Hogy tegyem túl magam azon, hogy nekem már nem lesz olyan életem, mint másoknak?
Még mielőtt valaki azt hinné ez nem hiszti vagy sajnálkozás, de nagyon nehéz nekem és nem tudom meddig birom.
Igen lehet irigy is lettem vagy nem is így mondanám hiszen örvendek másoknak csak nem értem én miért nem lehetek olyan, mint ők.
Minden barátnőm szép, okos, ügyes, komoly kapcsolatban tervezi a jövőt, pénzt keres minden.
Én meg hát meg se szólalok, mert nekem ezek közül semmi sincs, pedig őszintén próbálkozom.
DE
A legfontosabb mégis az, hogy nem vagyok egészséges és ez az ami a legjobban nyomaszt, egy olyan betegségem csak rosszabb lesz idővel. Ebbe nem akarok bele menni(félek valaki megtudja én vagyok :))) ) de tényleg a halál is jobb ennél(persze nem voltam olyan “szerencsés” olyat kapjak ami azzal végződne inkább)
Tudom nem szabad ezt mondani de annyira tud fájni, hogy nekem csak ennyi fog jutni, hogy végig nézzem, hogy mindenki boldog, férjhez megy gyerek stb stb. én meg örulhetek ha nem fáj valamim.
Tenyleg őszintén kivanom legyenek boldogak de sajnos ez van velem és olyan kevésnek érzem magam, kerülöm is az embereket ezért.
Próbálok örülni apró dolgoknak, családom szerencsére mellettem de akkor is nehéz, főleg ha elkap egy ilyen hullám.
Ilyen helyzetben keressem meg az élet értelmét de hát nem megy és olyan fiatal is vagyok még csak 25...
Az se mondanám normálisnak, hogy rengeteget gondolok a halálra és, hogy bár ne lennék és hasonlók...( voltam pszichológusnál de nem segített )
Én úgy vagyok ezzel a pszichológus témával, hogy nekem hosszú távon nem tud segíteni.. tud adni persze tanácsot ami elég elcsépelt szerintem, magamtól is rájöttem(az us lehet nem a megfelőt kaptam ki), de akkor is úgy érzem, hogy aki ilyent vagy hasonlót nem élt át vagy nem tapasztalt a közvetlen környezetében NAGYON KÖZELRŐL az sosem fogja megérteni(ez minden másra érvényes). Egy szakember nyilván segíteni próbál és a helyzethez megfelelően tanácsokat adni de te magadnak is kell segíts, mert ő helyetted nem tud...
Nem nézem le a munkájukat, egyáltalán SŐT, de először kell még magamon segítsek csak azt nem tudom, hogy...
Most per pill nem fogok menni, de a jövőben lehet neki futok megint...
válasza:Két SM-es embert ismerek, egy férfit és egy nőt. Mindkettejüknek családja van, dolgoznak, olyan teljes életet élnek, amennyire csak lehet.
Persze azzal tisztában vagyok, hogy a betegség súlyossági foka és lefolyása eltérő lehet, ezért csak nagyon általános választ lehet erre adni.
Szóval olyan életed elvileg még lehet, mint amilyen nekik van. A legfontosabb, hogy ne add fel a reményt, és ne olyanokkal hasonlítsd össze magadat, akik ebben nem szenvednek, hanem keress példákat, akik hasonló cipőben járva erőt tudnak adni Neked.
Például beléphetnél valamilyen SM-es klubba, ismerkedni, megtudni, ki hogyan küzd meg az életében fellépő nehézségekkel.
válasza:Őszintén megérintett amit írtál. Pont az életed kezdetén szembesülni azzal hogy nem szarnyalhatsz a többiekkel... Én nem lepődok meg azon, hogy a pszichológust nem találtad segítségnek, sokan azt hiszik az valami varazsgomb vagy sebész, aki kimetszi a fájdalmas gondolatokat...
Nagyon reménytelen, hogy családod legyen, hogy találj valakit aki elfogad így is? Vagy benned van ezzel szemben egy morális gat?
Nem hagyományos/ rendkívüli eletuton gondolkoztal, van rá lehetőséged? Úgy értem, hogy valami olyan hivatást vagy küldetést vagy művészeti formát válassz, ami célt és méltóságot tud adni hosszútávon.
Valami reményre van szükséged, és kívánom hogy találj valamit, és ne érezd rosszul magad, hogy irigyelsz másokat néha, írod is hogy nem gonosz szándékból.
Benne vagyok több csoportban. Ott mindenki elég lelkes és mindenkinek családja van, gyereke stb.
Csodálom is őket, de én jelenleg nem látom magam így, hogy ez nekem is megadatik. Nyilván szeretném de önző sem lehetek.
Én nem mondanám pozitív embernek magam de tényleg teszek sok dologgal kapcsolatban, csak nem könnyű.
Jelenleg most arra vágyok, hogy ne bántson ez a dolog, valahogy próbáljam meg elengedni, nem hasonlítani magam másokhoz.(nyilván alapból nem egy szintről indulunk)
válasza: válasza: válasza:Őszinte együttérzésem. Én saját hibámból és úgymond egészségesen ( csak mentális zavar ) elvesztettem az életemet. Most öregen jöttem rá hogy attól hogy a végcél ugyanaz attól két út van odáig. Vagy negatívan sajnálkozva várod hogy elteljen az idő ( ahogy én teszem 22 éve ) vagy abból az időből ami van kihozod a legtöbbet .
Legyen az bármi! A végén ugyanoda jutsz de az oda vezető út és az elvesztegetett lehetőségek számítanak. Minden amit ki hagysz elvesz, és kevesebb lesz az életed.
Persze ehhez hatalmas lelki és mentális erő kell hogy legyőzd ezt a valódi betegséget. Szívből kívánom hogy legyen meg , és hozd ki a legtöbbet az idődből. Tényleg fiatal vagy még és lány , rengeteg lehetőség van előtted
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!