Mit tegyek? Széthullóban van a családom.

Te csak szimplán önző vagy. Féltékeny, hogy a kisebbik testvéreidre vonul a figyelem, holott ez így természetes.

Evidens, hogy szétválik egy család. Vagy hogy, majd mindenki ottmarad, oda házasodik, oda vállal gyereket?

Ezt te sem gondolhatod.

"most fog külföldre menni dolgozni, és valószínűleg nem jön vissza"

Én is éltem külföldön, szintén nem volt tervben a hazaköltözés. 2 év után visszajöttünk. Nem vagy jós, nem tudhatod előre.

"Keresztapámék házassága káosz"

A házasságnak vannak mélypontjai. Nem tudom mióta vannak együtt, de attól függetlenül, hogy szétmennek, te ugyanúgy tarthatod mindkettővel a kapcsolatot.

"Nagyobbik tesóm koleszba megy"

Kollégium egy teljesen logikus lépés, ha tegyük fel a bejárás nem egyszerű. Hétvégente úgyis haza kell menni.

"Anyukámat teljesen lefoglalja az újszülött tesóm, és az iskolába készülő húgom"

Ha apa lennél nem ugyanígy cselekednél? Dehogynem. Egy újszülött és egy 6-7 éves gyerektől nem várhatsz önállóságot, nyilván több törődést igényelnek, mint egy tinédzser. Olyan idősen hidd el te is ugyanakkora figyelmet kaptál.

"Egy "barátomra" sem számíthatok"

Nem létezik igazi barátság. Semmi se örök. Mindegy hány éves barátság - elmúlik az érdektelenség. Mindenki csak addig cáfolja, míg véget nem ér.

Bár nem is értem milyen támogatást vársz tőlük. Mindenkinek megvannak a maga problémái, a te problémád nem eget rengető.

"Ráadásul most derült ki, hogy papóm halálos beteg"

Én az édesapámat temettem el 3 hónapja. Nagyszüleimet nem ismertem. Mire megszülettem már nem éltek.

"magányos vagyok"

Még mindig így gondolod?

"Van aki hasonló helyzetben volt/van?"

Ennél én sokkal keményebb dolgokon is keresztülmentem már. Én nem egy családtagomat temettem már el. Nem egyszer kötöttem ki fulladással egy kórházi teremben infúzióra kötve. Magántanuló vagyok, elzárva a külvilágtól. A barátaim addig voltak árnyékaim, míg volt lehetőségem császkálni velük, míg meghallgattam a gondjaikat. Amint én voltam sz*rban, hátat fordítottak.

Van egy hétéves öcsém, aki súlyos, nagyon súlyos beilleszkedési nehézségekkel küzd.

Ez közel sem hasonló helyzet.

Nincs széthullóban a családod. Külön életbe kezdenek, ahogyan majd te is cselekedsz majd akár egyedül, akár egy aktuális barátnőddel. Ez az élet rendje.

Első válaszoló vagyok:

17 éves fiú vagyok.

"Nem létezik igazi barátság. Semmi se örök. Mindegy hány éves barátság - elmúlik az érdektelenség. Mindenki csak addig cáfolja, míg véget nem ér. "

ezt szerintem tudom cáfolni

"Magántanuló vagyok, elzárva a külvilágtól. A barátaim addig voltak árnyékaim, míg volt lehetőségem császkálni velük, míg meghallgattam a gondjaikat. Amint én voltam sz*rban, hátat fordítottak. "

szóval emiatt nincsenek barátaid. nem haverjaid, barátaid. mert akikről te beszélsz azok bizony a haverok! egy barát olyan mintha a testvéred lenne. én pl a legjobb barátomat jobban kedvelem mindenki másnál. ő az egyetlen akiben igazán megtudok bízni. ő az egyetlen aki megért. amikor padlón voltam, csináltam pár dolgot amire nem vagyok büszke. és ő akkor is ott volt mellettem. pedig megütöttem. de kitartott és átsegített a gondjaimon. nem vagyok rosszabb helyzetben mint te, sőt, nagyon is jó helyzetben vagyok. de senki élete sem tökéletes :) egy valamit szeretném ha megjegyeznél, bármilyen rosszul is áll a szénád. a BARÁTodra mindig számíthatsz. csak azért írtad azt amit mert még nem volt részed igazi barátságban. az ember egy kezén megtudja számolni a barátait. a többség csak haver, ők azok akik egy idő után a feledésbe merülnek, elválnak útjaitok stb stb.. de a barát az örök. :) minden másban igazából jókat írtál. csak ez az egy dolog szúrta a szemem, nem akartalak megbántani vagy bármi ilyesmi, csak gondoltam leírom erről a véleményem :)

Nem voltrészem igazi barátságban?

Majd akkor nevezzen bárki is kioktatónak, ha majd csepp fogalma is lesz az életkörülményeimről és egy étkézláb véleményt meg tud fogalmazni!

Én barátok között nőttem fel. Barátok által lett lakhatásom, általuk lett munkám, nekik köszönhetően sok esetben nem az utcáról kellett koldulnom, egyetlenként jöttek be a kórházba.

Haverok? A haverjaidra számíthatsz ilyen szinten? Igazad van, már-már nem is barátok, inkább család voltak nekem.

Amit itt leírsz, kérdező, az nem egy család széthullása, még csak nem is tragédia.

Ezt hívják úgy, hogy élet.

Az emberek megszületnek, meghalnak, munkát vagy lakhelyet változtatnak, házasodnak és válnak stb.

Veled is ez történt és fog történni, ha felnősz, és nem a saját (valljuk be, kissé énközpontú) kamasz-szemszögedből nézed a világot.

Ami nem körülötted forog.

Bocsánat az őszinte szóért!

Jézus, én nem bírnék így élni xd hogy mikor hazaérek egy egész kompánia fogad otthon :'D sztem örülj neki, h kevesebben lesznek és felfedezed a magánszféra fogalmát. Tesód koleszba megy, ok, tökre meglehet érteni.

Nagybátyád kimegy, jó, és? Tudsz még vele beszélni attól még, enyém is kint él, és nem haltam bele.

Az, h nagyapád vagy kid halálos beteg. Hát, sajnálatos, de túlélhető. Enyém meghalt pár éve, meg anyám is, azt itt vagyok, ráadásul váratlan volt mind2.

Nem számíthatsz barátokra? Ha ez zavar keress újakat.

15f