Hogyan fogadjam el ezt a sorsot?

Borzalmasan magányos vagyok, és mindig is az voltam. Most 22 éves vagyok, fiú, de sosem voltak barátaim, meg persze barátnőm sem. Hiába szeretnék ezen változtatni nem tudok.

Úgy érzem hogy nekem a magányos, szomorú élet jutott. Hiába hiszik sokan azt hogy ezen lehet változtatni, szerintem nem. Általános, és közép iskolában bántottak, kiközösítettek. Így teljesen magamba forduló lettem. Nem tudom hogyan kell kapcsolatokat kialakítani. Párkapcsolatot meg végképp:(

Nagyon sokat unatkozom, és gondolkozom azon hogy hogyan tudnék változtatni, de nem tudom. Meg rossz hogy én már mennyi jóból maradtam ki, mennyit szomorkodtam.

Pedig amúgy rendes vagyok mindenkivel, és tudok vidám is lenni, de akkor lennék igazán boldog ha lenne barátnőm. De úgy sem lesz.

Mostmár dolgozom, de itt is mindenért én vagyok hibáztatva, pedig lelkiismeretesen csinálom a munkám, és persze az aki sz-arik bele mindenbe az a jó:( De sajnos ez mindig így van, hogy az kapja a rosszat aki a legkevésbé érdemli meg...

Hogy fogadjam el azt hogy én lehet örökre magányos leszek? öngyilkos azért nem szeretnék lenni (még).