Mit kérdeznél egy transz nőtől?

#51: Köszönöm!

Valami olyan munkát tudok magamnak elképzelni, ami kiszámítható és amiben egyedül, önállóan kell dolgozni. De már szinte közhelyszámba megy, hogy az álláshirdetésekben csapatjátékosokat keresnek, úgyhogy tudom, hogy alkalmazkodnom kell. Szívesen vállalnék akár fizikai, akár szellemi munkát is, a legfontosabb számomra a jó munkahelyi légkör és az, hogy érezzem, hogy van értelme annak, amit csinálok. Analitikusan gondolkozom, a műszaki szakmák közel állnak hozzám, de itt nem szeretném kifejteni, hogy miért nem ezen a területen helyezkedtem el. Érettségim van, a felsőoktatási tanulmányaimat megszakítottam.

Élőben a legdurvább talán az volt, amikor egy orvosi rendelőben a betegfelvételnél rácsodálkoztak arra, hogy úgy nézek ki, mint egy nő, majd pedig elkezdték kitárgyalni, mintha ott se lennék, hogy nahát, ez hihetetlen, ők még ilyet nem láttak, hiába jeleztem, hogy ez számomra megalázó. Egy másik, amikor műszakváltásból hazafelé tartó munkások egy csoportja jött velem szembe és miután jól megbámultak és elmentek mellettem, az egyik megszólalt, hogy „te, ez egy pasi volt női ruhában!”, majd elkezdtek röhögni és hányást imitáló hangokat kiadni. A tavalyi Pride-on megtalált egy kormánypropagandista youtuber, hogy szeretne feltenni pár kérdést. Az első egy-két kérdése teljesen normális volt, aztán elkezdett képeket mutogatni magukat gyerekek előtt mutogató női ruhás férfiakról és arról kérdezgetni, hogy mit szólok ehhez és hogy elhatárolódok-e tőlük. Válaszoltam, majd a végén megmondtam, hogy nem járulok hozzá a közzétételhez. Eléggé csalódott volt a pasas, de azért sikerült elrontania a napomat.

Az online térben persze sokkal durvább a helyzet, facebookos kommenteket inkább már nem is olvasok. Egy időben gyakran jártam ide, fel is voltam iratkozva a transzneműséggel kapcsolatos címkékre, mert szerettem megválaszolni az ezzel kapcsolatos kérdéseket és eléggé fájt hogy szinte minden ilyen kérdés alatt megjelent valaki, akinek okvetlenül oda kellett kommentelnie valami transzfób dolgot, pl. betegnek nevezte az illetőt. A másik kedvencem, amikor a politika kategóriába írnak ki provokatív, állító kérdéseket a kormánypropaganda mintájára. Nem tudom, hogy ezek fizetett trollok vagy meggyőződésből csinálják-e. Bár volt itt is egy-két ilyen, a többséget felüdülés volt olvasni, most pozitívan csalódtam a Gyakoriban.

Úgy érzem, hogy a transznemű embereket nagyon sok bántás éri, illetve sok velünk kapcsolatos negatív sztereotípia él az emberek fejében. Szerettem volna ezeket eloszlatni és szerettem volna azt is, hogy ezeket olyanok is olvassák, akikhez más úton nem jutna el. Kevesen állnak ki közülünk a nyilvánosság elé, tudok olyanról, aki szeret szerepelni, de a tevékenykedése többet árt, mint használ és sok emberhez csak ők és a jobboldali propaganda jutnak el. A közvetlen ok pedig az volt, hogy új antidepresszánst kaptam, ami eléggé felpörgetett és úgy éreztem, most nem hatnak rám a bántó szavak. És valóban, sokkal türelmesebb és megfontoltabb vagyok, nem állok bele parttalan vitákba, szóval mondhatni, bevált. Időm volt, kedvem is, úgyhogy úgy gondoltam, miért ne? Persze ezeket kiírni magamból is nagyon jó érzés és nagyon jólesnek a pozitív reakciók.

Azt hittem, hogy több lesz az olyan kérdés, amik a testi és szexuális változással kapcsolatosak, illetve a párkapcsolati témákba, valamint az előbújásba jobban belemennek. Bár igaz, a szexuális téma 18+-os, úgyhogy az olyanoknak inkább a szexualitás témában lenne a helyük, de nem akartam oda kiírni, mert akkor tényleg ebbe az irányba ment volna el az egész és én az emberi részére akartam koncentrálni. Ami még eszembe jut és szívesen beszélek róla, az a tranzícióm eleje és önmagam felvállalása. Emlékszem, az elején még remegő térdekkel léptem ki a lépcsőházba azon aggódva, hogy nehogy valaki meglásson a szomszédok közül. Pedig egyáltalán nem öltöztem (és azóta sem öltözök) kihívóan, még kifejezetten túl nőiesen sem, egy-két ruhadarab, pl. női táska, női cipők voltak csupán, amiken látszottak, hogy női ruhadarabok. Emlékszem, korábban még egy egyszerű női farmert sem mertem felvenni, mert mi van, ha „lebuktat”. Ehhez képest ma már magabiztosan lépek az utcára. Régebben még álmaimban sem gondoltam volna, hogy eljutok idáig. Idevágó olvasmány Kiss Tibor Noé Inkognitó című könyve, az utcára lépéssel kapcsolatban szinte egy az egyben megtapasztaltam azokat, amiket leír. Máig a kedvenc könyvem. (Szintén jó téma a transz témájú könyvek és filmek.)

Nagyon szépen köszönöm a jókívánságokat! ❤️

#52: Akik vannak, azokkal elég ritkán találkozom, ezért nem kellett elmagyarázni senkinek. Ha a holtnevemen szólítanának, akkor elmondanám nekik, hogy engem már nem úgy hívnak, hanem így. Csak úgy magamtól biztosan nem kezdenék el magyarázkodni, nyilván látja, hogy változtam külsőre és ha kérdése van, úgyis kérdez. A kisgyerekek még őszinték, őket nem kell félteni, kérdezni fognak. A nagyobbak meg már felfogják, hogy mi a helyzet, valószínűleg hallottak is már a transzneműségről.

Nem definiálnám sehogy, mert szerintem nem is lehet. Egyrészről van a nemi identitás, ami mindenkinek mást jelent, szerintem ezt mindenki csak magára vonatkoztatva tudja meghatározni. Van bennem valami, ami miatt a nőkhöz érzem magam hasonlónak, de nem tudom megfogalmazni, hogy mi az. Nyilván ez nem is könnyű, hiszen a nők sokfélék. Ezenkívül sokkal jobban érzem magam a nőiesedő testemben, a hormonterápia minden hatását imádom. A visszajelzések alapján azt tapasztalom, hogy mások is egy nőt látnak bennem és ez jó érzés. Valahogy az egész nekem így kerek. Én ez vagyok, de azzal sincs bajom, ha valaki femboyként, nem-binárisként vagy agenderként azonosul. Mindenki úgy határozza meg magát, ahogy akarja, nekem ezzel nem ártanak. Csak azt nem bírom, ha valaki döntőbírót akar játszani, eldönteni és megmondani hogy a másik embernek mi alapján hogyan kell definiálnia magát.

Másrészről ott a nemi önkifejezés, ami általában egybecseng a nemi identitással.

Harmadrészt van a biológiai nem, ami sok embernek vesszőparipája, de ez sok dolgot jelenthet az elsődleges és másodlagos nemi jegyektől kezdve a hormonszintekig. Ezek csupán orvosi jelentőségű dolgok, elvégre senki nem akar kromoszómavizsgálatot végezni, hogy megtudja, hölgyemnek vagy uramnak kell-e szólítani az illetőt.

Ha valaki csak szimplán elutasít, azzal nincs problémám, szerintem ez természetes. Nem szokás hozzátenni, hogy mi miatt utasítunk el valakit. Ha mégis hozzáteszi, hogy a transzneműségem miatt utasít el, azt nem tudom másképp értelmezni, mint transzfób odaszúrásnak. Ez olyan, mintha azt mondanád valakinek, hogy neked a vékony lányok tetszenek, ő viszont kövér, úgyhogy bocs, de nem. Egyszerűen nem kell megindokolni, főleg, ha tudjuk, hogy a másiknak rosszul fog esni.

Más a helyzet akkor, ha – elkerülve a felesleges köröket – még a személyes találkozás előtt, esetleg már rögtön a beszélgetés elején elmondom, hogy transz vagyok. Ha erre csupán annyi az a válasz, hogy nála ez kizáró ok, az elég necces... Tisztában vagyok azzal, hogy nem olyan a testem, mint egy cisznemű nőnek és teljesen megértem, ha egy leszbikus nőnek ez nem tetszik. Megértem, ha valakinek sem a pénisz, sem a műtéti úton kialakított hüvely nem jön be. Mégis, csupán a transzneműségemre hivatkozva elutasítani azt az érzetet kelti bennem, mintha a transzneműségemmel lenne baja és nem a vele járó testi eltérésekkel. Apró különbség, de fontos. És úgy érzem, hogy van benne egy jó adag előítélet is. A hormonterápia rengeteget változtat a testen, olyan dolgokat is, amik elsőre nem tűnnek fel (pl. testszag). Úgy érzem, hogy ha valakinek látatlanban azt mondom, hogy transz nő vagyok, akkor egy borostás, bénán kisminkelt 190 centi magas, kopaszodó pasit képzel el miniruhában, parókában és magassarkúban, közben esetemben a valóság ettől nem is lehetne távolabb. De tudom azt is, hogy senki sem szeret magyarázkodni és részletezni, hogy mivel van baja. Azt hiszem, ebben nincs jó megoldás.

Ha valaki nem fogadja el, hogy a transz nő és a nő ugyanazt jelenti, az pontosan olyan, mintha valaki nem fogadná el, hogy a bogár és a rovar ugyanazt jelenti – mivel nem is ugyanazt jelentik. 🙂