Mostanában sokat gondolkodom a halálon. Hogy mi van utána, hova tűnik a tudat. Lehet, hogy több értelmet kéne keresnem az életemnek?

Gyermekkoromban apám elhagyott és akkori barátokban is sokat csalódtam. Azután meghalt a papám és egy világ dőlt össze bennem, depresszióba estem.

Most már nagyjából kijöttem belőle, van munkám, egy áruházban takarítok.

Se szakmám, se érettségim. Ez is az önbizalom hiányom egyik oka. Most 2 múltam és sose voltam diszkóban vagy buliban. De nem is vonz. Inkább csak simán szeretnék találkozni, megismerkedni jó emberekkel. De közben félek is tőle, félek az újabb csalódásoktól, az elhagyástól. Félek, hogyha megtapasztalom, milyen az, amikor számíthatok valakire, szeret valaki, akkor sokkal rosszabb lesz utána, ha vége lesz.

Szóval vágyom is más emberek társaságára, meg nem is.

Úgy érzem, könnyebb egyedül, de mégsem.

Vannak állataim, cicáim, kutyám, tengerimalacaim. Őket nagyon szeretem, sokat foglalkozom velük és sokat segítenek a magányomon, félelmeimen, rossz gondolataimom.

De néha úgy érzem, valami hiányzik. De ha belegondolok, hogy lenne egy fiúm vagy jó barátom, az meg gyanakvást kelt bennem, nem tudom, hogy tudom-e bízni egyáltalán.

Meg ez a megfelelési kényszer is ott van.