Mennyire normalis hogy 21 évesen úgy érzem nem találom a helyem a világban, nincs ami motiválna?

21 éves lány vagyok, most kezdem a 3. évemet az egyetemen. De egyszerűen az az érzés van bennem hogy változtatnom kell, nem birom igy tovább ebben a közegben élni az életemet.

Egy másik városban tanulok, ahol teljesen magányosnak érzem magam. Igazából gyűlölök egyetemistának lenni. A tanulással is nagyon szenvedek, rettegek a vizsgáktól, és gyomorgörccsel indulok el a suliba nap mint nap. Nincs egy igaz barátom se, se egy olyan társaság ahol jól érezném magam. Úgy érzem hogy azért vagyok csak ott mert ez az élet rendje, és mert ha más is képes diplomát szerezni akkor biztosan én is. És mert a család is elvarja tőlem, minkét idősebb testvéremnek aránylag jól kereső állása lett az egyetem elvégzése után. Az otthoni baráti társaságom teljesen szétesett, 1-2 ember van akivel néha találkozom. A csoporttársaimmal meg elég felszínes a kapcsolatom. Igazábol egyetlen olyan ember sincs akire bármikor számíthatnék. És talán az érettségi óta nincs is olyan ember akit közel engedtem volna magamhoz.

Arra gondoltam h új életet kezdenék, legszivesebben haza költöznék és a kozeli egyetemen folytatnám a tanulást. De eddig a szüleim támogattak anyagilag és tudom hogy számukra kidobott pénz lenne minden ha most felrugom az eddigi 2 évemet. Végülis jogosan. Hiszen a lakhatás, tandíj, utazás stb 2 éven keresztül rengetegbe került.

Tehát szívem szerint azt tenném h hazaköltöznék és egy közeli okjs tanfolyamot vagy esti tagozatoz csinálnék, és igyekeznék annyi munkát vállalni amennyit csak tudok h ne szoruljak anyagi támogatásra.

De fogalmam sincs hogy a szüleim hogyan reagálnának, illetve tudom hogy hatalmasat csalódnának bennem, és nem tudom hogy az itthoni légkör ezek után milyen lenne.

De ha még 2 évig tovább kell folytatnom ezt az életet szerintem testileg és lelkileg is egy nulla leszek. Abban remenykedem hogy itthon talán újra megtalálnám a helyem. Volt már valaki ilyen helyzetben? Mi lehetne ilyenkor a helyes döntés? Nagyon szeretném én is olyan felszabadultam élni az éveimet mint a többi huszonéves, de egyszerűen mintha rossz helyen lennék...