Van it olyan aki öngyilkos hajlamú?

Én mindig is depressziós hajlamú voltam, több évig szinte minden nap eszembe jutott az öngyilkosság. A kísérletig sosem jutottam el, csak szimplán elegem volt és az tűnt az egyetlen megoldásnak. Most decemberben szakadt meg a dolog, bár lehet csak szünetel... mindenesetre úgy hiszem, hogy már képes volnék kezelni az érzelmi hullámaimat. A magányt önfejlesztéssel töltöttem ki, rengeteg olvasással, filozofálgatással ( :) ), nomeg racionális természetű révén, igyekeztem rájönni az életem ok-okozati összefüggéseire, amik magyarázattal szolgáltak a sikertelenségeimmel kapcsolatban, sikerült felfedeznem a hibáimat, amiken javítani tudtam. Ha cserélhetnék, hogy az elmúlt éveimet boldogan tölthettem volna, ami által nem szorultam volna saját magam kezelésére, biztos vagyok benne, hogy nemet mondanék. Rengeteget köszönhetek a depressziónak, és boldogsággal tölt el, hogy azzá sikerült válnom, akivé szerettem volna (semmi egoizmus, egészségesen vagyok önbizalom-hiányos - de egy depressziós embernek legalapvetőbb feladata, hogy igyekezzen elfogadni és megszeretni önön magát, ha ki akar kerülni belőle). Emellett foglalkozom a buddhizmussal is, bár csak érintőlegesen, de ott is rengeteg okosságot össze lehet olvasni, amik segítségedre lehetnek. Persze ez még befejezetlen, fiatal vagyok, rengeteget tanít majd még az élet nekem... Igyekezz megismerni a világod, az embereket, gondolkodásukat, és általuk saját magad. Nézz körül és fedezd fel, hogy mennyi szépség rejlik a világban, hogy a magányt tulajdonképpen Te magad ébresztetted és eteted a lelkedben. Ember vagy, így az ösztöneidet legyőzheted, rengeteg más dolgot is felfedezhetsz, amik ugyan úgy boldoggá tehetnek. Aztán majd idővel úgyis megtalálod azt, akivel egymásnak valók vagytok - még ha sokadjára is. :) Szeresd magad, hisz minden ember értékes; az, akit képvisel magában, minden érzelmével együtt. 20/f

Nekem a barátnőm az és ő is vagdossa magát

Depressziós vagyok én is. Én is szeretném tudatni a környezettel, h baj van,segíts, de nem tudom. Már nem is beszélek. Nincsenek barátaim sem, a családom nagyon eltávolodott tőlem, egyedül vagyok és minden áldott percben azon kattog az agyam, h mivel vessek véget az életemnek vagy miért ne.

Nekem is voltak/vannak rossz és jó napjaim is. 20 éves lány vagyok és az elmúlt 10 évem a semmivel telt el. Pontosabban fogalmazva az önmarcangolással, sajnáltatással, próbálkozásokkal. Egy éve elég jól sikerült elindulnom a változás útján, de aztán visszaestem és sokkal mélyebbre, mert már a változáshoz sincs kedvem. Néhány éve annyira mélyre süllyedtem, hogy eldöntöttem nem megyek iskolába aznap és végzek magammal. Szerencsémre anyu hazajött a munkából, ráadásul elég gyáva vagyok, sajnálnám megtenni, mert akkor nem lenne több lehetőségem a problémák megoldására. A remény hal meg utoljára és megfogadtam, addig próbálkozom, ameddig el nem érem legalább a töredékét annak, amit elterveztem. Egyszer lent egyszer fent. Jelenleg nagyon rosszul érzem magam, amire rásegít, hogy néhány ember csúnyán megaláz, de tudom, hogy lesz jobb is.:)

Én is ugyanebben a cipőben járok. 20f. Ha gondolod írj, örülnék neki :)