Miért nem tudom elfelejteni? 18/F

Történet röviden annyiból áll, hogy nyáron megismerkedtem egy 20 éves sráccal. Ő Budapesten lakik én vidéken, de mivel a tanulmányaimat Budapesten folytatnám így nem okozott volna ez nagy problémát. Nyáron ismertem meg, először nyár végén találkoztunk kb egy órára. Rengeteget beszélgettünk, rengetegszer meghallgattuk egymást. Nagyon megbíztam benne, nagyon jól esett hogy meghallgatott, és mindenről eltudtunk beszélgetni órákig! Én többet láttam benne mint egy sima barátság, olyan mintha a testvérem lett volna, hiszen vannak idősebb testvéreim de a testvéreim elég gorombák velem.

Találkoztunk októberben, akkor órákig elvoltunk nagyon jó volt, eltelt pár nap és egyik napról a másikra elég érdekes lett. Elkezdett ignorálni, volt amikor 1 napig nem írt vissza, de végére ez sajnos rendszeres lett. Csomószor hívtam találkozni mindig bekamuzta hogy dolga van, a kedvencem az volt amikor egyszer elhívtam akkor egy hétig nem írt vissza meg se nézte. A feltöltött sztoriaim, legalábbis amikor mutatta nekem az insta ki nézte meg(januártól nem mutatja nekem vmiért) ő kb mindig megnézte ami azért elég para mert egy hellóra válaszolni nem tudott.

December végén meghoztam a legjobb döntést, hiszen eddigre miatta nagyon sok energiát vesztettem, és nagyon betegnek tartottam már hogy konkrétan azon gondolkodom miért nem ír, mentségeket kerestem rá, döntöttem, nem írok rá. Azóta se írtam rá ami nagy siker szerintem.

Viszont a mai napig mindennap gondolok rá, egyszerűen nekem ez olyan nagy trauma volt ez a csalódás, hiszen nem nagyon vannak barátaim, és nagyon átverve megalázva érzem magam. Azért érzem megalázva magam, mert a végén nagyon a kedvébe próbáltam járni, és most kapizsgálom mit kaptam helyette. Van egy osztálytársam, aki tud mindenről mert neki meséltem már akkor róla, ő azt mondta hogy biztos meleg a srác vagy szociopata és mindent színlelt. Ebben mondjuk lehet valami, hiszen érdekes módon nagyon sok közös tulajdonságunk volt, de olyannyira hogy annyira közös érdeklődési körünk és gondolkodásmódunk volt... Azt is mondta nekem, ami nagyon jól esett, hogy miatta ne legyek már depressziós, hiszen egy nap majd ő fog felvágni azzal hogy megismert. Ez nagyon jól esett.:) Viszont sajnos elég nehéz nekem elfelejteni, ahogy mondtam, mindennap eszembe jut, és mikor rágondolok nem éppen önbizalomteli gondolatok kapnak el.