Mit tegyek, hogy a depresszióm ne hasson ki a barátnőimre?

Depresszív és cinikus személy vagyok aki nem tartja az emberi fajt túlságosan nagyra, mindig minden cselekvésüket úgy értelmezem, hogy azok nem önzetlen segítő tettek hanem önös érdekből elkövetett, önzeltlen csomagba csomagolt cselekvések. Ezért nem is keresem az emberek társaságát, a páromat leszámítva magányos vagyok.

De sajnos mindig azt látom, hogy bármennyire is bátorítom őket, hogy ne legyenek olyanok mint én és szocializálódjanak egy idő után kihat rájuk is és kezdik elveszíteni az életkedvüket, önbizalmukat ami nagyon elszomorít.

Igazából szeretem őket és a legjobban szeretném nekik de nem vagyok annyira jó színész, hogy ha elmegyek valahová vele akkor el tudjam játszani a derűs társasági dumagép szerepet, ugye amit minden nő szeretne ha a párja olyan lenne.

Ezért inkább nem megyek vele társaságba. Lehet, hogy ez zavarja őt, hogy sosem mutatkozik a párjával és aggódik, hogy ez milyen fényt vet rá a többiek előtt. A társadalmi státusz ugye az emberek többségének fontos és ezt megértem, hogy neki fontos.

Csak sajnos nem tudok annyira jól színészkedni és mint mindig előfordul, hallok egy irdatlan ostobaságot és onnan teljesen beborul nekem, teljesen átmegyek negatívba és bosszúsba, nem tudom már jópofizni. Vagy ha elkezdenek ugratni (ugye jópofizós barátkozási "technika" ez).

Nem szeretem a kapcsolatépítést, jópofizást, megjátszani magam stb.

De mit tegyek, hogy emiatt ne váljanak a barátnőim is ilyenné?