Lesz ez még jobb is? (többi lent)

14 éves vagyok és nem éppen az a könnyen barátkozó tipus. 8.-os vagyok az osztálytársaimmal már jól elvagyok és szoktunk poénkodni is de nincsen igazi barátom. Nincs akiben megbízhatnék. Nincsen olyan fiú sem aki tetszik... Eddig volt 3 de tényleg csak tetszettek és úgysem volt belőle semmi. Egy erős gimnáziumba jelentkeztem (majdnem kitűnő vagyok csak a tesi hibádzik hozzá) és borzasztóan félek hogy mi lesz ha ott sem lesz senki akiben megbízhatok és mi lesz ha ott sem fognak szeretni, csak kibeszélnek kihasználnak aztán eldobnak mint valami használt papírzsepit. És lehet hogy ez hülyén hangzik de én vágyom arra is hogy szerelmes legyek...az az igazi térdremegős, makogós-pirulós, gyomromban 10000 lepke érzés....nekem hiányzik. Sokat olvasok tényleg, falom a könyveket és hát amelyikben egy kicsi romantikus rész is akad azon elbőgöm magam. Nagyon magányos vagyok és nemtudom mit kéne tennem. Tipikus szürke láthatatlan lány vagyok és sajnos a sok könyv miatt kicsit álmodozó is. Mikor kicsit nyitottabbá válok akkor szoktam poénkodni és szoktak röhögni a vicceimen, de ez a ritkább alkalom. Egyébként fel sem tűnik, ha ott vagyok. ja de. Mikor dolgozatot írunk a körülöttem levők egyből könyörögve néznek rám én mulya pedig segítek nekik mert nem akarom hogy miattam kapjanak rossz jegyet. Nagyon nem szeretem, hogy ilyen vagyok, hogy félénkebb vagyok, hogy szeretnék szerelmes lenni, és hogy nem vagyok olyan menő, meg bevállalós mint az osztálytársaim. Ehhez még az is hozzájön hogy annyi érzékem van a sporthoz mint egy falevélnek, azaz semmi. Szeretek jógázni,meg hajlékony vagyok de az az igazság minden másban totál béna. Nem tudok futni, a labdajátékoknál már a pattogtatással baj van, szóval igazi nyomi vagyok. Szerintetek lehetek szerelmes? Szerintetek lesz olyan akivel összetudok barátkozni? Vagy ez egy álom marad számomra? Egy szomorú lány.