Van itt olyan, aki még egyedül érzi magát?

Tudom most ez nagyon sz.r érzés de hidd el még vissza is lehet ezt is sírni! Én is majd meghaltam a magánytól 18 évesen. Most 20 év múlva meg már megvan a szerető család ami tök jó persze, örülök is neki, de olyan sok a kötelezettség és 0 a szabad idő hogy ha nem is sírom vissza az egyedüli időszakot, de arra gondolok sokszor hogy milyen hülye voltam hogy nem használtam jobban ki azokat az időket!!!

Annyi mindent csinálhattam volna a depizés helyett!

40 évesen ezt tudom tanácsolni neked:

1. nyugodj meg, bízz abban hogy majd eljön az az idő amikor már nem leszel egyedül. Az életben tök váratlanul óriási fordulatok szoktak történni. Lehet hogy 1 hónapig leszel még egyedül, lehet hogy 5 vagy akár 10 évig, de mihelyst nem vagy, nem fog számítani hogy előtte mennyit voltál. Ebben szerintem előnyük van a hívőknek, nekik van eszközük a depi ellen.

2. Gondolkozz el azon hogy mit nem fogsz tudni csinálni amikor már reggeltől estig kötött a programod kb minden nap. Én pl amiket kihagytam akkor, tök könnyű lett volna de mára szinte lehetetlen: túrázgatni, utazgatni (akár egyedül!), kung-fura járni, edzeni, még több nyelvet megtanulni, hangszert megtanulni játszani, kertészkedni, és még sok sok más dolog ami akkor könnyű lett volna de a depi miatt eszem ágába nem volt csinálni. Találd meg ezeket és csináld! Mert tudd hogy lesz idő amikor már nem lesz rá nagyon alkalamad!

A legnagyobb tévhit hogy sok tevékenység csak párral/társasággal élvezhető!!! Ez csak akkor van így ha arra koncentrálsz folyamatosan hogy párral jobb lenne. Csak magadnak rontod ezzel el!

Szenvedni bármilyen élethelyzetben lehet! Nézz csak körül mennyi ember szenved attól hogy nincs párja, és mennyi attól hogy van! Mennyi ember szenved attól hogy nincs gyereke, és mennyi attól hogy van!

Bármitől és annak az ellenkezőjétől is lehet szenvedni!

A közös nevező a szenvedésben csakis Te vagy! :)

Tehát egyszerűen hagyd abba. Nincs “hogyan”, csak hagyd abba és törődj a sok jóval ami MOST van!

Nagyon. Úgy érzem, belepusztulok.

35 év után most leszek először egyedül karácsonykor.

Tavasszal halt meg a férjem.

Aki egyedül érzi magát és nem jó neki így, az tegyen ellene, hogy ne legyen egyedül. Ne várjátok a sült galambot, hogy majd valaki a semmiből belép az életetekbe, és onnantól nem lesztek magányosak. Azért nektek is dolgozni kell.

Nyitottnak lenni, figyelni a lehetőségekre, és lépni, amikor kell. Nem otthon tespedni és sírni. A négy fal között senki sem fog felfigyelni rád, a csodák odakint történnek.

A sírást hagyjátok meg a kisbabáknak. Menjetek el állatotthonba, vagy bárhova, ami kicsit is érdekel titeket és vannak ott emberek, akik hozzátok hasonlóak. Az állatokról nem is beszélve, tele vannak szeretettel. És ők sem csak várják, hogy kapjanak valamit. Ők adnak, akkor is, ha te még semmit sem csináltál. Már attól felcsillan a szemük, ha odamész hozzájuk. Egy ketrecben/kennelben lévő állat nem tud kezdeményezni, mert helyhez van kötve. De TE szabad vagy, arra mész, amerre akarsz, és oda tudsz menni bárkihez, akárhol is van.

Szóval rinyálást befejezni, feneket felemelni!

Ui. Félénkebbek kezdeményezhetnek online levelezést valakivel, aki szimpatikus neki, majd egy idő után találkozhatnak is. A lényeg, hogy cselekedni kell, próbálkozni, és nem feladni a kudarcok után. Az igazán jó dolgokért meg kell küzdeni.

Jelen :-(

Meghalt a Szerelmem 7hónapja és ugy erzem sose lesz "könnyebb"... ellenkezőleg!