A való életben hol vannak azok, akik szeretnek dolgozni, szeretik a munkájukat?

15 évig dolgoztam egy munkahelyen, nagy imádattal, igazi lelkesedéssel, hűségesen, igazán kevés pénzért. Nem is munka volt, hanem hobbi, annyira szerettem még akkor is, ha nehéz volt, és néha rohadt megalázó.

Eredményes is voltam, jól dolgoztam, 90% feletti teljesítménnyel.

Aztán jött egy új főnök, akit ez nem érdekelt.

Különféle vén k*rvák véleményére hagyatkozva azt mondta, nem vagyok elég jó ember, és kirúgott.

Őszintén szólva nincs nap, hogy ne gyászolnám azt a munkát. Rosszabb, mint bármelyik szakítás, mert nem csak a fél életemet vesztettem el, de az önmagamba vetett hitemet is.

Viszont az élet megy tovább, és most új munkahelyem van. Itt szeretnek, és meg is becsülnek, rendes fizetésem van, és én itt is lelkiismeretesen dolgozom.

Már nem szerelem, de szívesen járok be oda.

Azt hiszem, én is az a karakter vagyok, aki szeret dolgozni, de valami eltört bennem, és már most nagyon várom azt a napot, amikor végre keserűség nélkül tudok visszatekinteni arra a 15 évre.

Laborban sejteket piszkalnak

:)

A munkaHELYEM viszont egyre fos..bb

Én rendszergazdaként a szakmámat magát nagyon szeretem, az időnyomást (mindent tegnapra) és a gyűrűző szartengert ami az irodából konstans hömpölyög a szerverszobáig nem.

Minden munkának megvan az előnye és hátránya. Addig jó helyen vagy, ha mikor nehéz, de hatékony napot zársz, elégedetten mész haza, és nem kifacsart prostinak érzed magad.