Lelkileg hogy fogom tudni feldolgozni, hogy magányos munkanélküli fiatalként mostmár súlyos krónikus beteg is lettem? Van köztetek hasonló beteg fiatal?

Mik voltak az első tüneteid ami amiatt megvizsgáltak? Mennyi időd van még addig ameddig rosszabb lesz a helyzet?

Nem tudod emiatt leszázalékoltatni magad? Akkor lesz pénzed, és nem kell dolgoznod.

Én amúgy életstratégiát váltanék. Nincs vesztenivalód. Bármit megtehetsz. Persze attól még nem kell bankot rabolnod, krváznod, meg ilyenek. De most gpndolj bele, mindenki meghal, és egy csomó ember nem is csinál érdemben semmit. Még csak nem is szeret élni. Meg valahol felszabadító, hogy tudod, h van mondjuk 1 éved, és akkor tényleg nem fogod elpazarolni az időd.

Szia! Sorstársként (más betegség de hasonló helyzet és gyógyíthatatlan) azt tanácsolom hogy minnél hamarabb keress meg egy pszichiátert! Ne pszichológust. Tudom, hogy gáznak hangzik de hidd el hogy nagyon sokat segíthet. Én a diagnózisom után akkora depresszióba estem és olyan pánikbeteg lettem, hogy még amikor lett volna pár évem élni, akkor sem léptem ki a házból. Utólag már nagyon bánom hogy nem használtam ki azt az időt. Jó lett volna kipróbálni a csajozást (utólag még annak is örülnék ha visszautasítanának ami miatt sokan picsognak ezen az oldalon), elmenni egy fesztiválra, egy focimeccsre. Most már nem tudom megtenni ezeket a dolgokat, te ne járj így, ne ess depresszióba! A döntés a tied, ez csak egy jótanács.

((Privátra nem tudok senkinek válaszolni))

Szia,

Teljesen át érzem amit írtál. Én is beteg vagyok, szintén autoimun begegség(SM). Nekem is fiatalon derült ki, 23 évesen. Sajnos még mindig nem tudom elfogadni és szerintem soha nem is fogom. Tönkre tette az életem, senkinek se kívánom.

Jelenleg jól vagyok, bár van amikor fáj itt-ott..ha ennyi fájdalom lenne a további éveimben, akkor elégedett lennék de hát kitudja mi lesz.

Én voltam mindenhol pszichológus stb. de nem segített. Külföldre mentem az se.

Jelenleg itthon kaptam munkát, legalább lefoglalom magam és telik az idő.

Egyedüli szerencsém a családom aki mindenben támogat. Viszont nem látom magam kapcsolatban és már a baráti társaságot is kerülöm..

Vannak jó napjaim amikor mindenért hálás vagyok. Ha kevésbé fáj valamim, ha sportolhatok és egészségesen étkezek, állatkáim szeretete, család, nézek egy jó filmet/sorozatot..sétálok és a pár barátnőm akiket még nem zártam ki az életemből. Minden apró dolog. Vannak viszont napok amikor csak sírnák és utálok mindent és mindenkit. Na ezek viszont kemény napok. Ilyenkor úgy próbálok kijönni, hogy a STRESSZ nekem csak árt és most is rossz de mégrosszabat teszek magammal.

Nekem pl. mindenki tud erről. Az egész város és én sem titkolom, ez van, próbálom kihozni a legjobbat. Volt eddig fiú akit annyira nem érdekelte ez de ha rosszabbra fordulna a dolog lehet nem így gondolnák. Én valahogy úgy érzem nem szabad megtennem ezt valakivel, magamhoz láncolni valakit főleg egy egészséges embert. Fura tudom de nem akarom senki életet megnehezíteni.

Leírtam nagy vonalakban az én esetem. Jelenleg te, hogy vagy? Azóta eltelt egy kis idő. Érdekel, és a lelki része is. A többiek is válaszoljanak ha van kedvük, akár privátban is..