Nem látom az alagút végét. Mit tehetnék, hogy jobban érezzem magam?

Nagyon nehezemre esik elengedni a múltat. Elvették tőlem azokat az éveket, amikor igazán felszabadult lehettem volna, nem szerettek. Mindig tudtam, hogy nagyon hiányzik a szeretet, és az, hogy kötődjek valakihez. Sokáig pozitív gondolkodású voltam, aztán 2012-ben valahogyan elveszítettem a boldogságomat, mintha egyik napról a másikra történt volna és azóta nem is láttam viszont. Sőt, évről évre egy kicsit rosszabbul érzem magam. Hiányzik a régi énem, aki nem gyűlölte, nem vádolta magát. Folyton azzal hitegetem magam, hogy ha új környezetbe kerülök, vagy elérek egy célt, amit éppen szeretnék, akkor utána minden jobb lesz. Elkerülök valahová, elérek egy célt, pár hónapig minden kerek, de utána ismét eluralkodik rajtam a reménytelenség érzet. Bárhol voltam eddig, mindig idegennek éreztem magam a többi embertől, sosem illettem sehová. Erről én is tehetek, nem merek közel engedni magamhoz senkit, bízni is egyre nehezebb. Nem tudom már, milyen szeretetet érezni valami vagy valaki iránt. Utoljára az exbarátnőmet szerettem, de ő csúnyán átvágott, a szakítás óta képtelen vagyok bármilyen emberi érzésre mások felé. Gyűlölöm a munkámat is. Régebben nagyon szerettem dolgozni, de már megundorodtam a kollégáimtól, a vezetőimtől, a szimpátia alapú előre jutástól. 120 %-ot beleadok a munkámba, mégsem látom semmi eredményét és senki sem becsüli meg. Úgy érzem haszontalan vagyok, semmi sem sikerül, semmihez nincs tehetségem, affinitásom. Gyűlölök tükörbe nézni, utálom, hogy kiégtem. Gyűlölöm magamat, amiért nincs egy pozitív gondolatom se, amiért ezt érzem, ezzel kelek és fekszem mindennap. Mindig megkérdezem magamtól, hogy minek?

Érzem, hogy változtatnom kellene, de nem tudom, hogyan. Hangulatjavítókat nem szedek, pszichológus most nem megoldható. Érdemes lenne szakember segítségét kérnem? Addig mit tehetnék, hogy egy kicsit jobban legyek? Pár biztató szó is sokat jelentene most.

(20)