Kezdőoldal » Emberek » Magány, egyedüllét » Rosszul döntöttem volna?

Rosszul döntöttem volna?

Figyelt kérdés

Anno azt gondoltam, hogy a pénz mindent megold. Ha van pénzed, lesz egy csinos barátnőd, gyönyörű ház, saját autó. Lesznek gyerekeid, akiknek mindent megadhatsz, és nem is hangzott olyan rosszul ez az élet.

Telt múlt az idő, és annyira pénz ebből adódóan munka mániás lettem, hogy 31 éves koromra megjártam Amerikát, Angliát, megalapoztam az egész életem, talán a nem létező gyerekeimét is.

Azonban a kapcsolatok terén kudarcot vallottam.

Annyira lefoglalt ez az egész munka dolog, hogy csak dolgoztam-dolgoztam, és a munka közben is azon gondolkoztam, hogy az amúgy is minimális szabadidőmben mit kéne csinálni, hogy mégtöbb pénzem legyen.

Nem olyan rég volt az osztálytalálkozónk, ott jöttem rá, hogy lehet elrontottam valamit.

Jól eset, a sok elismerő szó, hogy milyen sokra vittem, azonban ezt semminek éreztem ahhoz képest amit Ők elértek. Majdnem mindnek családja van. Mutogatták a képeket, és elszomorodtam.

Próbáltam lépni az ügy érdekében, de a korban hozzám illő nők nagy %-a már kapcsolatban van.

Vagy hozzám hasonlóan munkamániások.

A fiatalabb lányoknak meg legtöbbször inkább az életszínvonal tetszik amit tudok nyújtani. S nem igazán állnak készen még a család alapításra.


Mit gondoltok a helyzetemről? Hogyan lépnétek továbbiakban?



2016. máj. 2. 22:48
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:

Pár évvel vagyok idősebb.

Vannak olyan naiv lányok, akik sok időt pazaroltak másokra, mert türelmesek.

Nos szerintem csapj le egy kettőre.

Talán az ezoterikusok között keresd, csak mert épp ők nagyon próbálnak teremteni valamit - mindegy, milyen módszerrel.

Hátha találsz köztük egy-két társkeresőt.


Ha szingli lennék, örülnék egy olyan férfinak, mint Neked.

Vannak pasi barátaim és van aki még szingli és mesélik, hogy vannak még szingli lányok. Tőlem idősebbek is.

2016. máj. 2. 23:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
70%
Ez nagyon filmes klisé... talán nézz meg egy pár ilyet, hátha merítesz ötletet, kit és hol keress. A főhősnek a végén mindig lesz szerelme... :)
2016. máj. 2. 23:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
Anyagi jellegű igényt vágyat kielégít a pénz és terveket tanulást is megvalósíthat , ezt megismerted . Ezt a szférát bejártad nem teljesített ki teljesen, majd jön más is ami kifog . Nem vesztegetted el az időt , ha nem ezt tetted volna most sóvárognál és azért hogy kimaradt az önállósodás világjárás egyebek . Az életbe nincs minden se a helyén se a birtokunkba se az élmények között . Ismerkedj , tervezz és a szabadságod ismeretedet használd önfejlesztésre és környezeted javításra .
2016. máj. 2. 23:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 A kérdező kommentje:

Nem szeretnék azért akárkivel összejönni, és családot alapítani. Akik megfeleltek volna az igényeimnek, azoknál tapasztaltam ezt.

A sima kapcsolat teremtéssel nincs problémám. Azonban arra rájöttem, hogy sokkal könnyebb futó kalandokat átélni, mint találni egy normális Nőt.

Olvasni jobban szeretek, azonban lehet ráveszem akkor magam egy filmre. :D

2016. máj. 2. 23:12
 5/16 Snorri ***** válasza:
Én harminc vagyok, és az én osztálytársaim közül nagyon kevésnek van családja. A barátnőim közül pedig sokan egyedülállók, és kb ugyanez a problémájuk. Kérdem én, hol van a hiba? Miért nem találkozik a két halmaz? Talán járj el valahova, ahol hasonló érdeklődésű emberekkel találkozhatsz. Annyi ilyen lehetőség van. Szerintem ilyen helyeken lehet ismerkedni, ha nem futó kapcsolatot akar az ember.
2016. máj. 2. 23:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 A kérdező kommentje:

Ezzel csak az a probléma, hogy nem szeretek olyan helyre járni ami nem felel meg az érdeklődési körömnek.

Az érdeklődési köröm meg korlátozódik a munkámra, gasztronómiára, egészséges életmódra, olvasásra. Ezeket mind otthon tudom űzni.

Néha a barátokkal elmegyek szórakozni, azonban ott a fiatalabb korosztályból vannak a hölgyek nagyobb számmal.

Talán ez a probléma forrása, hogy nincs olyan hely ahol "Mi" találkozhatunk.

2016. máj. 2. 23:29
 7/16 anonim válasza:
Biztos van valami oka hogy nincs egy rendes kapcsolatod... Elhízott vagy? Bunkó? Lenézed a nőket? Ezek mind csak kérdések, ne vedd magadra. Szerintem sok nőnek tetszene az hogy neked nincsenek anyagi gondjaid, és hogy már bejártad Amerikát. Pl lehet hogy rossz helyen kereses a nagy Ő-t :) Mit vársz el egy nőtől?
2016. máj. 2. 23:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 Snorri ***** válasza:
100%
Ne is olyan helyre járj, ami nem érdekel. Egészséges életmód: bármilyen sporttevékenység, edzőterem, szauna, fürdők, teljesítménytúrák, A többire pedig: olvasókör, könyvbemutatók, könyvtár, főzőtanfolyam. Bulis helyek közül ajánlani tudom a koncerteket, pub, romkocsma. Nyáron kulturális fesztiválok.
2016. máj. 2. 23:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 A kérdező kommentje:

Nem vagyok elhízott, egészséges életmódot élek. Étrendet követek, és rendszeresen edzek.

Nem hiszem, hogy bunkó lennék. Azonban néha annak tűnhetek, mert imádok vitázni. Ha észreveszem, hogy valaki nem ért velem egyet, megkérem hogy fejtse ki a véleményét, ha nem teszi akkor provokálom. (Vita alatt nem az ordibálást, és szitkozódást értem, hanem a normális ész érvekkel teleszőtt beszédet.)

Nem nézem le a Nőket. Vannak olyanok akikkel nem értek egyet, de kollektíven nem alkotok véleményt.

Amerikában és Angliában dolgozni voltam. A karrierem elején az akkori cégnél ahol dolgoztam volt egy lehetőség, amit kihasználtam és két évig kint voltam Angliában, ahol újra sikerült elcsípni egy jobb ajánlatot és jött Amerika. Nem szórakozás volt, csak munka.

A rossz helyen való kereséssel egyet kell értsek. Eddig csak a közvetlen környezetemet mértem fel.


Az elvárásaim egy Nő felé nincsenek kőbe vésve, tudom hogy mindenkinek vannak hibái, nekem is. Ezért próbálok toleráló személy lenni.

A fontosabb dolgok, meg általánosak. Megbízhatóság, kölcsönös szeretet és tisztelet, megegyező jövőbeli tervek, stb.

2016. máj. 2. 23:43
 10/16 anonim válasza:
100%
Ez vicc amin te keseregsz.Tele vagy pénzzel,normális vagy ,testi problémáid sincsenek.Előbb utóbb biztos találsz valakit,de örülnék neki ha csak ennyi gondom lenne mint neked.
2016. máj. 3. 01:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!