Van, aki el tudta fogadni a magányt?

Relatív, mit értesz magány alatt? Az igazán magányos ember az, aki semmilyen felületen (online, személyesen) sem beszélget, kommunikál senkivel, magyarán még ezzel kapcsolatos kérdést sem tesz fel egy fórum oldalra, nemhogy válaszol más kérdéseire. (Ez az utolsó gondolat az 1# válaszolónak szólt.)

Ha magány alatt azt érted, hogy barátok / párkapcsolat nélküliséget hogy lehet elfogadni, akkor beavatlak az én módszerembe: 21 éves vagyok, világ életemben kihasználtak mások, (dolgozatírás, házi feladatok, órai anyagok, stb.) egész végig érdekbarátokkal voltam körbevéve, akik maguktól, pusztán kíváncsiságból egyszer nem írtak volna rám, hogy hogy vagy, lenne-e kedved elmenni valahova. Én pedig elhatároztam, hogy nem szeretnék magam körül ilyen embereket, így nem is szoktam barátkozni senkivel, még az egyetemi csoporttársaimmal sem, bár itt legalább nem vagy összezárva azzal a 20-30 emberrel egész nap.

Röviden, tömören: Az én fejemben az a tudat él, hogy az emberek 90% csak haszonszerzés céljából barátkozik a másikkal, legyen ez a cél érzelmi (kisírja magát valakinek), kapcsolati (jobb álláslehetőség egy menő ismerős által) vagy pedig anyagi cél. (Kölcsönkérni, stb.)

Párkapcsolat egy picit eltérő: Képes lennél szinte korlátlan mennyiségű időt / érzelmet / energiát / pénzt beleölni egy olyan kapcsolatrendszerbe, amely bármikor felbomolhat? Pl a párod megcsal, vagy közli veled hogy már nem érzi irántad azt, amit a kapcsolat elején, így lényegébe kárba veszett az addigi összes erőfeszítésed érte.

Kedves 4es!

Ha a statsztikák azt mutjaták, hogy a magány nem jó, vagy ajánlott, akkor meg annak fogsz hinni?