Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Derogál az ,,alja" munka,...

Derogál az ,,alja" munka, inkább vegetálok és éhenhalok, mennyire normális ez?

Figyelt kérdés

Informatikus egyetemista vagyok, már a kellős közepén, a vége felé közelebb vagyok. Sosem szerettem a ,,normális alja" diákmunkát (gyár, gyorsétterem, szupermarket, fizikai munka, tudjátok ezek).


1 hónapig voltam Lidl-ben Pesten 8még akkor közel laktunk hozzá), majd fagylaltgyárban is voltam de ott csak erős 4 napot bírtam. Az első 15, a másik 16 évesen. Azóta nem dolgoztam semmit, minden nyáron vegetáltam a szobámban, mert nem volt semmire pénzem. tavaly elköltöztünk pesttől még messzebb, de így is az van a legközelebb, mint nagyváros 1,5 óra tömegközlekedés. (Ebben a kisvárosban semmilyen munka nincs, csak amiket felsoroltam max, hiába itt van az egyetemem). Anyám 18 éves korom óta üvöltözik velem, hogy menjek dolgozni egyetem mellett és nyáron is, de nem akarok a feloroltakhoz menni, pedig csak egy érettségivel máshova nem vesznek fel egyetemi diákot. Anyám gondolkodik rajta, hogy kidobjon, mert nem bírja a lusta fejem már (állami szakon vagyok, tehát az egyetemet nem mi álljuk).


Néztem munkát, de csak Pesten van ami érdekel. Apa Pesten lakik, onnan bejárhatnék, de anyám nem engedi, ha pedig mégis apámhoz mennék nyárra, akkor itthonról kitesz (ugye itt a kisváros az egyetem miatt fontos). Anya elvárja, hogy helyben rossz munkám legyen vagy pedig mehetek fel pestre, de akkor minden nap oda-vissza 3 óra az utazás. Ehhez nincs kedvem, akkor inkább vegetálok hogy egyetemre tudjak járni itt. Normális a gondolatmenetem, vagy ez már önpusztítás?



2020. jún. 16. 17:56
1 2 3
 11/26 anonim ***** válasza:
68%

A magadfajtákból lesz az a nagyképű szar, akit mindenhonnan elküldenek szakmai körökben is.


Figyelj, ha annyira jó lennél a szakmádban, találtál volna állást így is az "alja" munka helyett. De nem vagy jó. Szóval amúgy a tápláléklánc alján vagy egy papír és értelmes referencia meg "belépő" tapasztalat nélküli kis senkiként, lehet, hogy érdemes lenne összehúzni magad.


Az meg főleg röhejes, hogy azt hiszed, érettségivel csak ilyen helyre vesznek fel. Mit gondolsz, a gyakornokoknak van papírja? Nincs. Nekem sem volt anno, mikor kezdtem.


Most itt lesz a nyár, húzz fel Pestre dolgozni 3 hónapot, annyi tapasztalattal könnyebb lesz már az aktuális helyeden is lépni. Anyád meg a kitehet, ha akkora egy hibbant qrva, legfeljebb kiveszel valahol egy szobát vagy mész koliba. Én nem élnék együtt egy g ecivel, aki fenyeget, hogy kirak, ha élek azzal a jogommal, hogy láthatom az apámat.

2020. jún. 16. 18:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/26 anonim ***** válasza:
68%
Azt pedig tapasztalatból mondom, hogy azt, akinek olyan szinten nincs kialakult munkamorálja, hogy abban sincs tapasztalata, milyen rendszeresen korán kelni és bejárni (és direkt nem említettem semmi specifikusat), arra huszonéves fejjel egyre kevésbé lesznek kíváncsiak. Szóval állj neki most, mert már most is van egy halom ember előtted a sorban, tapasztalattal.
2020. jún. 16. 18:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/26 anonim ***** válasza:
35%
Gondolom sosem volt bnod, nincsenek barataid, szuz vagy.. Ami amugy nem lenne gond ha nem lennel ilyen lusta, teszetosza, anyamasszony katonaja, lusta bohóc.
2020. jún. 16. 18:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/26 anonim ***** válasza:
84%
Úgy látszik én vagyok az egyetlen aki megért téged.😄 Én sem bírtam hosszú távon ezeket az aljamunkákat, nem is embernek való.
2020. jún. 16. 18:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/26 anonim ***** válasza:
100%

7es vagyok


Én ezt úgy hívom magamban, hogy életkezdési válság. Most fejezem be az egyetemet, és sokszor éreztem ilyesmit én is, pláne nyáron tört rám. Engem annyira nem csesztettek itthon, hogy menjek dolgozni, de szenvedtem a semmittevéstől, nyelvet tanultam meg alkalmi dolgokat bevallaltam így családon belüli kisebb munkaként, de nem igazán éreztem jól magam. Aztán voltam gyakorlaton és azt annyira imádtam, hogy az a célom most, hogy oda bekerüljek majd az egyetem elvégzése után, így most annyira nem érzem magam xarul. Nagyon sokan megyünk át ezen, hogy itt állunk az élet kapujában és gőzünk sincs, merre induljunk. Persze elmegy az ember dolgozni, mennek az évek és így szépen el is telik az élet, nem kell annyit gondolkodni. De azért ez nem könnyű, szóval megértelek azért. Próbálj valami olyan munkát nézni, amit szívesen csinálnál, hátha megszereted és az motiválni fog. A legrosszabb amit tehetsz az tényleg ez a vegetálás.

2020. jún. 16. 18:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/26 anonim ***** válasza:
35%
Anyad bolod.
2020. jún. 16. 18:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/26 A kérdező kommentje:

Nem vagyok jó a szakmámban 4 félévvel a hátam mögött, szakmai gyakorlatra hivatalosan innen csak 7-től lehet menni, mert olyan rossz itt az oktatás. Szeretnék felmenni Pestre apámhoz, de akkor befogad apám és szeptembertől Pestről járhatok le egyetemre megint 3 órát oda-vissza hétfőtől péntekig. Hangyát az elefánttal.


Mert kollégiumba hétszentség hogy nem megyek, voltam és nem egyszer akartak megölni, nem egyszer loptak ki, nem tudtam semmit sem tanulni, 2 óra alvást alig bírtam naponta, rajtam kívül senki sem volt józan, alkohol, drog, minden volt.


Szobát esetleg kivehetek, de egyetem mellett dolgozni, phuj... Így is örülök hogy bentmaradok államin, a munka tuti a tanulásra menne.


13-as igen, igen és igen.


Köszi 14-es, legalább te megérted :)

2020. jún. 16. 18:37
 18/26 anonim ***** válasza:
42%
Nem vagy jó a szakmádban, mégis milyen tanulásra menne rá a munka? Semmilyenre. Eddig is tanultál és 0 vagy benne
2020. jún. 16. 18:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/26 A kérdező kommentje:
Amíg nincs diplomám és nem dolgoztam benne addig 0 is leszek benne. Még szakosodni sem szakodosdtam, az csak következő félévtől lehet.
2020. jún. 16. 18:45
 20/26 anonim ***** válasza:
64%

Nem azzal van a baj h nem akarsz dolgozni, hanem h anyaddal akarsz maradni annak ellenere h fenyeget, igy az h dolgozol es elkoltozol nem valadsztas kerdese hanem kenyszer szulte szukseglet.


Az elet nem egy habostorta, de ha vannak celjaid es hajlando vagy tenni ertuk akkor sokat elerhetst beloluk.

2020. jún. 16. 19:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!