Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Szerintetek jó elhatározás,...

Szerintetek jó elhatározás, vagy semmi értelme?

Figyelt kérdés

12.-es vagyok, tehát nemsokára érettségi, és tervben van az, hogy továbbtanulok. Olyan iskolába járok, ahol nagyon sok lány van, az osztályomban kereken harmincan vagyunk, abból csak 4 fiú (magamat is beleszámolva). tehát egyáltalán nem nehéz az ismerkedés. Jóba vagyok a lányokkal, de egyikőjükkel sem tudnék elképzelni egy komolyabb kapcsolatot, tehát csak a beszélgetés marad. "válogathatnék" hogy ki legyen a barátnőm (nem nagyképűségből írom, a kérdés miatt) de egyiket sem szeretném, és az, hogy csak szexre "használjam" őket, az végképp ki van zárva. Úgy vagyok vele, hogy addig nem fogok lefeküdni senkivel, amíg meg nem találom a "Nőt", az igazit. Lehet még pár évbe fog telni, de én azt a nézetet vallom, hogy azzal a legjobb belekezdeni a nemi életbe, akivel el is tudod képzelni az életedet. Tehát ha majd egyetemre megyek, lehetséges hogy csak ott fogok először nemi kontaktust kialakítani, és akivel ezt megcsináltam, azzal is szeretnék majd járni.

Jó ez így szerintetek, és tényleg várjak erre, vagy már ideje lenne elveszíteni a szüzességemet, és csapjak bele már a napokban?



2017. nov. 2. 17:51
1 2 3
 1/26 anonim ***** válasza:
70%

Mi nem te vagyunk. Nekem lehet jó lenne elveszíteni most a szüzességem, mert x módon élvezném, mert én ezt akarom.

Mi nem tudjuk neked mi lenne a jó, mit élveznél, most vagy későbbi jobb lenne -e neked.

Tehát nincs értelme a kérdésednek.


De attól még válaszolok, így az én vágyamat fogod teljesíteni és nem a sajátod.

Most csapj bele. :)

2017. nov. 2. 18:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/26 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem aranyos :). Első válaszolóval egyáltalán nem értek egyet.

Kérdező, jól döntesz!

2017. nov. 2. 18:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/26 anonim ***** válasza:
65%
Ennek van értelme. (:
2017. nov. 2. 19:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/26 anonim ***** válasza:
84%

Akkor most férfi szemszögből:

22 éves koromig vártam az igazira... több lánnyal is jártam időközben.

Amíg aztán meg nem találtam, lány barátom képében. Mi történt? Két hónapra rá szakított, mert elmúltak az érzései. Indok főleg a tapasztalatlanságom és mert túl szerettem... de megmagyarázhatatlanul elmúltak az érzések.


Elvesztettem a legjobb barátomat és a szerelmemet is, az idióta hülye várom az igazit elvek miatt.

Akkor jöttem rá, hogy nagy baromság az egész! Nincsen igazi meg nagy ő. Lokális boldogság van, amit meg kell élned, megtapasztalnod. Ráadásul a nőkhöz rengeteg tapasztalat és tudás kell, amit nem tudsz egyik pillanatról a másikra megszerezni.


Te most nagyon idealista vagy és azt képzelet a lányok angyalok. A nagy francokat. Ugyan úgy lelép majd a tökös tapasztalt bőrdzsekis arccal, mert ő nem tejben vajban fürdeti hanem egy izgalmas társ, aki még jól is kefél. Ilyen egyszerű sokszor. A legértelmesebb nőknél is ez megy.

Te meg ott álssz, csurog az orrodból a vér a parától, a szemedből meg a könny...és megszakad a szíved.


Nekem elmúlt a fiatalságom, mert csak tologattam a dolgokat. A legszebb éveim mentek el a filmekből vett romantikus marhaság miatt... ahelyett, hogy éltem volna. Igen néha egy egyéjszakást is bevállalhattam volna, amit szende szűzként visszapattintottam. A halálos ágyamon nem a kudarcaimat fogom bánni, hanem a kihagyott lehetőségeket.


Nem azt mondom, hogy fűvel fával dugj, de tapasztald meg a női nemet, és akkor tudsz majd igazán arra koncentrálni aki az "igazi"...ha létezik, ha nem.

2017. nov. 3. 00:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/26 A kérdező kommentje:
Nem értek egyet, megvárom az "igazit". Nem fogok addig senkivel, nem az én problémám hogy béna voltál.
2017. nov. 3. 09:30
 6/26 A kérdező kommentje:
Felőlem jöhetnek még válaszok, de elhatároztam, hogy így döntök. Az "igazival" fogom először. Tehát nem tudtok már meggyőzni.
2017. nov. 3. 09:31
 7/26 anonim ***** válasza:
74%

Öreg,felőlem azt csinálsz amit akarsz, de akkor mi a francnak kérdezed hülyegyerek?


Próbáltam leírni az tapasztalataimat, úgyhogy semmi jogalapod lebénázni. Szerencsére már túlvagyok a dolgon, és szerencse, hogy így történt mert rengeteteget tapasztaltam.


Nyugodj meg téged is seggbe fog még kúrni párszor az élet, mert olyan naív vagy öcsikém mint egy 8 éves kisgyerek... de úgy látszik ennek így kell lennie, mindenki a saját bőrén tapasztal.

2017. nov. 3. 09:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/26 anonim ***** válasza:

Egyébként meg el sem olvastad, vagy a naív kisfiú felfogásoddal nem értetted meg amit írtam.

Egy szóval nem írtsam, hogy veszd el a szüzességedet most ebben a pillanatban egy olyan csajjal aki nem is érdekel...de ezt a Nagy Ő baromságot nagyon sürgősen el kéne felejteni, és nem a romantikus filmekből venni a tapasztalatot, nulla kapcsolat után...már ne is haragudj.


A szerelem, a nők és a kapcsolatok nem így működnek. Sok mindent nem tudsz még, és jobb ha felkészülsz a farkastörvényekre...és ebben jobb ha az idősebb, sok mindent megélt férfiakra hallgatsz.

2017. nov. 3. 09:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/26 anonim ***** válasza:
57%

Én nő vagyok. Szerintem ugyanúgy kamuzik a csávó, hogy téged most megijesszen. Nekem nagyon tetszene, és nagyon édesnek találnám ha egy fiú direkt rám várt volna, ha én vagyok az igazi. Izgatóbb is, és jobban meg lehet benn bízni.


#4 Már ne is haragudj, de ha az ócska szajhákat fogod ki, akkor igen, így lesz. De ha normálisakat, akkor nem és hagyd abba az általánosítgatást, mert én egyáltalán nem ilyen vagyok. Meg is értem, miért dobott anno a nőd.

2017. nov. 3. 09:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/26 anonim ***** válasza:
100%

Teljesen normálisan leírtam a tapasztalataimat... hogy ne csak a nyálas romantikus "jaj de édes" agymosást olvassátok. Úgy látszik még mindig álomvilágban éltek...


Mi értelme lenne a saját időmből kamu sztorikat generálni bakker? Szerinted ennyire ráérek én?


Igazad van, lelki sérült lány volt, nagyon nehéz gyermekkorral. Annyi a történet lényege, hogy abba a fiúba szeretett bele, aki a barátja volt. Együtt hülyéskedtünk, határozottan viselkedtem vele, lerántottam a földre ha kicsit a fejébe szállt az önbizalma. Aztán jött az a rész amikor összejöttünk. Egyszerűen teljesen elolvadtam tőle, kedves udvarias romantikus srác lett belőlem. Mert egyszerűen angyalként kezeltem, és nem tudtam hogyan kell férfiként viselkedni egy kapcsolatban. Ő nem azt kapta akit várt.

Ennyi... azóta már volt több rövidebb-hosszabb kapcsolatom, és aranyat ért ez a tapasztalat. Ugyan úgy megkellett tapasztalnia ezt a két legjobb barátomnak is.

Azóta az egyikük házasodik, megtalálta azt akit szeret. Úgy 2-3 csalódás után.


Nézd lehet szerencséje lesz a kérdezőnek, de a realitás az, hogy tapasztalat nagyon sokat ér és fontos. Ez egy olyan dolog amit tanulni kell, mert az emberi kapcsolatokat nehéz kiismerni... de majd rájöttök 25 felett, addig meg nem a "tini kapcsikból" kéne kiindulni.

2017. nov. 3. 10:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!