Létezik egyáltalán a megfelelő ember?

Eddig pozitív voltam, és azt gondoltam, igen, hát persze hogy találkozhatsz vele. Most már úgy gondolom, hogy van esély arra, hogy nem, és talán hiába az erős vágy, az álmodozások, mégsem jöhet el, mert nem muszáj eljönnie.

Azóta nagyon leadtam az elvárásokat, extrém szinten. Konkrétan elég annyi nekem, hogy átlagos kinézete legyen, egészséges, normális, józan gondolkodású ember legyen, aki nyitott és képes fejlődni egy kapcsolaton belül, érzelmileg stabil. Emiatt volt is több ember, akinél annyira leadtam, hogy már számomra nem volt ideális, és elváltunk egymástól. Pedig eléggé aktívan kerestem az ilyen embert, sokkal beszéltem, és hiába. Csak nézek, hogy ez hogy lehet? Mi ez a választék? Annyira keveset kérek, s mégsem jön be. És nincs erőm efelett, nem én tehetek róla. Ez csak úgy jön, dobja a sors, ahogy akarja. Nem lehet mit tenni, el kell fogadni.

Elfogadtam azt, hogy egyedül leszek, és nem létezik olyan, aki hozzám hasonló, és engem akarna, és hogy csak egy álmot láttam. Ha találkozok is valakivel, akivel jó lenne, azzal sem lesz olyan mesés, mint amilyet igazán szeretnék, de legalább lesz egy normális partner, akivel az élet könnyebb lesz együtt. A mesés alatt a szerelmet, a romantikát, a mély intimitást értem. Szóval úgy képzelem el az életemet, hogy nem fog változni semmi, és így is lehet jó, így is élhetek jól, és van ilyen.

Persze, még hosszú az élet nagyon, szóval vannak bennem remények, hisz annyi ember és közösség van, ahova még nem kerültem be. De jelenleg ez az álláspontom.

Én meg az életemet érzem így,egyszerűen nem tudom pontosan hová kéne mennem?

Mi az a dolog ami tényleg jó lenne?

Szerelemről nem is beszélve,nagyon szeretnék én is egy olyan kapcsolatot mint te de egyszerűen nem érzek úgy,na meg persze előtte muszáj lenne megoldanom az első problémát,annyira tanácstalan vagyok hogy inkább fel adom hamarosan.

Az én esetemben , mikor vége lett egy hosszú párkapcsolatnak és egyedül maradtam a gyermekemmel , sokáig elzárkóztam attól hogy legyen valakim.

Több évig csak magammal foglalkoztam , hogy újra összeszedjem magam. Aztán kb 5 év után jött el az a pont hogy nagyon szerettem volna valakit. Viszont sehol sem találtam a megfelelő embert.Pedig még azt sem mondhatom hogy volt elvárásom vagy elképzelésem milyen legyen. Én mindig jobban szerettem a meglepetéseket. Végül 10 év egyedüllét után , de nem magányosan , megtanultam magam jól érezni egyedül is, a gyerekemmel és a barátokkal. És mikor már nem is kerestem , és nem is számítottam rá hogy még valaha lesz valakim , teljesen beletörődtem a helyzetbe , egyszer csak úgy mondd a semmiből elém sodorta az élet a mostani párom akivel már 4 éve együtt vagyunk és nagyon összepasszolunk.

Ez az én történetem.Csak azt sajnáltam hogy miért nem találkoztunk hamarabb. Viszont belegondolva lehet nem is álltam volna rá készen, visszagondolva az akkori énemre.