Mitől érezhetem azt, hogy szinte bármit is csinálok semmi értelme nincs és a motivációm szinte mindenhez egyenlő a nullával?

A szüleid miatt.

Én is ezt érzem sokszor, de csak azért, mert az utóbbi időben túl sokat voltam magányos és már az egész életemet megutáltam és meguntam emiatt, annyira sz@r. Nem akarok nyavalyogni, de tényleg rohadt sz@r, hogy nincsenek élményeim, csak a négy fal. Mindennél jobban gyűlölöm már ezt. Ezért néha előfordul, hogy nincs kedvem tanulni, mert csak a munka, meg a kötelesség van, öröm meg semmi és ehhez a fásult életmódhoz én még fiatalnak érzem magam, vagyis nem akarom a legszebb éveimet a nagy büdös semmire és a szenvedésre elsz@rni. Ez gyakran lelomboz és ilyenkor mérges vagyok, ingerlékeny és zabos. Barátokat kéne találni, mert ez így töxar. Ha lennének barátaim, sokkal nagyobb lenne az életkedvem. Vagyis van egy pár barátom, de amennyit ők ráérnek, az nekem édeskevés. De őket is megbecsülöm, örülök, hogy vannak, mert volt olyan, hogy abszolút nem volt kihez szólnom és azt az érzést senkinek se kívánom. Vagyis az ellenségeimnek igen:) Ja és önbecsülésem, önbizalmam sincs, egy nagy nulla, társaságban meg se merek szólalni, mert félek, hogy leégetem magam, úgyhogy ördögi kör.:S

Tévedés, a pia a legjobb lelki bánatra. A többi az baromság.

nem a szülőkről van szó nem is a barátokról.a fő ok hogy nem látod értelmét az életnek és míg nem találsz valakit vagy valamit ami miatt érdemes lesz élni érdemes lesz küzdeni addig ilyen maradsz.hidd el tudom.én is így vagyok

5-nél a pont.

a szó nomád értelmében, a dolgok 90%-a amiket manapság csinálunk (kell csinálnunk) semmi értelme.

Én még hozzátenném azt is, hogy ha összeakad az ember egy igazán szerencsétlennel, vagy még jobb esetben alkalma adódik, hogy tegyen is valamit érte (vagy akárki másért), már az is életet hoz a vegetálásba. Jó, ha le tudjuk venni a szemünket magunkról.