Nagyon egyedül érzem magam minden erőfeszítés ellenére. Semmi se jön össze a barátkozás terén. Mégis mit tehetnék?

Másodéves egyetemista vagyok és nem sikerült szoros barátságot kötnöm. Mindenki csak eltol magától, sőt komolyan sem vesz. Sose voltak barátaim, korábban sem, de azt most nem szeretném kifejteni, hogy miért, de nem bántam meg. Kimentem az idei Szigetre is 7 napra, amiből csak 3 lett végül a kegyetlen kínos magány miatt. A fesztivál előtt és alatt is többször finoman jeleztem, hogy összefuthatnánk, stb. De semmi reakció. Év közbe mindent megtettem, hogy mások kedvében járjak, néha fizettem pár embernek a piáját, esetleg segítettem nekik tanulmányi dolgokban. De nem tudok a közösség, a haveri kör része lenni mert kivetnek maguk közül. Már-már az öngyilkosság gondolatával is játszottam emiatt a lehetetlen helyzet miatt. Nem utálnak az emberek, illetve élőben szóba állnak velem, köszönnek. De amikor nem muszáj, senki nem keres még egy "szia, hogy vagy" erejéig sem. Nevetségesnek tartom, hogy mindig én vagyok a kezdeményező fél. Kissé belefáradtam.Teljesen megkeseredtem, tanulni se tudok már, semmi aktivitást sem végzek, mivel sose elégülnek ki a "social need"-es az életemben, amit nem tudok elfogadni. Rámászni senkire se akarok, hiszen érzem azt, ha már valaki vette az adást, de nem akar velem lenni. Egy emberrel voltam jóba az egyetemen, aki aztán teljesen kiiktatott az életéből. Ez így nem működik, és úgy gondolom az egész életemnek a kimenetele csakis a halál lehet ha ez így folytatódik.