Normális az, ha már ennyire jó nekem a magány?

Nem vagyok depressziós, de nagyon szeretem a magányt, bezártságot és egyedüllétet. Annyira nem érdekel már más, hogy még a családtagokat is alig szoktam hívni, nem igazán akarok velük beszélgetni, csak muszájból csörgök rájuk igen nagy ritkán. Egyéb rokonokkal már egyáltalán nem beszélek (mondjuk csalódtam is bennük már eleget, így eleve letojom őket).

A barátokkal sem tartom már igazán a kapcsolatot és már a társasélet, családalapítás sem igazán érdekel. Tényleg nagyon szeretek egyedül lenni és a hobbiaimnak élni. Imádom!!! Az emberekben pedig amúgyis már sokszor csalódtam, lehet ezért is tojok már rájuk. Mindössze azt szeretném tudni, hogy jó-e ez így, mert tudom, hogy társadalmilag nem az ilyesfajta élet számít normálisnak, elfogadottnak.