Más is van úgy hogy arra vágyik hogy teljesen egyedül legyen pár órára?

Igen, de a többség ezt nem viseli majd jól.

Nem tudom megoldható-e úgy együtt élni valakivel, hogy ezt elfogadja, és ne csak eltűrje.

Többek közt én én :) Teljesen kikészülök egy idő után, ha nem hagynak egyedül. Épp tegnap volt egy ilyen mélypontom, egyetemista vagyok, a kollégiumi szobatársam egy ázsiai lány volt, aki a nagy távolság miatt nyilván nem utazgatott haza hétvégenként, nekem meg nincs hova. Ő elment múlt hét pénteken, és azóta minden napra jutott egy haver, aki beesett este 11-kor, hogy alhat-e nálam, folyamatosan bombáztak az emberek, hogy költöznek haza nyárra, menjek velük búcsúestre, és mentem, mert nagyon szeretem őket, nem akarom kihagyni velük az utolsó együtt töltött pár órát. De tegnap már nagyon besokalltam attól, hogy folyamatosan emberekkel vagyok, hazaestem munkából este, végiggondoltam, hogy a nyári szobatársaim pénteken beköltöznek, csak pár nap nyugit akarok, amíg senki nem zajong esténként, nem dumál hozzám, és nem úgy kell "kiszöknöm" a konyháig/mosdóig/dohányzóig, hogy bujkálok, vagy elviselem a másik ember társaságát. Meg egy picit sajnáltam is magam, hogy nincs egy nyomorult otthonom, ahová elvonulhatok, csak én, egyedül, és ez még minimum egy évig így lesz. Konkrétan mikor a párom hívott, akit a világon mindennél jobban szeretek, olyan mérges lettem, hogy majdnem földhöz vágtam a telefonom (aztán csak kikapcsoltam), mert nem hiszem el, hogy három nyomorult napra nem lehet békén hagyni.

Irigyellek, amiért van lehetőséged egyedül lenni. Használd ki, és ne mard magad azon, hogy baj van-e veled, szerintem nincs. Természetes, hogy igényled a magányt, ugyanúgy, ahogy pl. a szeretet, elfogadást, szórakozást is igényled.