltam vele szegény hülyék elég baj az nekik, hogy ilyen csökött agyúak és legyen ennyi boldogságuk az életben más úgy se nagyon van.

Amit még nagyon utáltam, amikor a szemedbe mondanak minden jót, aztán meg a hátad mögött... Az ilyenekkel nyomdafestéket nem tűrő véleményem van, hogy mit tettem volna, lehet olyat, hogy magam is megbánom.

Van/volt valaki hasonló helyzetben? Tudom ez se jó, hogy ilyen vagyok, de már sokszor nem tudom mit higgyek.

Alapjáraton nem tartom magam rossz embernek sőt, de olykor bevillannak ilyen régebbi emlékek, ráadásul úgyhogy egyáltalán nem gondolok rájuk, viszont valószínű tudatalatti lehet és, hogy hogy tudtam ennyi féreg emberrel együtt lenni..

Azonban viszonylag hamar észleltem a turpisságot, amikor ezekkel volt dolgom, de volt aki tudott fejtörést okozni.

Amikor előjönnek ezek a gondolatok, hogyan tudnám kontrollálni? Van erre valami praktikus magyarázat?

Akik velem rendesek voltak, azokkal értelemszerűen én is az voltam. Azonban egyre inkább úgy látom, hogy nagyon kevés a normális, önös érdekektől mentes alak.

Kíváncsi vagyok kinek milyen tapasztalata van, volt ezügyben.

Ti akik szintén egy csónakban eveztek, milyen stratégiátok van erre?