Vannak mások is akik félnek az önálló élettől?

Kb. 22-23 évesen irtózatos kapunyitási pánikom volt.

Aztán hozzátartozót ápoltam hónapokig. Rákban fogyott el és agyilag egyre kevésbé volt köztünk.

Nem kívánom senkinek.

A lakást, ahol ő élt és engem is felnevelt, megörököltem.

A lakásnak nagyon örülök, nagy szerencsének tartom.

Viszont ez kicsit nagyobb önállóság, mint az egyetem és albérlet.

Főállású munka, temetés és hagyatéki körüli ügyintézések, közműszolgáltatókkal ügyintézések. Esti suli, jogsicsinálás. Nincs, aki vásároljon, aki hétvégén kajaellátmányt adjon, aki segítsen beosztani a pénzedet, aki az új hűtőszekrény vásárlását intézze, ha elromlik a régi, aki beengedje a mérőóra leolvasóit,a fürdőszobai kémény karbantartóit - vagy kulcsot adsz a közös képviselőnek, vagy szabadságot veszel ki.

Eközben egy barátnődnek se sírhatod el a bánatodat, senki sincs pont ilyen szituációban, nem értenek meg.

A feldolgozatlan gyász pedig ott van - csak elnyomtad, fel nem dolgoztad. Hadd ne meséljek a hétvégi anyák napjáról.

Igen, féltem az önállóságtól, főleg a munkától.

24/L