Van így értelme az életnek?

18 éves vagyok, fiú.

A szüleim egyáltalán nem törődtek, most sem törődnek velem. Ami azt illeti, még anno naponta vertek (a semmiért természetesen).

Nem tudom hány évesen elmenekültem és szerencsére összefutottam a nagyapámmal, aki aztán be is fogadott, szeretett meg minden.. Sajnos egy évvel rá el is hunyt.

Onnét kezdve, még most is egyedül lakok egy olcsó panelben. Barátaim nincsenek, sosem voltak, más rokonokkal nincsen kapcsolatom (bár igaz a szüleimmel sincs már).

Szorongásos személyiségzavarom van, figyelemzavarom, és egy erős depresszióm ami már több mint 8 éve marcangol. Az iskolában mindenki gyűlöl, teljesen ki vagyok közösítve. Verbálisan és fizikailag is bántanak, sokszor fellöknek, elveszik a cuccomat, a telefonomat is eltörték. A tanáraim sem kedvelnek csak egy kicsit sem, az egyik konkrétan azt mondta hogy egy sikertelen abortusz vagyok.

Esténként alig tudok aludni 3 vagy 4 órát, így sokszor álmos is vagyok. Egy csomó nyugtatót veszek be naponta, kicsit csodálkozok is hogy hogy nem sikerült eddig túladagolni.. A karomat is szoktam vagdosni, de erről már kezdek leszokni. Terapeutához jártam, az első jó is volt, de aztán kiment Amerikába, így egy újhoz kellett járnom, aki csak rosszabbá tette a helyzetet. "Megnyugtatott", hogy úgy sem fogok leállni az érvágással. Egy pár alkalom után inkább csak lemondtam.

Képzeletbeli barátaim vannak, szoktam is velük beszélgetni, a baj hogy ezt néha publikus helyeken is megteszem. Általában nagyon letört és szomorú vagyok, naponta többször is szoktam sírni (tudom hogy ez nem éppen egy 'férfias' dolog...). Többször is volt hogy nekifutottam az öngyilkosságnak. Bár nemrég végre találtam egy barátot, nagyon örültem is neki, támogatott, kiállt mellettem meg minden.. De epilepsziás volt, és elhunyt az agyműtétben. Ettől én teljesen kikészültem és megint csak azon jár az eszem hogy hogyan tudnék végezni magammal gyorsan és fájdalommentesen...

Tudom, sokan mondják hogy az öngyilkosság gyávaság, hogy az a "könnyű" út amit a gyengék és a retardáltak választanak. Meg azt is mondják, hogy a "szeretteimnek" ártok vele. Mivel senkit sem érdeklek, az utóbbival nem is nagyon törődök. Viszont nem tudom hogy mit tegyek.

A tanulmányi eredményeim is viszonylag rosszak, legfőképpen a depresszióm miatt és a figyelemzavarom miatt nem bírok nekiállni vagy egy pár percnél több időt a lecke olvasásával tölteni.. Plusz azt sem tudom hogy mi akarok lenni, mit szeretnék majd dolgozni, ha lesz egyáltalán "majd."

Van egyáltalán értelme így tovább élni?