Amíg nem tudok érdekes témákról beszélni és szórakoztatni az embereket, addig nem fog velem soha senki szóba állni hosszútávon?

Sajnos akit semmi nem érdekel, azt elkerülik. Lehúzónak élik meg az emberek. De ez érthető valahol, senki sem szereti az idejét arra áldozni, akitől szomorúságot, egykedvű viselkedést lát vagy arra számít.

Én szeretek beszélgetni, vicceket mesélni, ha úgy tetszik szórakoztatni. Most gyászolok és észrevettem, hogy kicsit félnek beszélgetni velem többen, hátha nem az optimista, derűs srácot "kapják".

Nem tudhatom, hogy nálad hogy lesz, és kívánom, hogy ne úgy legyen, mint az én esetemben.

Többnyire akkor állnak szóba velem az emberek, ha én érdeklődöm irántuk, de maguktól nemigen keresik a társaságomat sem írásban, sem személyesen (szóban).

Vagy ha többen vagyunk mondjuk egy munkahelyi kávézáskor, akkor az érdekes, izgalmas dolgokat mesélő, vagy teljesen hétköznapi dolgokat jól elmesélő, jól sztorizgató emberek mellett nem is jutnék szóhoz, vagy már nem is látom értelmét, mert esetlen lennék. Aztán szóvá is teszik, hogy hallgatag vagyok, ami még jobban visszahúzódóbbá tesz.

Itt van most ez a hosszú hétvége, és néma csöndben telik, föl sem tűnne senkinek, ha pl. kipurcannék. Sokszor próbáltam már a szociális nyitást, de nekem nem ment.

Van 3 jó barátom, velük jót tudok beszélgetni, de hát megvan a saját életük, nem lóghatok folyton a nyakukon. Nem is szeretnék.