Teljesen magamra maradtam úgy érzem valaki átélt már hasonlót?

Kérem ha valaki tud segíteni segítsen.

19 éves fiú vagyok és most érettségiztem és felvettek oda ahova menni akartam.

Én egy életvidám fiú voltam tele energiával es pozitivitással, amit én magam építettem fel mert régen nem ilyen voltam. A személyiségemet inkább már extrovertáltnak mondanám és itt kezdődik a probléma.

A középiskolás éveim közepe táján kezdtem nagyon nyitott lenni, és ott kezdtem el megismerni nagyon-nagyon sok embert, akikkel nagyon jó barátságokat sikerült kialakítanom. Röviden annyi hogy ezek a megismert emberek nagy része velem egyidős, szóval most érettségiztek és tovább mentek egyetemre. Csakhogy kb mindenki Pestre megy fel, keves máshova. Én meg maradtam a városomban ahol konkrétan senki nem maradt nekem.

Nemrég vagyok túl egy szakításon amit még mindig emésztek. Előtte is volt egy lány akivel nem jöttünk össze de én mindig is éreztem hogy több van köztünk mint sima barátság, valahogy ha nem beszéltünk akár 1 hónapig akkor is ott folytattuk ahol abbahagytuk, a kémia mindig is megvolt amióta ismerjük egymást. És ez a lány is elmegy innen ahol én lakok.

Minden közeli és távolabbi barátom elmegy. Nem maradt senkim, 1-2 embert leszámítva. Szülőkkel-rokonokkal nem vagyok jóban, ezt hagyjuk. Imádok ismerkedni de néha jó visszamenni a régi barátokhoz, és ez most eltűnik. Mostanában költözik mindenki és ez engem kikészít. Nekem ez már sok. Nem maradt senkim. Dühös is vagyok mert az a lány akivel mindig is megvolt a kémia, nem csináltam semmit mert barátja van, akivel már másfél éve teljesen rossz a viszonya (mindent nekem panaszolt el), és én nem vagyok olyan féreg hogy rámegyek így egy lányra. És arra jöttem rá hogy én őt szeretem. teljesen belészerettem. És ő is elment.

Munkában is megismertem annyi sok jó embert, kb 2 ember volt ott akivel mély kapcsolatot sikerült kialakítanom 1 hónap alatt, és ők is elköltöznek. Mindenki elmegy tőlem

Nem bírom ezt feldolgozni. Soha nem voltam ilyen állapotban, az én vidámságomat és pozitivitásomat irigylik sokan, de ezt az oldalamat kevesen látták. Tudom hogy nem veszítem el őket, de ez a néha hazajárkálás soha nem lesz olyan mint azelőtt. Félek hogy mi lesz velem. Oké hogy szeretek ismerkedni, és az egyetem kb a legnagyobb lehetőség erre az életben, de mint mondtam néha jó kicsit visszavenni és elvonulni a régi arcokkal. A mai napon egyszerűen kikészültem. Nekem ez már sok.

Nagyon hiányzik az a lány akit említettem és én is neki mert mondta. Jelenleg egyébként képtelen vagyok egy új potenciális baratnőt találni a szakítás miatt, de a masik lányt már régebb óta ismerem. Ismerem minden rejtett titkát és ő is az enyémeket. Ne menjünk abba bele hogy mivan ha ő nem érez így, erről most nem akarok hallani, majd én beszélem meg vele hétvégén.

A tudat hogy sétálok a városban és többé már nem futok össze velük a minden napokban az egyszerűen kikészít. A távolság meg végképp padlóra küldött. Tényleg annyi baratom van, nagyon közeli vagy csak sima haver, és a hiányuk már egyszerűen szétfeszít engem.

Kérem valaki segítsen.