Kezdőoldal » Emberek » Magány, egyedüllét » Be fogok így gyogyózni itthon....

Be fogok így gyogyózni itthon. Mit tudok csinálni a jelen körülményekben, hogy ezt elkerüljem?

Figyelt kérdés
Március óta havi egy alkalommal hagytam el a házat, azóta nem is beszélgettem normálisan emberekkel, nem voltam sehol és nem csináltam semmit. A szorgalmi időszak alatt még nem éreztem ezt így, mert minden nap voltak óráim, sokat kellett tanulnom és ezek el is vették minden időmet, de ez már elmúlt. A vizsgáimat is elég gyorsan letudtam és azóta teljesen magam alatt vagyok, minden nap sírok, nincsen kedvem semmihez, meg is híztam, csak szenvedek itthon. Annyiból áll a nap, hogy felkelek, kényszerből csinálok valamit (netezek, filmezek, főzök, olvasok, eszek stb.) ami jelen pillanatban egyáltalán nem is érdekel és semmi kedvem nincsen hozzá, és lefekszem aludni. Bár az utóbbi napokban már a nap nagy részét át is alszom, fel sem szoktam öltözni. Hajat mosni, szőrteleníteni stb. is egyre ritkábban szoktam, annyira nem érdekel már. A szüleim dolgoznak, de valamikor kb. nem is találkozunk vagy csak köszönünk egymásnak és ennyi. A barátaimmal is éppen csak, hogy tartom a kapcsolatot. Valakivel márciusban beszéltem utoljára, azóta nem lehet elérni, de a többiekkel is csak egy-két szót váltunk messengeren és ennyi. Faluban lakunk, szóval itt nem is tudom mit tudnék csinálni, mert nincsen semmilyen lehetőség arra, hogy korombeliek társaságában legyek és beszélgessek, barátkozzak, ismerkedjek vagy csak szimplán emberek között legyek. Arra nincsen pénzem, hogy a nyárra elköltözzek és ebben a szüleim sem támogatnak, a vírus miatt pedig minden egyetemi ösztöndíjas lehetőségnek is annyi. Nem tudom mit csináljak, mert én ezt nagyon nem bírom és nem tudom mi lesz velem így szeptemberig. A szüleim is csak kiabálnak velem, hogy miért vagyok ilyen meg felidegesítem őket, de ők sem tudnak szolgálni értelmes válasszal.
2020. jún. 5. 23:32
1 2 3 4 5
 31/42 anonim ***** válasza:

nekem az osztálytársam elkapta a koronavírust ezért 3 hétig nem mehettem ki a szobámból csak a mosdóba, hiányoztak az ismerőseim meg az élet de lefoglaltam magam és az segített.


Egyébként az emberek az elején rengeteg lehetőséget és tanácsot adtak, de lepontoztad őket és most ezért ,, sértegetnek úőű"

2020. jún. 7. 02:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/42 anonim ***** válasza:
Minden ismerősödet elhívtad senki nem találkotik veled. Idegennel "értelem szerűen" nem beszélsz a rokonaiddal sem vagy hajlandó kapcsolatot teremteni. Akkor mégis honnan lesz társaságod mond már el? Majd in an az oldalról várod, hogy rád írjon egy korodbéli és leutazzon kukutyinba téged szórakoztatni? És még undok is vagy. Miértnem keresel egypszichológust és meséled el neki a családi problémáidat meg az emberekkel való viszonyodat. Hátha megfejtitek miért nem akar veled senki találkozni. Mikor 18 éves voltam én is egyedül voltam mert vége lett a giminek szakítottunk a barátommal ésjött a nyár. Elmentem egyedül hetente többször úszni, koncertekre teljesen egyedül. Ott megismerkedtem számomra teljesen idegenekkel és pár hét után már velük mentem programokra. Oké most a járvány miatt nincs koncert meg fesztivál. De nemsokára nyitnak a múzeumoka strandok is megnyitottak. Munkát sem akarsz vállalni sehol. A szüleid nem szereznek neked akkor nincs is ezzel elintézted. Ennyire hogy lehet valaki élhetetlen meg tehetetlen. Azt sem értem miért kell annyira társaság. Nem örökké vagy egyedül. 3 hónapot ki lehet bírni és megtanulhatnád jól érezni magad egyedül is. Én egyedül élek nincsenek szüleim. A járvány alatt mégis jól tudtam érezni magam. Menj el kirándulni azt mindenhol lehet. Nem tudnád eltartani magad máshol. Honnan tudod meg sem próbáltad csak a kifogás megy mindenre. Mit fogsz csinálni ha egyszer valami komoly problémád lesz? A pszichológust nem bántásból írtam tényleg jót tenne.
2020. jún. 7. 08:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/42 anonim ***** válasza:
Vannak rajztanfolyamok a neten.tanulj meg rajzolni, festeni. Kiülhetsz a falu határába festegetni. Ha tudnád én milyen szívesen csinálnám ezt 3 hónapig a 8-16.30 ig munka helyett és még a járvány miatti veszélynek is ki vagyok téve. Te meg nyafogsz. Hihetetlen. Olvasni nem tudsz. Egy könyvvel is ki lehet ülni valahova. Hátha valaki mrgszólit ha már te képtelen vagy másokat elhívni valahova.
2020. jún. 7. 08:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/42 A kérdező kommentje:

Akkor még egyszer leírom, mert úgy néz ki eddig nem volt egyértelmű, annak ellenére, hogy már 100x megtettem: EL TUDOM FOGLALNI MAGAM EGYEDÜL IS!

Illetve meg merek szólítani másokat, de ahhoz, hogy valakivel közös programot szervezzek és elhívjam valahová stb. nekem több kell annál, hogy életemben egyszer láttam. Akit nem ismerek az nekem idegen és előbb meg kell ismerni. Nem kell kiforgatni a szavaimat!

2020. jún. 7. 09:02
 35/42 anonim ***** válasza:

Ha el tudod foglalni magad egyedül akkor miért irod, hogy be fogsz gyogyózni miért nyomkodod a gépet céltalanul, miért csak eszel meg alszol és már az sem érdekel, hogy ápold magad és miért nem szólsz a veled együtt élőkhez sem? Vajon ha el tudod foglalni magad akkor miert sírsz annyit és miért nem teszed ki a labad a lakasból? Talán ha ezekre a kérdesekre megadod a választ akkor megoldásaid is lesznek. Mert kivülállóként komolyan nem értem. Tobabba azt sem, hogy eleg sok ember szánta rád az idejét, hogy ötleteket adjon de ahelyett, hogy megköazönnéd csak lepontozod őket. Ha az életben is így viselkedaz ne csodálkozz ha elkerülnek. Ha csak ismerősökkel vagy hajlamdó programokra menni de 1 ismerősöd sem hajlandó veled sehova menni akkor szerinted ebből hogy lesz megodás? Az ismeretlenekből leszbek az ismerősök. Adj esélyt nekik és jobb híjján menj velük programokra mand megismerkedtek közben. Vagy maradsz egyedül. Más verzió nincs. Nekem is volt egy nyaram mikor nem dolgoztam és nem voltak barataim. Tarskeresőrenre regisztráltam beírtam, hogy csak baratokat keresek. Kb. Minden másnap találkoztam valakivel. Vilt akivel sétaltunk, másikkal kirandultunk, vagy fagyiztunk, vagy teaztunk stb. Vilt akiből baratság lett, vagy rövidebb kapcsolat. Volt egy ket unalmas ember is. Azokkal nem találkoztam többet. De összességében jól eltelt a nyár és sok helyen jártam és érdekes volt ennyi embert megismerni. Eut fiatal lanykent te is nyugodtan megteheted. Nem értem mi tart vissza. De ha ennyire félsz akkor vegyél magadhoz egy kutyust és maris lesz társasagod. Vagy keresd meg a legközelebbi menhelyet örülni fognal ha bejársz kutyát setaltatni. Ott fiatalok dolgoznak megismerkedhetaz velük is. Kutyussal is könnyebb baratkozni. A kuytasok beszelgetbek egymással.....

Vagy keress egy lovardát és járj be segíteni csrrebe megtanítanak lovagolni. Millió ötletet írtunk. Nem értem miert nem jó semmi. Jó lenne tudni mi a fraszt akarsz valójában?

2020. jún. 7. 11:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/42 anonim ***** válasza:
Favebookon millió csoport van. Tíracsoporttól kezdve a kavicsfestesig. Bar nem arulod el hol laksz de biztos a közeli varosoknak is vannak csoportjai. Talan a céltalan netezes helyett keresgélj csatlakozz és akkor megismersz új embereket. Én is így találtam pl túratársakat meg online társasagot a kijárasi tilalom idejére. Te miert nem teszed ezt? Interneten sem vagy hajlandó baratkozni idegenekkel? Furcsa hozuáállás.
2020. jún. 7. 11:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/42 A kérdező kommentje:
"kényszerből csinálok valamit (netezek, filmezek, főzök, olvasok, eszek stb.) ami jelen pillanatban egyáltalán nem is érdekel és semmi kedvem nincsen hozzá" El tudom foglalni magam pl. olvastam, festettem, takarítottam, főztem, sütöttem, szereltem, tanultam, kerítést festettem, filmet/sorozatot néztem, varrtam, de ezeket is már meguntam és nem élvezem. Az idő megy vele, de nem okoz örömet, nem érzem magam tőle jobban és semmivel sem jobb, mintha nem csinálnék semmit. Az pedig úgy gondolom nem kizárólagosan az én hibám, ha a velem élőkkel nem beszélgetek... Ez nem most alakult így, így nőtem fel és szerintem gyerekként nem az én hibám, hogy a családban nem volt semmi kommunikáció vagy kapcsolat.
2020. jún. 7. 12:05
 38/42 anonim ***** válasza:
De arról ki tehet, hogy 3 honap alatt 1szer mentél ki a házból? És csodalkozol ha megbuggyansz? Felnőtt nőként neked normális, hogy a szüleid vásaroljanak be miközben dolgoznak? Te meg ülsz otthon és eltartanak? Valamit változtatni kéne magadon nem kívülről várni a csodát. Talán a 25 féle ötletből amit kaptál kipróbálhatnál párat.
2020. jún. 7. 12:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/42 A kérdező kommentje:
Hajlandó vagyok barátkozni emberekkel, és szoktam is barát és társkereső alkalmazásokat használni, de nem szoktak tartósak maradni azok és eddig senkivel nem is találkoztam még személyesen. Azt vettem észre, hogy nagy távolság esetén erre nem mutatnak nagy hajlandóságot és nagyon ritka, ha olyannal találkozom, aki a közelben él. Nincsen háziállatom és nem is szeretnék, mert hosszútávon ez nem lenne egy felelős döntés (szeptembertől rögtön nem is tudnám hová tenni). Állatmenhelynek, lovardának utánanézek. Csoportokat is kerestem már, de nem nagyon találtam... összesen egy darab futós csoportot találtam a közelben, őket ismerem is (tanárok voltak a sulimban), de ők ezt versenyszerűen csinálják és én nem tudom lefutni még a tizedét sem annak, amit ők futnak.
2020. jún. 7. 12:21
 40/42 A kérdező kommentje:

Nem mondtam, hogy rajtam kívül bárki is tehet róla és nem is a 3 hónapról van szó. A távoktatás alatt akkor sem mentem volna sehová, ha lett volna 20 millió barátom stb., mert kb. semmire nem volt időm és energiám. Reggeltől estig a monitor előtt kellett ülni, mert online óráim voltak, több oldalas beadandókat kellett írni csak a jelenlét igazolása gyanánt, mindenféle beadandót kellett írni ezen felül is, csomó tesztünk és prezentációnk volt, rengeteget kellett olvasni stb., szóval ezek bőven kitették a napjaimat. Annyit írtam, hogy így utólag visszagondolva ez elég durvának tűnik és elgondolkoztam rajta, hogy tulajdonképpen a most következő időszak is hasonlóképpen fog telni, ha nem teszek ellene semmit.

Anyám szokott bevásárolni az egész családnak, ez mindig is így volt és én nem tartom problémának. Ahogyan azt sem tartom problémának, hogy ennyi idősen eltartanak, szerintem ez egyáltalán nem ritka.

2020. jún. 7. 12:31
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!