Mit kérdeznél egy transz nőtől?

Szerencsésnek mondhatom magam, mert mindenki elfogadja a családban. Kevés közeli családtagom van, testvérem nincs, édesapám meghalt még egészen kicsi koromban, anyámmal nem tartom a kapcsolatot, de ennek nem a transzneműségem az oka. Egyébként tudomásom szerint valamennyire ő is elfogadja, bár amikor előbújtam neki (akkor még beszéltünk néha), eléggé rosszul reagált. Senkivel sem kellett megszakítanom a kapcsolatot a transzneműségem miatt.

A nem jogi elismerésének hiányát, illetve az ebből fakadó nehézségeket mondanám a legnagyobbnak. Utálok telefonon ügyet intézni, mivel egyszerűen képtelen vagyok bemutatkozni úgy, hogy „[hivatalos név] vagyok”, így viszont elő kell bújnom, el kell mondanom, hogy miért nem hivatalos néven mutatkoztam be, ami elég kellemetlen. Személyes ügyintézésnél sem sokkal jobb a helyzet, mert a személyi igazolványom előbújtat, de legalább a magyarázkodástól megkímélem magam. Munkakeresésnél is hasonló problémákba futok bele.

A diszfória is elég sok nehézséget okoz. A hormonterápia sokat segített rajta, de még mindig küzdök vele, elsősorban a hajam és az arcszőrzetem miatt.

A társadalmi elfogadottság hiánya még egy elég nagy probléma. Bár itt, Budapesten ritkán szembesülök vele (de azért előfordul, lásd a korábbi válaszaimban), úgy érzem, hogy egyre erősebbek a transzfób hangok és sajnos a kormánypropaganda rendesen adja alájuk a lovat. Úgy látom, mintha nyílna egy olló, aminek az egyik szárán a nyitott, értelmiségi emberek vannak, a másikon pedig azok, akiknél célba talál a propaganda, de még az életükben nem beszélgettek transznemű emberrel, csak ismeretlenül elítélnek minket. A láthatóság segítene, de egyrészről épp az egyre növekvő ellenségesség miatt csak kevesen mernek kiállni a nyilvánosság elé, másrészről szerintem már ott tart ez a dolog, hogy hiába is magyaráznám, hogy hülyeség, hogy rá akarjuk beszélni az óvodásokat a nemváltásra, egyszerűen nem hinnék el nekem. Ezt azért soroltam az életem nehézségei közé, mert úgy érzem, hogy egyre növekszik az a réteg, aki ellenünk van, egyre inkább normalizálódik a transzfóbia és félek attól, hogy én is egyre több ilyenbe fogok belefutni. De ne legyen igazam.

Kis célokat tűztem ki magam elé és mindig a következőt igyekszem megvalósítani. A legfontosabb célom jelenleg az, hogy találjak egy biztos munkahelyet. A másik dolog, ami még aktuális, azok a lelki egészségemmel kapcsolatos dolgok. Küzdök pár lelki problémával, ezeket szeretném leküzdeni, pontosabban már sok éve dolgozom rajtuk, de ez egy hosszú folyamat. Mindig reménykedek abban, hogy egyszercsak lesz ebben egy áttörés, aztán rá kell jönnöm, hogy ez nem így működik és csak apró lépésekben lehet haladni. Eléggé érzékeny vagyok a társadalmi problémákra, mindenképpen szeretnék tenni azért, hogy kevesebb legyen a társadalmi igazságtalanság, hogy egy jobb világban élhessünk, de tudom, hogy először magammal kell rendben lennem. És hogy a végére egy konkrétumot is említsek: szeretném végigjárni a Kéktúrát. 😊