Miért vagyok teljesen egyedül és magányosan?

26 éves srác vagyok, és valamilyen szinten mindig is különböztem a legtöbb embertől, mindig is az a zárkózott tipus voltam. Volt már nagyon sok barátom, de mostanra egyse maradt, és egyszerüen nem találok kiutat, jelenleg kint Hollandiában dolgozom, és mindig úgy szoktam hazamenni, hogy egyszerüen nem vár senki, persze az anyukámon kivül. A legtöbb ember ha hazamegy, bulival várják stb, engem viszont sosem vár senki, egyszeüen sok értelme nincs is hazajárnom. Sose voltam az a nagy társasági ember, de azért akadtak barátaim, viszon ebben a korban már nem egyszerü barátságt kötni. Olvastam rengeteg helyen, hogy járjunk el ide-oda stbstb, de ez nem olyan egyszerü dolog, mivel mindenkinek megvan a saját baráti köre az olyanokon kivül mint én, és senki nem vevő rá, "hé figyu legyünk már barátok" dologra, ez sajnos nem igy mukodik, nagyon sok mindennek kell történnie ahoz, hogy valaki a barátod legyen. A munkahelyemen is elég jóba vagyok mindenkivel, de senkivel nem olyan jóba, hogy el is jönnének velem bárhova is. Mindennap ugy kelek fel, hogy mégis minek, szenvedve megyek el dolgozni, persze vannak szórakozott napjaim, de összeségeben ugyanott tartok, nincs senki, akivel kimozdulhatnék egy sörre, vagy csak simán sétálni, és beszélgetni, vagy bármi egyéb, egyszerüen nincs senki. Amikor szabadnapos is vagyok egyedül az anyukámmal szoktam skypolni, persze aminek örülök, viszont senki más soha nem ir, hé hogy vagy, mikor jösz haza stb, egyszerüen valóban senkit nem érdeklek.

Általában aki megismer az szeret, tehát nem konkrétan velem van a baj, vagy nem tudom, de senki nem szeret annyira hogy.... amit már leirtam feljebb. Nem találok kiutat, volt már sok munkahelyem, mindenhol ugyanez volt, nagyon sok ember idővel meg is utál, pedig ugyanolyan vagyok mindennap. Senki nincs aki megkérdezné, hé nincs-e kedved eljönni ide-vagy oda, egyszerüen senki, és telejsen reménytelennek érzem ezt a dolgot, teljesen... Tényleg nagyon sokszor megpróbáltam máshogy, egyszerüen mindig az az eredmény, ezt csak azért irom, hogy ha valaki azt irja, próbáljak meg változni, én megróbáltam már nem is egyszer, és nem adtam fel elsőre sem.

Nem szoktam vagdosni magam meg semmmi ilyesmi, de belül teljesen üres és elveszett vagyok, még ha ezt nem is mutatom ki az emberek felé. Nagyon sokszor sirva alszom el, hogy miért vagyok ilyen szerencsétlen, nem találom a kiutat.

Ha valaki bármi biztatót ha tudna irni, annak nagyon de nagyon hálás lennék.