Más is van ilyen szerencsétlen helyzetben?

Ebben a cipőben járok, de nem tudom hogy miért nem keresik a társaságom. Talán a kisugárzásommal van baj. Én mindig mindent megtettem értük, bármit kértek stb..adtam egyből. Fura...nem vagyok egy fontos személy, sose voltam. Mindig is kiközösített voltam, pedig nyitott vagyok, beszédes, viccelődök sokat stb...

Amikor az iskolából jövünk el, hárman-négyen, ők fujják, én ha megszólalok mintha nem is hallanák. Hát....van ez így, és mindig is így volt, már 18 éves vagyok.

Nekem egyszer azt mondta az apàm,hogy majd eljön az idő,amikor a baràtsàg szèthullik.

Nem haragból csak egyszerűen màr nem fogjuk keresni egymàs tàrsasàgàt.

Azt mondtam neki,hogy ilyen biztos,hogy soha nem lesz.

De lett. Igaza volt apàmnak.

Ahogy csajozni kezdtünk,màr nem a baràtok voltak a fontosak.

Egy darabig mèg èrdeklődtünk egymàs irànt de egy kèt közös program utàn szèp lassan lemorzsolódtunk egymàsról.

Aztàn mindegyikünk ment a maga útjàn.

Ha talàlkoztunk is egy sziàn ès kínos beszèlgetèsen kívül màr nagyon màs nem törtènt.

Màr nem voltak közös èlmènyek,amik öszetartartottak volna minket.

A csalàdról beszèl ilyenkor az ember mert nagyon màsról nem tud,csak a gyerekről.

Az a helyzet, hogy az ilyen iskolai, meg gyerekkori barátságok általában széthullanak. A főiskolás ismeretségek is erősebbek, pedig csak néha futunk össze, vagy közös ismerős szól, hogy üdvözöl ez, meg az a volt csoporttárs.

A munkahelyen, meg az interneten lehet barátkozni.

Mindig kevés barátom volt, de velük igazán jól kijöttem gimnáziumban. Egy egy 4 fős szűk társaság, amire még rájöttm 3-4 ember akivel jóban voltam, de soha sem beszéltel volna velük még a facebookon sem.

Szóval elkényelmesedtem. Új emberekkel nem ismerkedtem, mert úgy éreztem, hogy ismerek mindenki, akit kell.

Gimnázium után, amikor kikerültem a nagy világba teljesen elszakadtam tőlük. Teljesen más egyetemre és szakra mentünk olyan távolságokról beszélek, amiket nem nagyon lehet áthidalni. (Én külföldre mentem)

Egyetemen nagyon nem ment az ismerkedés és szó szerint egyetlen egy barátom sem volt.

Szerinem az a baj, hogy soha sem szocializálódtam igazán. Nem tudok meglenni egy társaságban sem.

Sokszor volt lehetőségem elmenni ottani ismerősökkel bulizni stb..., sőt még az elején hívtak is, de amikor látták, hogy nem vagyok kapó a lerészegedésekre nem hívtak többé és egy idő után már nem is beszéltek velem, mert azokkal az ismerősökkel kötöttek igazi barátságokat, akikkel együtt elmentek helyekre.

Így kialakultak mini barátitársaságok, amikbe nagyon már nem tudtam be lépni. Ha oda mentem volna beszélgetni emberekkel kicsit furán néztek rám, hogy "Te mit keresel itt, eddig sem jöttél ide most mért?" Persze ezt nem mondták ki, de kicsit olyan érzésem volt.

Nem vagyok unalmas, kinézetre abnormálisan ronda stb... Nincsenek olyan tulajdonságaim amik kizárnák, hogy normális kapcsolataim legyenek.

Talán az a baj, hogy túlságosan céltudatos vagyok. Emiatt nem iszik vagy járok el helyekre, inkább tanulok, edzem és próbálom építeni a jövőbeli vállalkozásomat.