Vannak itt még rajtam kívül boldogtalan, huszonéves fiatal lányok? Akár fiúk is? Mi zajlik bennetek?

Voltam ebben a cipoben. 21 evesen elvesztettem anyamat, ami egy evekig tarto depressziot eredmenyezett. Ugy ereztem, hogy cserbenhagytam ot es hogy nem vagyok erdemes a boldogsagra.

Aztan valahogy sikerult kikecmeregnem ebbol. Emlekeztettem magamat ra, hogy meg elottem az elet es hogy rengeteg lehetosegtol zarom el magamat a viselkedesemmel. Szep lassan lettek uj celjaik, elkezdtem edzeni, megjott az eletkedvem ujra.

Barmilyen remenytelen foshalomnak is tunhet az elet, van kiut ebbol a remenyvesztettsegbol.

Kerdezo, benned mi zajlik eppen?

Én se fiatal nem vagyok, se lány, viszont van egy tanulságom nektek egy fél évszázados utazás után.

Az életet nem könnyű véglegesen elszúrni. Mindenki követ el óriási hibákat és sok-sok rossz döntést is hozunk életünk során. (Ó, ha tudnátok! :)) A csüggedt ember legnagyobb baja, hogy befordul, és nem keresi a kijáratot, hanem utálja vagy sajnálja magát. De mindenki bűnös, mindenki hibázik: nem a tankönyvi "ideális élet" a cél, hanem a tartalmas, lehetőleg önzetlen létezés.

Az a vicces, hogy minden út kivezető út. Én bármerre mozdultam vagy csak sodródtam az ilyen depikből, mindig működött, ha új emberek és új helyzetek adódtak belőle.

Az önsajnálat csak önzés, de odakint mindig kavarog a világ, milliónyi új ember és új helyzet van. Elég csak pár lépésnyit eltávolodni a magunk bajától, és máris beszippant a nagy körforgás.

Akkor majd persze más bajunk lesz, de az egy új történet. :D

Az önsajnálat és önutálat közeli rokonok. Azon tépelődünk, hogy "mi lett volna, ha..."

"Ha rendesen tanulok, felvesznek az egyetemre, és most orvos lehetnék Tenerifén."

Ezekben a tépelődésekben az a hiba, hogy nem tudhatjuk, mi lett volna valójában. Lehet, hogy felvesznek, aztán elüt a busz. Vagy tényleg lediplomázol, eljutsz Tenerifére, de alkesz lesz a férjed, aki minden nap megver. :) Remélem, érthető a példa: az élet annyira összetett, hogy sosem tudhatjuk, mi lesz, és pláne sosem tudhatjuk, mi lett volna.

Amikor sajnáljuk-utáljuk magunkat, a feltételes múltban vergődünk. A múltbeli hibák arra azért jók, hogy tauljunk belőlük magunkól és másokról, de kb. ennyi.

A megoldás a jelenben van, a következő mozdulatban és döntésben, amit korábbi döntéseink tanulságai mentén hozunk meg. (#4 voltam, bocs, ha sok :))

Szia, igen, itt vagyok.

Sok okom lehetne arra, hogy boldog legyek, viszont nagyon magányos vagyok, és ez nagyon elszomorít.

21F