Miért vagyok ennyire elkeseredve mikor találkozom fiúkkal és nem kellek nekik? Egyszerűen annyira fáj hogy elrontok mindent

"senki aki támogat addig nem tudok mit kezdeni magammal..."

lol...erre csak azt tudom mondani, amit általában a srácoknak szoktak írni, szedd össze magad, és állj talpra egyedül. Vagy állj neki tanulni, vagy keress munkát, és dolgozz, meg találj célokat az életben. Sportolhatsz is, meg csinálhatsz egyéb dolgokat amitől jobb életed lesz.

Mert ha találsz is bárkit, az biztos hogy nem fog segíteni neked rendbe tenni az életed, csak rajta fogsz lógni 0-24-ben mert rohadtul semmi dolgod az életben, aztán majd megint sírsz tovább, hogy jajj kidobtak, jajj de szar neked. Engem legalábbis zavarna egy olyan barátnő, akinek se dolga, se célja az életben, még rosszabb az hogy a lány aki nagyon ráér, az nekiáll gondolkozni, abból meg semmi jó nem sül ki.

"a személyiségemért szeressen valaki, ne azért hogy mit csinálok.."...Na de azért mégis, ha már előtte azt látja hogy egy siránkozós csaj vagy, aki egész nap semmit nem tesz, csak sajnáltatja magát, az nem éppen jó pont. És nem a dolgozás a lényeg, hanem hogy egy kapcsolatban sem fogod tudni lefoglalni magad, a párod tanulni fog, vagy melózni, te meg otthon ülsz és várod, aztán majd jön az hogy miért nincs veled eleget, te meg az agyára fogsz menni.

Az ilyen kapcsolatokból szokott az lenni, hogy ha megkérdi milyen napod volt, mit csináltál, akkor annyit tudsz elmondani hogy semmit...ez meg szerintem unalmas.

Ha meg tudod mit kell változtatnod akkor tedd meg és ne csak nyavalyogj.

Cunci... :D

Van egy barátnőm, aki pont olyan mint te. Egyszer a párom elmondta (ő is ismeri), hogy miért nem tudna vele kapcsolatot létesíteni: mert semmi életcélja sincs, gyenge jellemű, egyszerűen elvan, mint a befőtt, semmi terve nincs az életére, önerőből semmit nem képes összehozni. A hangulatingadozása a szinusz hullámhoz hasonló, egyik pillanatban nagyon fent, aztán meg nagyon lent, és akkor persze jön az önsajnáltatás meg a dráma.

Ugyanúgy, ahogy én nem tudnék férfiszámba venni egy pipogya, anyámasszonykatonája, semmire nem jó srácot, úgy a párom sem tudna egyenrangú társként tekinteni egy hasonló nőre. Szóval valahogy a világszemléleteden kéne változtatnod, bár ez nem egyszerű, hiszen az ember személyisége ebben a korban alapvetően már nem változik nagyon. A párom bátyja is ilyen görcsösen keresett magának barátnőt évekig, de nem jött össze. Aztán hagyta az egészet, és teljesen véletlenül találkozott egy lánnyal még a télen, azóta is együtt vannak.

Először is magadat tedd rendbe. Gondold végig, mit akarsz az élettől, és próbálj erőt gyűjteni. Értem, hogy azt szeretnéd, hogy magadért szeressenek, de most ki vagy? Milyen érveket tudnál felhozni amellett, hogy egy férfi téged válasszon? Azt, hogy mennyire tudsz szeretni? Azt mások is tudnak. Vagy hogy egymagad semmit nem vagy képes elérni, csak akkor, ha a háttérből szurkolnak neked? Ez meg nem valami hízelgő.

Amúgy meg egy kérdés: húsz évesen hova a rákba problémázol ennyit a párkeresésen? Legalább 15 évig még a gyerekszülés sem jelenthet gondot. Az a barátnőm is, akit említettem, 23 éves, és már temeti magát, mert neki soha nem jön össze. Ha 30 éves lennél, esküszöm, hogy megérteném, de így? Én pont ennyi idős voltam, mint te, mikor a legelső barátommal összejöttem, és elhiheted, addig nagyon rossz volt látni, hogy minden ismerősöm minimum három baráton már túl volt. Te is megtalálod majd a társad, amikor eljön az ideje, találkozni fogsz valakivel, aki kielégíti az igényeidet.

Addig pedig ne úgy fogd fel az egyedüllétet, mintha rossz dolog lenne. Próbálj meg pozitívan hozzáállni: nem kell senkinek elszámolnod az időddel, azt csinálsz, amit akarsz, akkor, amikor akarsz. Ennek is megvannak a jó oldalai. A rossz oldal persze a magány, de esetleg vegyél valami kis állatot, pl egy kis nyuszi nagyon jó lenne erre a célra, mert ők kimondottan szeretik, ha sokat foglalkoznak velük. Persze csak akkor, ha erre van lehetőséged, mármint hely és idő tekintetében. Lehet, hogy ez csak pótcselekvés, de legalább nem leszel egyedül, és lesz melletted egy kis élet. Talán még ösztönözne is.

Pár jó tanács (több mint 4 éve párkapcsolatban élek, én ezeket szűrtem le belőle, de ez nem általánosítás, nem mindenkire igaz!) viszont, ha majd találsz magadnak valakit:

1. Ne csüngj a nyakán állandóan, sok férfi határozottan nem rajong érte, ha a barátnőt folyton úgy kell levakarni. Emlékszem, amikor a párom beszólt emiatt, elég lehangoló volt.

2. A rózsaszín köd általában 1-2 év alatt lecseng, ez sokszor a férfiaknál hamarabb megesik. Észreveszed majd, mikor elmaradoznak a kezdeti bókok, ajándékok, és a többi, de ez nem jelenti azt, hogy nem szeret, mint ahogy sok nő hiszi.

3. A szavakban soha nem lehet teljesen megbízni! Csakis a tettek számítanak, mondani bármit lehet.

4. Legyen méltóságod és tartásod. A nő az, aki igazán össze tudja tartani a családot, aki érzelmi tekintetben is stabil szikla lehet a legnagyobb bajban. Egy akaratgyenge nőre hogyan lehet támaszkodni?

5. Kerüld a túlérzékenységet. Nem azt mondom, hogy ne mutass érzelmeket, de nagyon kiábrándító, mikor valaki minden apróságon megsértődik, pityereg és mindent túl komolyan vesz. A párom is pont emiatt szakított az egyik barátnőjével, mert megunta ezt a fajta viselkedést.

Remélem nem gond, hogy mindezt felsoroltam, de ezek például olyan dolgok, amiket azok tesznek/nem tesznek (ez szintén nem általánosítás!), akiknek sokáig nem volt megfelelő, vagy egyáltalán nem volt párkapcsolatuk. Sokszor elsietik a dolgokat, próbálnak bepótolni mindent, és lehet, hogy pont ez lesz majd a baj, és akkor persze jön a csalódás.

Ne haragudj, ha esetleg valahol durva voltam, vagy megbántottalak, nem ez volt a szándékom, csak le akartam írni őszintén, amit erről gondolok, és bocsi azért is, hogy ilyen hosszúra sikeredett.

Ebben a pillanatban csak arra van szükséged, hogy valaki vagy vakakik meghallgassanak egy kicsit.

Aztán majd rá kell jönnöd lassanként, hogy semennyi önsajnálat, szomorkodás nem változtat a helyzeteden, és ha így folytatod, akkor tényleg valóra válik az, amit most hajtogatsz.

Amint ezekre rájöttél, és tényleg szeretnél változtatni, onnantól kezdve fognak megváltozni a dolgok, mivel akkor már hajlandó leszel megtenni azokat a dolgokat, amik ténylegesen változást fognak hozni. És fogadni mernék, hogy ezeket még magadtól is ki tudod találni.

A baj nem azzal van, hogy te ki vagy, mert azon nem tudsz változtatni. A baj azzal van, amit teszel. Azon tudsz változtatni. De a sorrend mindig ez: gondolat, érzelem, cselekvés. A cselekvéseidet jobb esetben nem az érzelmeid irányítják, vagy ha igen, akkor is a gondolataid irányítják az érzelmeidet, majd az érzelmeid a cselekedeteidet. Amikor rosszul érzed magad, és hagyod, hogy ettől rossz gondolataid legyenek, az megfordított sorrend. Nyilván emberek vagyunk, nem robotok, és ilyen előfordul bárkivel, de a kiút egy döntéssel kezdődik, nem pedig azzal, hogy valamilyen szerencse folytán jobban érzed magad. Amíg mástól várod a megoldást, addig te magad nem is fogsz tudni változtatni.